Ötödik bejegyzés

2013. július. 23.

Kedd

Helsinki – Finnország

Berlinből ért vissza a gépünk, éppen személyes holmiaimat pakoltam össze, mikor megrezzent telefonom.
– Hello Piki! – köszöntöttem.
– Szeva virágszál, érdeklődni szeretnénk, hogy merre vagy?
– Mi ez a hivatalos duma? – vigyorogva ingattam meg fejem, szinte biztos voltam abban, hogy Kimivel van.  – Nagyjából egy órája értem vissza Helsinkibe.
– Minttu – komolyan és halkan kezdett beszélni. – Nincs sok időm, alig bírtam lerázni Kimit.
– Mi történt? – kérdeztem vissza én is komolyan.

– Ide tudsz jönni? Kiminek szüksége van rád.
– Ezzel nem segítesz Kimmo! – morogtam most már mérgesen. Minek ködösít?
– Pánikol, támogatásra van szüksége – sóhajtott. – De persze úgy tesz, mintha nem lenne gond, és mintha az alkohol megoldás lenne mindenre.
– De hát ott vagy te – kezdtem, de belevágott.
– Igen, mert nemrég írt egy üzenetet, miszerint a „nyaralóban vagyok, piálok”. Oké, ez olyan fasza laza gondtalan nyárról árulkodik.
– De? – visszakérdeztem. Pikit én is lassan hét éve ismertem, szerencsére nem csak úgy, mint a finn nemzeti csillagot, a menő és híres hokijátékost. Szurkolólányként rengeteg időt töltöttem a jégkorongozókkal, akár a pályán, akár egy– egy bulin a győztes meccsek után, így az évek alatt valódi barátság alakult ki köztünk, nem a felszínes haverság. Ennyi idő alatt pedig megtanultam, ha Piki azt mondja, hogy baj van, akkor tényleg baj van.
– De nagyon nyugtalan.
– Miért?
– Majd ő mesél róla, ha úgy van – gyorsan folytatta. – Viszont most tényleg rád van szüksége.
– Miből gondolod ezt? Hiszen még azt sem tudom miért, pontosabban nekem el sem mondta, hogy problémája van.
– Persze, hogy nem, hiszen még nem tudja, hogy mennyire bízhat benned. És abból gondolom, hogy folyton rólad beszél – tette hozzá.
– Felhívhatott volna ő is – fújtattam.
– Keresett, majd nézd meg a telefonod. Siess Minttu.

Ahogy letette egyből pityegni kezdett, valóban, mikor leszálltunk csak kikapcsoltam a repülőgép üzemmódot, de nem néztem hívás vagy üzenet listát. Három üzenet vár Kimitől.

Minttu, a nyaralóban vagyok. Tudunk találkozni?
Aztán a következő: Ehh, miattam ne vezess ennyit, jobb lenne, ha én mennék Helsinkibe. 
És még egy: Minttu, tényleg nagyon szeretnélek látni.

Ajkamba harapva olvastam el az utolsót még egyszer. Igaza volt Pikinek valami nagyon nem stimmelt Kimivel, így ahelyett, hogy válaszoltam volna neki a hívás gombot nyomtam le.

– Megjött Minttu – közölte Piki hátra fordulva, amint meglátott. – Jó, hogy el tudtál jönni – sóhajtott mielőtt adott volna két puszit.
– Mi történt itt? – napszemüvegem mögül meglepetten pislogtam, ugyanis az asztalon jó pár üveg sör, vodka, és egyéb ital volt, pár doboz cigi és némi ropogtatni való mellett.

– Kimi pár napja itt van már – felelte. – Eléggé ki van bukva, és ezt a piálással próbálja kompenzálni.
Az említett ebben a pillanatban lépett ki. Csak egy rövidnadrágot viselt napszemüvegén kívül.
– Minttu! – nevem úgy hangzott szájából, mintha megváltás lenne. Pár lépéssel letudta a köztünk lévő távolságot és szorosan a karjaiba zárt. Annyira esősen ölelt, és ez annyi érzelemmel árasztotta el testem, hogy le kellett hunynom szemeim. Édeskés illata lassan teljesen körbevett, még inkább elbódítva engem.
– Itt vagyok Kimi – súgtam, mire nyakamba csókolt. A finn nyár melegében borzongás járta át testem ettől a pillanattól. Nem tudom Piki mikor hagyott magunkra minket, valószínűleg már akkor, amikor Kimi kijött, de utólag nem tudtam volna megmondani, hogy valóban így történt e. Mint ahogy azt sem, hogy meddig álltunk ott úgy, egymáshoz simulva.
– Kimi – alaposan végignéztem arcán, de zavart a napszemüveg, így óvatosan levettem róla, amit szó nélkül hagyott is. – Mi a baj kedves? – halkan súgtam a kérdést, míg végigsimítottam a szeme alatti karikákon. Látszott rajta, hogy nem éppen a legjobb és legpihentebb formájában van.

– Nem mondhatnám, hogy a legjobb formámban vagyok – mondta szinte ugyan azt, mint amire én gondoltam. Hanyagul megvonta vállát, mintha semmi sem számítana. Nem igazán tudtam, hogy én milyen módon tudnék segíteni neki és ezt az aggodalmam meg is említettem Kiminek. –Melletted nyugodtnak érzem magam – felsóhajtott, míg elhelyezkedett az óriási napágyon.

– Szeretnék segíteni neked – feleltem őszintén.
– Az pont elég, hogy mellettem vagy – mondta. Szégyenlős mosoly jelent meg arcomon. Nyilván valóan volt valami oka, ami miatt ennyire borzasztó állapotban volt, de egyelőre nem akart beszélni róla. Valójában arra is felkészültem, hogy nem is fogja elmondani.
Pár órával és sörrel később úgy döntöttem, hogy véget vetek a bulinak.
– Azt hiszem, rád férne egy kis pihenés – összegeztem, miután Kimi az asztal mellé rakta az üres üveget, ami persze millió darabra tört.
– Hoppá – vigyorodott el mondhatni ittas– bárgyú módon.–  De mist, ehm most miért? – folytatta durcás grimasz mellett.
– Mit szólnál ahhoz – egy pillanatra elhallgattam, tudtam, hogy jelen pillanatban a józanság szava semmit sem ér, így taktikát váltottam – ha, pár üveg társaságában felmennénk egy kicsit beszélgetni? Kényelmesebb lenne a nagy és puha ágyon, mint itt.

– Ahh, hát ez nem rossz terv – felelte egy perccel később. Meglepő módon, legalábbis számomra meglepően, könnyedén, ruganyosan állt fel, s indult el az emeletre. Persze az újabb üveg nem maradt ki, így kötöttünk ki hárman, Kimi az ital és én a nagy ágyon.
– Akárhányszor jövök Porkkalába, minden egyes alkalommal egy újabb Kimit ismerek meg – mondtam ki neki azt, ami a fejemben járt.

– És szerinted ez rossz? – elgondolkodva kérdezett vissza.
– Nem, egyáltalán nem – megingattam fejem, majd italomba kortyoltam. Úgy gondoltam a furcsa napon nekem sem árt egy kis nyugtató hatású folyadék, de persze csak mértékkel, valami azt súgta jobb, ha a tudatom tiszta marad. –Nem szeretnél mesélni arról, amiért megismertem ezt a Kimit?
– Ehhh– hosszan felnyögött, és legalább ennyi ideig ivott is. –Minden olyan zavaros.
– Mi minden? – visszakérdeztem, ugyanis eddig teljesen érthetetlen volt számomra.
– Semmi sem alakul úgy, ahogy kellene – folytatta szaporán. – Ez az egész szar, úgy szar ahogy van! – dühösen összeráncolta homlokát. – Már rég nem itt kéne tartania! De ahelyett, hogy előre haladnánk, inkább vissza! Mint egy elbaszott nem is tudom mi, areo, koreo, na, tudod.
– Koreográfia?

– Az!
– Hát – egy pillanatra ismét elhallgattam –, nem mondhatnám, hogy értem, amit mondasz… de ezek szerint szeretnél valamit, és az nem úgy alakul, ahogy te akartad?
– Úgy is mondhatjuk – fujtatott. –És hát te is…
– Mi van velem?
– Nem tudom – rám nézett, de nem voltam egészen biztos abban, hogy van olyan állapotban, hogy képes lesz elmondani mire gondol. –Sokat gondolok rád.
– Én is rád – feleltem őszintén.
– Szeretnék több időt veled lenni – folytatta.

– Ezt én is szeretném – helyeseltem. Olyan törékenynek éreztem ezt a meghitt beszélgetést, hogy nem mertem hosszabban válaszolni. Féltem, hogy bármi megtöri a varázst, és a riadt őzike visszabújik rejteke mélyére.
– De ez ijesztő – nagyot szusszantott. –  Én vagyok én, és te nem úgy kezelsz, hanem mintha mást lennék, és ez kibaszottul csábít a szépségedről nem is beszélve – egyre hevesebben folytatta –, de annyian basztak már át, és… ezt nem akarom újra.
– Ez nekem is ijesztő – én is felsóhajtottam. – El nem tudom képzelni mit akarsz tőlem, mikor lényegében az egész világ  lábaid előtt hever–  hát kimondtam, azt ami egy ideje foglalkoztatott.
– Igen, az egész világ előttem hever, ha én úgy akarom – szinte dühös pillantással nézett fel rám, de tudtam nem nekem szól ez a tekintet. És a folytatás engem igazolt. – Ez biztos érdekes és csábitó lehet, de azt az árnyoldalt, ami mögötte van, senki nem látja meg. Vagy nem akarja meglátni. Mindennek ára van Minttu. És a világnak – gúnyos mosoly mellett mutatott körbe – a bizalmatlanság, az átbaszások, és a hitetlenség az ára. Nem akarok egy újabb hamis embert az életembe.
Pár pillanatig emésztettem a hallottakat. Annyira meglepett Kimi hosszas válasza, meg persze az is, amit mondott, hogy képtelen voltam szóhoz jutni.
– Azt én sem akarom, hogy egy újabb hamis ember legyen az életemben – ismételtem őt. – Tudom, hogy a te világodban nagyobb a veszteség, pontosabban az árulás mértéke, de hidd el, én is égettem már meg magam. Éppen ezért mondtam múltkor is, hogy ha ismerkedünk és hagyunk időt egymásnak és magunknak nem lehet rossz vége.
Végtelenül hosszúnak éreztem azt a pár pillanatot, amig csak csendesen nézett, de nem szólalt meg. Végül egy nem mindennapi kérdést tett fel.
– Eljönnél velem a következő futamra?
– Ehem, mikor lesz?
– Két nap múlva utazom Magyarországra.
– Igen – feleltem gondolkodás nélkül.
– Biztos? – visszakérdezett, gondolom gyanús volt neki hirtelen válaszom. Mosolyogva bólintottam, így folytatta. – Akkor intézkedek.
Nem tudtam, hogy Kimi mióta lehetett már fent, vagy egyáltalán aludt e az elmúlt napokban, így egy kicsit sem lepett meg, hogy az elfogyasztott ital hamar elnyomta. És hát azért a téma sem volt éppen a legkönnyebb, így óvatosan ráhúztam a takarót és kiosontam mellőle. Hosszan fújtam ki a levegőt mikor becsuktam magam mögött szobájának ajtaját. Olyan hihetetlennek tűnt az elmúlt pár óra, és persze az is, hogy Kimi elhívott az egyik versenyére. Pont azon morfondíroztam, hogy vajon jön e más is, amikor is kis híján nekimentem a konyhában lévő személynek, aki nem más volt, mint Piki.
– A szívbajt hoztad rám – kezem mellkasomra fentettem, valóban megriadtam.
– Nagyon el voltál mélyülve – ártatlanul feltette kezeit – erről én nem tehetek. Kimi kidőlt?
– Igen, alszik – feleltem és a hűtő tartalmát kezdtem átnézni. Úgy éreztem rám férne valami ütősebb ital, és ezt mondtam is Pikinek.
– Majd én intézkedem – felelte nevetve, és egy üveg vodkát varázsolt elő valahonnan maga mellől.– Gondolom nem sok mindent tudtál meg tőle.
– Nem mondhatni – megcsóváltam fejem. Az világos volt számomra is, hogy szeretett volna velem lenni, illetve hogy én mellette legyek, de ugyanakkor mégis volt köztünk egy fal. –Nagyon szomorú látnom, hogy próbálkozik belépni az életembe, és a múltbéli keserű tapasztalatok miatt egy korlát veszi körül.
– Lehet, hogy úgy tűnik neked, hogy sohasem nyered el a bizalmát, de higgy nekem, már most sokkal közelebb vagy hozzá, mint az ez elmúlt öt évből az összes nő, akivel dolga akadt.
– Elhívott a következő futamra, ilyet gyakran csinál? – érdeklődve pillantottam Pikire.
– Ilyet soha nem csinált még.  Nem igazán volt olyan személy, aki méltó lenne erre. Tudod, ez egy nagyon jó buli lesz, én is számtalan ország versenyre kísértem el őt. Bár veled ellentétben én szeretem is az F1– et. De ennek a nagy banzájnak lesz egy árny oldala is, és majd magyarban meg is látod, mindkettőt.
– Mire gondolsz? – homlokráncolva faggattam tovább.
– Fogd meg a telefonod és írd be Kimi nevét a Googl– ba. Rögtön több ezer képet és cikket fog felhozni. Kimi szeretné, ha mellette lennél, de meg is akar óvni, ezért is csak most hívott el.
– Mi az, hogy csak most?
– Már Angliába is velem kellett volna, hogy gyere – Kimi hangja jött mögülem, egy pillanatra megállt bennem az ütő. Nagyjából fél óra telhetett el azóta, hogy magára hagytam, és akkor mélyen aludt. Egy másodpercre még az is átvillant az agyamon, hogy lehetséges e, hogy valami nem igazán emberi tulajdonsággal rendelkezik?! Még a végén kiderül itt nekem, hogy a hipnotikus stílus és pillatás mellett nem is alszik, hát ez pont stimmel egy fehér bőrű, csábító kinézetű teremtményhez… – De azt hiszem az korai lett volna még. Neked legalábbis. Most is úgy nézel rám, mintha valami nem is e világi lény lennék.
Először csak egy mosoly jelent meg arcomon, aztán egyre kevésbé tudtam elfolytatni nevetésem. Most meg már a gondolatiamban is olvas???
– Tény, hogy nem találkoztam még hozzád hasonlóval, de nem hiszem, hogy nem e világi lennél – nevetve idéztem. – Kimi, miért nem alszol?
– Elég volt ennyi – hanyagul vállat vont. – És kajás vagyok.
Gyanakodva méregettem őt, amíg a hűtőben matatott. Tudtam, hogy nem egy hisztis fajta, de arra számítottam, hogy kérdőre von, miért is beszélgetünk kettesben Pikivel róla, a hajnali órákban ráadásul a saját házában.
– Piki és pár haver is eljön a futamra – rám pillantott, és csak úgy folytatta. – Magángéppel megyünk, és mivel magyarba, elég nagy figyelem fog övezni engem, és azokat is akik velem lesznek. És tekintve, hogy te leszel az egyetlen nő, biztos kíváncsiak lesznek arra, ki is vagy te, és van e közöd hozzám.
Mástól ez nyers módon lett volna őszinte, de Kimitől valahogy természetes volt. És egyáltalán nem volt rémisztő, pedig tökéletesen értettem mire gondol. Csak azt éreztem, hogy mellette akarok lenni. Bármi áron. Mert ugye azt mindketten tudtuk, hogy mindennek ára van…

2013. július. 24.
Szerda
Porkkalanniemi – Finnország

Másnap az a pár haver, akik szintén meg voltak hívva tiszteletüket tették a finn nyári rezidenciáján. Kimin és Pikin kívül két embert ismertem a hat fős társaságból, de nem feszélyezett különösebb módon, főleg hogy kiderült mégsem én leszek az egyetlen nő a csapatban. Szerencsémre Erin kifejezetten jó fej, és nálam idősebb volt, és ez tetszett is, hiszen egy üres fejű csini baba csak rontott volna a helyzeten.  Természetesen a fiúk nem fogták magukat vissza, úgy voltak vele, ha már egyszer Kimi lesz az egyetlen, akinek vezetnie kell, hát akkor ők isznak helyette is.

2013. július. 25.
Csütörtök
Helsinki – Finnország

Csütörtök reggel Kimi és én kettesben álltunk a kicsiny életem még kisebb lakásában. Mielőtt felszálltunk volna a gépre haza kellett ugranom pár dologért. – Nem akar előjönni a nem létező klausztrofóbiád? – ugrattam nevetve.

– Miért is kellene?
– Kimi, nálad a legkisebb szoba is nagyobb, mint ez az egész lakás.
– Ez igaz, de nem különösebb módon érdekel – mindkét karjával átkarolt, csibészes mosoly jelent meg az arcán. – A tulaja viszont annál inkább.
Óvatos csókot lehet ajkaimra, amiből aztán elég mohó csók lett. Vágyakozva túrtam szőkés tincsei közé, miközben szorosan simultunk egymáshoz. Mindketten zihálva vettük a levegőt, mikor nagy nehezen sikerült elszakadnunk egymástól.
– Nem akarom ezt túlaggódni Kimi – halkan felsóhajtottam – hiszen ez egy nagyon jó dolog kezdete lehet – óvatos mosoly jelent meg arcomon, hogy lássa, nem csak mondom, hanem valóban így akarom. Ő követte példám, s miközben lassan ujjaim közé csúsztatta sajátjait csak arra tudtam gondolni, hogy az idő minden kétséget el fog mosni, és minden kérdésre feleletet ad, csak ki kell várnom…

2013. július. 25
Csütörtök
Budapest – Magyarország

Időm nagy részét repülőgépeken töltöttem, de nyilvánvalóan a légiutas kísérőként szolgálatot teljesítő repülési órákat össze sem tudtam hasonlítani az olyanokkal, amikor magángépen ültem, mint utas. Mielőtt Kimi az életembe lépett ez nagy ritkán fordult elő csupán, és általában valamilyen rendezvény miatt. Most viszont, életemben először Kimi mellett ültem a saját gépén. Mint minden területen, amit eddig megmutatott nekem az életéből, itt is pontosan látszódott a keze nyoma, stílusa, életvitele.
Leszállás után Kimi egy pillanat alatt vette vissza azt a hűvös, távolságtartó maszkját, amit a legelső találkozásunkkor tapasztaltam, és aztán, amiről megmutatta, hogy nem valóságos. És nagyon furcsa volt most ismét őt látni, és tapasztalni azt, milyen, amikor átváltozik a rideg, semmi nem érdekel attitűddel rendelkező versenyzővé. Mert, ahogy közeledtünk úti célunk felé, ezt tette. Ahogy kiértünk a terminálról meg is láttam miért. A ránk váró autók előtt nagyjából tíz méterre kordonok voltak felállítva, előttük pedig emberek. Nagyon sok ember. Rajongók. Döbbenten néztem körbe napszemüvegem rejtekéből. Rengeteg zászlót, köztük nagyon sok finnt, és Kimiset láttam, és az ahogy az emberek Kimi nevét skandálták… Egyszerre volt a maga módján lenyűgöző és félelmetes is. Kimi úgy viharzott le mellettem a lépcsőn mintha ott sem lettem volna, és mintha nem is hallaná, ahogy szinte száz, ha nem több ember az ő nevét kiabálja. Aztán Piki karon fogott, és a következő, amire emlékszem, hogy a sötétített üvegű autóban ülünk, néma csendben, és hogy alig tudunk kikeveredni az ember tömegből. Még a kocsiban is hallottam, ahogy kérik, álljon meg, villognak a vakuk, képeket, zászlókat lengetnek. Forróság vett körül a magyar városban, nekem mégis borsózott a bőröm. Nem tudtam elfojtani a sóhajom, mikor két motoros rendőr kanyarodott a kocsi elé.
– Ez csak protokoll – mondta halkan Kimi. Halkan és fakón. Ott ült mellettem a kocsiban, és én mégis úgy éreztem, egy világ választja el tőlem.
A csendes út után, még zajosabb megérkezés következett. A nagy, pompázatos kinézetű hotel előtt ugyan is totálisan ugyan ez a kép fogadott. Nem is néztem körül, csak kipattantam az autóból és a nyugalmat árasztó előcsarnokba siettem. Az, hogy Kimi követett– e, vagy engedett a nyomásnak, és odalépett pár aláírást kiosztani abszolút nem maradt meg bennem.

 Egymás után bejelentkeztünk, majd kulcsainkat magunkhoz véve fellifteztünk a legfelső emeletre. Hiába voltam feldúlt állapotban a szobámból nyíló kilátás azonnal az ablakhoz csalogatott, és le is nyűgözött. Óriáskerék, reneszánsz épületek, nyüzsgő város látképe tárult elém. Soha nem jártam még Budapesten. Merengésemből kopogás hozott vissza a valóságba, ahogy kinyitottam az ajtót Kimi állt előttem. Ugyan az a férfi, aki felszállt velem a gépre, csak most Lotusos cuccban. Ebben a pillanatban jutott eszembe, hogy én így őt még csak képen, vagy tv– ben láttam, személyesen sosem. 

– Be kell mennem a pályára – közölte szinte gépiesen, és ez annyira meglepett, hogy csak bólintani tudtam. –Piki és a többiek itt maradnak. Nyugodtan csinálj, amit csak szeretnél, csak arra kérlek, egyedül ne kószálj a városban. 

– Tudok vigyázni magamra – morrantam fel. Én is tudok rideg lenni.

– Ebben biztos vagyok – felelte egy árnylatnyival kedvesebben.  – De nem akarok aggódni miattad. Egy pillanatig még dühösen meredtem rá, és majd csalódottságom győzött.
– Azért látlak még a hétvégén? Úgy értem Kimit, Porkkalából. Vagy a versenyző Kimi tényleg valóságos Jégember?
– Dolgom van – felelte, majd elindult ki. – Este jövök.
 És már ott sem volt. Összeszűkült szemekkel bámultam az ajtóra, mintha az bármiről is tehetne.

Olyan szürreális volt az egész. A szenvedélyes csókot adó és a mostani rideg Kimi között valóban egy egész világ állt. És én nem tudtam mit kezdeni ezzel a Kimivel...

A finn furcsa távozása után nem sokkal Piki kopogtatott ajtómon.
– Nagyon elcsendesedtél mióta leszálltunk.
– Hát kissé lesokkolt az, ami itt várt minket – feleltem őszintén.
– Tudod kislány, ez még semmi. Az igazi őrület a tengerentúlon van. Ezek a magyarok még normális szurkolók, láthattad, egy kis nyamvadt kordon tartotta vissza a tömeget, mégsem rohanták le az autót. Na, de a japánok például, na ott van ám ereszd el a hajam – a végére elnevette magát. – Azért nem szó szerint mielőtt bepánikolsz.

– Csak olyan fura itt minden – vállat vontam és a kezembe nyomott pezsgőbe kortyoltam.

– Főleg Kimi – mondta ki, és végig engem nézett.
– Főleg.

– Nos, ez volt ez egyik ok, amiért csak két nappal az indulás előtt szólt. Sokat vacillált ám erről.
– De miért? – kérdeztem kíváncsin.
– Nem elég nyilvánvaló? Már rettegsz tőle, pedig csak négy óra telt el azóta, hogy elhagytuk a biztonságos nyaralót – szelíden megpaskolta kezem. –De ez nem a te hibád, vagy Kimi. Ő egy kibaszottul híres ember, és ezzel meg kell birkóznod, ha az élete része akarsz lenni. Minttu, egy csomó híres hokijátékost ismersz, sosem feszélyeztek a sztárok – ujjaival idézőjelet mutatott.
– De az más – felsóhajtottam. – Itt sem az zavar, hogy Kimi híres. Neked könnyű a barátodnak lennem, mert…
– Mert csak barátok vagyunk – belevágott, és el is vigyorodott. – Közben meg Kimi szépen eléri, hogy úgy igazan belehabarodj.
– Piki – morcosan ráncoltam szemöldököm, de ő csak nevetett.
 – Ne feledd virágszál, én mindkettőtöket jól ismerlek. És hát az sem véletlen hogy te olyan sokat vagy Porkkalában, mint ahogy az sem, hogy most itt vagy. Ne aggódj Minttu, minél több versenyre elkíséred, annál jobban hozzászoksz ahhoz, ami a világbajnok versenyző világát alkotja. Ez egy külön világ, és mivel nem ismered félelmetes is, de hidd el, nem olyan gáz ám. Még van pár órák, míg Kimi visszaér.
– Látod? Azt sem tudom, hogy mit csinál jelenleg – csalódottan felnyögtem. – Nem tudom miből áll egy ilyen hétvége.
– Jó ég te lány – ismét felnevetett – ha nem ismerném az apádat, és nem tudnám, hogy mennyire hasonlítasz rá, megkérdezném, hogy nem vagy e örökbe fogadott gyerek, tekintve, hogy azt is tudom mekkora F1 rajongó.
– Mondtam már, hogy undok tudsz lenni? – feleltem jobb kedvűen.
– Kimi most a csapattal van. A paddockban, interjúkat ad, autogram osztáson ül, ilyenek. Ez a PR része. Holnap már vezetni is fog, szóval egész nap kint lesz, viszont már mi is kimehetünk, ha akarod. De előre figyelmeztetlek, nem szabad megijedned Kimi ridegségétől. Elvégre ő versenyző. Mi bulizhatunk közben, de ő nem. Nem azért van itt.

– Minél több időt töltök vele, annál több oldalát ismerem meg. Olyan, mintha több Kimi alkotná a személyiségét. Majd megbarátkozom a versenyző énjével is.
– Ez a beszéd kislány. Viszont – felpattant – szedd össze magad, ha kell, aztán azt mondom, csináljunk valamit, ha már itt vagyunk egy ötcsillagos hotelben, egy európai nagyváros kellős közepén.

Piki távozás után kissé felfrissítettem magam, és kényelmesebb ruhába is bújtam. Nagyjából fél óra múlva a hotel egyik kinti bárjában ültünk, pár ízletes koktél társaságában.
A felállított kordonok most árván mutattak a járda szélén.
Talán a második órája lehetett már, hogy kellemes hangulatban beszélgettünk, iszogattunk, amikor is feltűnt, hogy egyre csak szállingóznak az emberek. Mint egy nyüzsgő hangyabolyban, mindenki össze vissza mászkált. Mire ezt szóvá tehettem volna Pikinek megrezzent a telefonom. Kimi írt.

Most indulok. Merre vagy?
A hotel bárjában a többiekkel. Mennyi idő?
25 perc. Max. Sietek hozzád. :)
Várlak. xo. ;)

Határozottan jobb hangulatban voltam, bár nem tudtam eldönteni, hogy ez Piki beszédének, a három koktélnak, vagy annak szólt, hogy Kimi úton volt hozzám.
Közben a park megtelt emberekkel. Sejteni lehetett, hogy vége a pályán töltött napnak.
– Azért ez tök durva – sóhajtottam két kis korty között, amikor az egyik, tetőtől talpig pirosba öltözött férfi láttán óriási hangzavar tört ki. – Bár nem tudnám megmondani, hogy jó vagy, rossz értelemben. Azért ez biztos hízelgő azoknak, akiknek szól. Mondjuk ha Kimiből indulok ki – elvigyorodtam.

– Szerintem tök jó, hogy ennyire tudnak lelkesedni a szurkolók, legyen az akármilyen sport, vagy ország – válaszolt Ville.
– Hát igen – bólogattam elgondolkodva. Lopva megigazítottam pár tincset, és pont szólni akartam Pikinek, hogy felmegyek, mikor megrezzent telefonom, így csak felé mutattam a kijelzőt, hogy lássa ki keres, egy menj csak után búcsút intettem és felvettem.

– Szia! – köszöntem viszonylag jól elfojtott lelkesedéssel. – Merre vagy?
– Nézz balra – közölte, és a hangján hallottam, hogy vigyorog. Annyira arra koncentráltam, hogy bejussak a forgóajtón, hogy nem is néztem körbe. Pedig ő ott állt. Az egyik óriási oszlopnak támaszkodva, lazán, egyik keze a zsebében, a másikban telefon, napszemüvege a sapkáján. És valóban vigyorgott. Ő annyira az a Kimi volt, akivel Porkkalában voltam, hogy nem tudtam ellenállni, és megszaporáztam lépteim. Sőt az utolsóknál már nem bírtam magammal és szó szerint a nyakába ugrottam. Hallottam, hogy kuncog és ez engem is mosolyra késztetett, miközben ő megemelt és szorosan a karjaiba zárt.
– Hiányoztál – súgtam őszintén. Ő halkan felnyögött, és lerakott, hogy a szemembe tudjon nézni.
– Nem tudod elképzelni mennyire, örülök annak, hogy te vársz itt.
– Ennek én is örülök – sóhajtottam.

– Biztos? Olyan ijedt és dühös voltál mikor elmentem – szuszogta.
– Igen, így volt – bólintottam.

– Menjünk fel – kézen fogott és lift felé vezetett. – Csak veled akarok lenni.
– Ez egy remek terv – mosolyogtam rá.
– Ugye tudod, hogy nem kell abban a szobában lenned, amit foglat neked Steve?
– Mi? – felkaptam fejem, és ő megint csúfondárosan vigyorgott.
– Nos, ez is csak egyfajta biztonsági intézkedés, leginkább feléd.
– Mert? – tovább értetlenkedtem.
– Ha esetleg valamilyen véletlen folytán kiszivárogna a vendéglistája ennek a hotelnek, nem találna senki semmi kompromittálót.
– Okos – biccentettem. Nekem ez meg sem fordult a fejemben. –És akkor hol tölthetem még az időm? – folytattam én is gonosz vigyor mellett.
– Azt hiszem, tudok egy helyet – bólintott szigorúan. – Mivel én hívtalak ide, kötelességem, hogy vigyázzak rád.
– Igazi úriember – sóhajtottam, ezúttal őszintén. Valóban az volt.

Így kötöttünk ki az ő szobájában kettesben.
– Kimi, én sajnálom, ha igazságtalan voltam ma délelőtt – kezdtem. – Csak rosszul esett a ridegséged. Nem is igazán értettem, hogy miért hívtál el magaddal, és úgy – egy pillanatra elhallgattam – azt hittem meg is bántad.
– Annyira természetes nekem az, amikor velem vagy, hogy eszembe sem jutott az a verzió, amiben megrettensz. Abban biztos voltam, hogy lesokkol a tömeg, ez az egész – körbe mutatott – de, ne felejtsd el, hogy ez nem én vagyok. Ezeket a csapatom intézni.

– Ez a része engem sem érdekel – vállat vontam.  –Ne feledd, én nem ehhez vagyok hozzászokva, szóval nem is hiányzik.
– Szeretném, ha holnap kijönnél a pályára – folytatta.
– Szeretnék menni, igen – mosolyodtam el. – Kíváncsi vagyok, és mivel szinte semmi tudásom nincs ezt a sportágat illetően, mesélhetsz.
– Semmi extra – vállat vont. –Viszont a pályán pont úgy fogok viselkedni, mint ma délelőtt. Eleve nem is együtt fogunk bemenni. De ez ismét csak miattad van. Így is mire vasárnap este Helsinkiben leszünk egy rakat képet fogsz magadról viszontlátni, mivel a paddock tele van újságírókkal. Viszont ha nem mellettem fotóznak le nem lesz más csak egy kép egy csinos nőről. Csak egy arc a több ezer vendég között. De ha mellettem sétálsz be már holnapra tele lesz a bulvársajtó velünk, főleg otthon. Ez kibaszott szar, de sajnos ez is hozzám tartozik – ismét vállat vont, de ezúttal már csalódottan. Annyira éreztem, hogy nem volt egyszerű erről beszélnie, mivel tudta, hogy ezzel el is ijeszthet maga mellől. Gondolkodás nélkül léptem szorosan elé, és arcára fektettem kezem.
– Én akarok hozzád tartozni Kimi – pislogás nélkül néztem meseszép szemeibe, mígnem homlokát enyémnek nem támasztotta. Innentől nem volt szükség szavakra.
Kimi mellett feküdtem az ágyon, óvatos mosoly játszott ajkain. Bár eléggé erős volt a vágy bennem, és ezt már magam előtt sem titkolhattam, semmi nem történt köztünk. Egyszerűen tudtam, hogy várnom kell még.

Sziasztok!

Eredetileg ez egy igen hosszú rész, de megfeleztem, és ezt az utána lévő részek miatt tettem.

A hosszas kihagyás okát nem szeretném elárulni netkek, ugyanis jelen pillantban csak ez az egy hely van, ahol nem kell szembesülnöm a felém áradó sajnálattal, és ezt szeretném is megtartani. Annyit azonban elárulhatok, hogy a családomat egy mély tragédia érte, örökre és visszavonhatatlanul megváltoztatva mindent. De ez a hely nem a bánkódásról szól, szóval kellemes olvasást kívánok nektek, és várom a véleményeket. 

M.

Tovább olvasom