Negyedik bejegyzés

2013. július. 18.

Csütörtök

Porkkalanniemi – Finnország

Míg kicsi Fiatom száguldott a finn autópályán volt időm átgondolni mindazt, ami ide vezetett. Pontosabban hozzá. Ugyanis éppen úton voltam Porkkalába, Kimi villájába. 

Szinte pontosan egy hónappal ezelőtt kezdődött minden. Azzal az ominózus bulival, aminek a végén olyan hirtelen és hűvösen távozott, valami miatt. Aztán néha– néha keresett, miközben mind a ketten keresztül kasul utaztunk Európán a munkánkból kifolyólag. Szórakozottan doboltam mutató ujjammal a kormányon, annyira szürreális volt az egész. Felbukkant a semmiből, mint egy titokzatos lovag. Jéglovag. 
Kimi pár nappal ezelőtti hívás járt fejemben.

– Szeretnélek meghívni Porkkalába, ismét – mondta könnyedén. Legalábbis jól álcázta, ha mégis zavart lett volna.

– Újabb buli? – kérdeztem kissé ijedten. Azok után, amiket mondott, nem tudtam volna olyan könnyedén félvállról venni jelenlétét. Főleg nem akkor, ha vodka is van a képben.
– Nem.
– Azt ne mond, hogy egyedül vagy – felnyögtem, Kimi körül mindig tömeg volt. Főleg ha itthon volt a lüke haverjai mindig mellette voltak.
– Hát, ha eljössz, akkor már ketten leszünk – felelte. – Minttu, csak veled lennék most szívesen.
– Jó – súgtam. Ezzel valahogy kezdtem én is így lenni. – Szerdán reggel érek haza Dublinból.
– Elmegyek érted – vágott bele.
– Ne, szeretnék a saját autómmal menni – gyorsan lehűtöttem. Jobb ötletnek tűnt kocsival menni, arról nem is beszélve, hogy ezzel egy menekülő utat is hagytam magamnak. Biztos, ami biztos.
– Csak nem félnél mellettem ülni? – kérdezte vidáman.
– Nem – őszintén felnevettem, ez egy pillanatra sem jutott eszembe. – Csupán így jobb lenne nekem, és szerintem neked is. Komolyan megkockáztatod, hogy te Helsinkibe gyere?
– Jó, legyen úgy, ahogy akarod – sóhajtozására elvigyorodtam.

Na, hát valahogy így jutotta én ide.
A villához vezető szerpentin elején megálltam, csak kellett még egy perc.

Mert valahol mélyen legbelül tudtam, hogy ez sorsdöntő találkozás lesz.
És ha előre sejtettem volna, hogy mennyire az lesz…

Órák óta ültem Kimi mellett a kanapén, de valahogy pár pillanatnak tűnt csupán az egész. Azt a képet, amit a cikkek és videók alapján titkon felállítottam magamban eddig is igyekeztem a tudatom legmélyére száműzni. Most viszont olyan szinten kezdett megsemmisülni az a mélyen elrejtett kép, amiről álmodni sem mertem volna.
– Érdekes most kettesben lenni – sóhajtottam halkan. – Legutóbb tömeg volt, és zaj.
– Most csend és nyugalom – folytatta gondolatmenetem. – És mi. Ketten.
– Nem voltam egészen biztos abban, hogy jó ötlet idejönni – vallottam be bűnöm.
– Tudom – bólintott. – Meg is értelek. Nyilván van egy alap véleményed rólam.
– Kár lenne tagadnom. Viszont nem ítélkezem előre – megvontam vállam. – Vannak dolgok, amiket látok benned, hogy mennyire nem úgy van, ahogy azt állítják. Szóval úgy döntöttem, inkább azt a Kimit ismerném meg, akit te mutatsz be, nem azt, akit az újságok.
– Örülök, hogy ezt mondod Minttu – felelte. – Pontosabban annak, hogy így gondolod. A buli alatt úgy éreztem, mintha feszélyezne a jelenlétem.
– Lehetséges, hogy úgy volt, de nem azért mert te te vagy – elmosolyodtam, ez egy érdekes mondat lett! – Szóval érted. Nem hiszem, hogy létezik olyan ember itthon, aki ne tudná, hogy ki vagy, én sem akartam úgy tenni, mintha nem így lenne. De én inkább úgy mondanám, hogy idegen voltál számomra, és ennyi.
– Hát akkor ismerj meg – válaszolta.
– És ezt te csak úgy hagyod? – méregettem. – Minden előítélet nélkül? És ha nem vagyok jó kislány, és rohanok valamelyik szennylaphoz a sztorimmal, miszerint voltam a házadban?
– Először is, már megtehetted volna, hiszen jó egy hónapja voltál itt. Másodszor, ha szennylapnak hívod, nyilván elítéled. És azért azt ne felejtsd el, hogy vannak közös barátaink, olyanok is, akiknek adok a szavára.
– Ezt úgy értsem, hogy infót gyűjtöttél rólam? – éreztem, ahogy felugrik szemöldököm döbbenetem miatt.
– Azért nem teljesen – halkan felnevetett. –De Kimmo nagyon jó barátom, és ő régebb óta ismer téged is. Harmadszor pedig – telefonja után nyúlt majd felém fordította azt. Egy üzenetet láttam, amit Pikinek írt.
„Kockáztatok, és leviszem Minttut a nyaralóba.”

A kijelzőről Kimire pillantottam, pislogás nélkül hosszan néztem a zöld több árnyalatában pompázó íriszébe. Csak abban lehettem biztos, hogy szívem másabb ütemben kezdett verni.
– Én is kockáztatok – súgtam. –Azért is vacilláltam annyit, hogy eljöjjek e ide most.
– Miért nem akartál jönni? – kérdezte gyengéd hangon.
– Nem az, hogy nem akartam jönni – zavartan babrálni kezdem az egyik párna sarkát, ami a kanapén hevert. – Csak nem világosak a szándékaid előttem. Miért hívtál ide?
– Mert veled akartam lenni – felelte egyszerűen.
– És ilyet gyakran csinálsz? – folytattam felbátorodva válasza miatt.
– Soha. Nem sok embert engedek közel magamhoz – közölte, majd egy kis szünet után folytatta. – De neked nem tudok ellenállni.

– Ez jól hangzik – óvatos mosolyra húztam ajkaim, és ő követte a példámat.
– Azt hiszem, ránk férne némi kis ital – sóhajtotta és a hűtőhöz indult. – Mit innál?
– Mik a lehetőségek? – követtem, és a pultnak támaszkodva figyeltem őt.
– Vodka – vigyorogva fordult felém, megingattam fejem.

– Uh, most nem kérek Räikkönen féle csodakoktélt.
– Micsodát? – kérdezett vissza nevetve, míg a hűtőben matatott.
– Még múltkor neveztem el így, mikor a kezembe nyomtál egy poharat „ezt most idd meg ”mondattal – magyaráztam. –Egyébként nekem a sör megfelel – az ajtóban sorakozó üvegekre pillantottam.
– Jó választás – dicsért, és két üveget vett elő. – Én is ezt néztem ki – mondta, míg kinyitotta őket. – Eh, pohár? – kérdőn pislogott, elnevettem magam és kivettem kezéből az egyik üveget.
– Illetlenség, ha nem kérek?
– Egyáltalán nem – ismét elvigyorodott és felém tartotta üvegét. Azok halkan összekoccantak, s míg italába kortyolt végig fent tartotta a szemkontaktust.

És ez így ment egész délután. Szinte minden pillanatot együtt töltöttünk, kint ültünk a teraszon, hatalmas párnákkal bélelt napozóágyakon, ha rágyújtottam ő is dobozáért nyúlt. Míg friss vacsoráról gondoskodott én mellette voltam a konyhában, a nagy étkezőasztalnál is mellém ült, nem szemben velem. Gondtalan és könnyed volt az egész.
– Töltsd velem az éjszakát – susogta halkan. Velem szemben, és annyira közel ült, hogy lábaink össze értek. –  Bár szerintem egy igazi szépség vagy, nem azért kérlek erre, hogy rögötön meg is kapjalak.
Lenyűgözött ezzel a vallomással. Sokadszor aznap. Bár azért a gondolataim mélyén fel– fel sejlett egy óvatosan Minttu! Nem akartam semmit elkapkodni, de túlagyalni sem. Egy láthatatlan mágnes húzott hozzá, és hiba lett volna, ha továbbra is úgy teszek, mintha ezek az érzések nem lennének bennem.
– Nem szívesen megyek el a közeledből – feleltem mosolyogva. –  Szóval egészen jól hangzik az, hogy szó szerint elalvásig beszélhetünk.

– Komolyan tartottam attól, hogy nem fogsz eljönni – szórakozottan végig húzta mutató és középsőujját térdem fölött. –  Még annak ellenére is, hogy tudtam, hatással vagyok rád.
– Azt még én sem tudtam – nyögtem fel.
– Én igen – vigyorgott. –  Mikor itt voltál a bulin, és kibukott belőlem az a szép dicséret…
– Azért nem akarsz bocsánatot kérni? – belevágtam mondatába.
– Eh, hát mondhattam volna mást is, ez tény – megvakarta fejét, de vidámsága megmaradt. –  De basszus, rögtön ez jutott eszembe, és bár nem akartam a tudtodra adni, így sikerült.
– Pasik – megingattam fejem.
– Úgy láttam kicsit megorroltál érte – folytatta.

– Az túlzás, de tény, hogy nem sokat segített azon, hogy ne egy nagyképű nőcsábásznak gondoljalak – hogy válaszom élét elvegyem szelídebben folytattam. –  Viszont nap közben nagyon sokat nevettem veled, és bár ittál alkoholt, nem is keveset végig udvarias és figyelmes maradtál velem. Ez sokat számított.

– Az elmúlt hetekben arra gondoltam, hogy mindez annyira kibaszottul más és könnyebb lenne, ha én nem lennék az, aki – meglepően szenvedélyesen robbantak ki belőle szavai.
– Miért, szerinted akkor, hogy lenne? Ha csak az egyik helyi kávézó pultosa lennél? – halványan elmosolyodtam Hanna szavait idéztem Kiminek. –  Az elmúlt egy hónapban mi változott volna? Ne aggódj, nem maradtunk le semmiről.
– Hát azért pár találkán túl lennénk akkor – felelte elgondolkodva. –  Mert neked nem lennének előítéleteid, és tulajdonképpen nekem sem. Tudom, hogy ez az egész – körbemutatott nem éppen kisméretű házában – én magam, mindez félelmetes neked. De nekem is az. Ebben a pillanatban sem vagyok biztos abban, hogy ez jó ötlet volt e. Túl sokan árultak már el... – amilyen hirtelen belekezdett, olyan hirtelen abba is hagyta.
– Akkor mi lenne ha, hagynánk egy kis időt magunknak, és a másiknak? – szelíden kérdeztem vissza, mert jelen pillanatban egy riadt gyerekre hasonlított. Aki talán már megbánta, hogy percekkel ezelőtt ennyire megnyitotta magát előttem. –  Ha így találkozunk, együtt vagyunk úgy is minden kiderül. Bízni benned, nem –  elhallgattam, hogy át tudjam fogalmazni mondanivalóm –  ahhoz, hogy bízzunk egymásban akkor is kellene idő, ha nem lennél világhírű. Idővel úgy is minden kiderül Kimi.
– Ez így jól hangzik – felelte egy kis gondolkodás után.
Aznap többet nem beszéltünk a kényesebb témákról. Pár órával később egy óriási, és őrületesen kényelmes francia ágyon feküdtem, a jobb oldalamon, velem szemben Kimi. Eszembe jutott, hogy elméletileg nekem most zavarban kellene lennem, idegesen fészkelődni netán, hiszen ilyen szituációba még nem keveredtem vele. És valójában egy jó ideje senki mással sem. De nem érzetem magam feszültnek, éppen ellenkezőleg, továbbra is könnyed volt az egész, ami körülölel minket. Mikor ezt megemlítettem neki halvány mosoly jelent meg az arcán.

– Nem azért hívtalak el ide, hogy csevegjünk egy sor, majd nyolc óra tájban te bevonulj az egyik vendégszobába, én pedig a sajátomba. Hozzászoktam ahhoz, hogy mindig azt teszem, amit éppen akarok. Még ha ez nagyképűen is hangzik – nem várt módon elnevette magát. 

– Nem nagyképűnek mondanám, inkább csak – én is elvigyorodtam, –  tudod, mi földi halandók nem tehetjük ezt meg. Szóval szokatlan.
– Keményen küzdöttem mindazért, ami most körülvesz – összeráncolta homlokát, de nem úgy, mint aki mérges. – Nem különlegesen, csak másként élem az életem. Viszont, én nem sok mindent tudok a te életedről.
– A tiédhez képest mondhatni unalmas – vállat vontam.
– Minttu! – hangja mérgesnek hatott.
– Akkor úgy mondom, hogy átlagos – tettem hozzá gyorsan. – Azt már tudod, hogy légiutaskísérőként dolgozom a Flybenál, Helsinkiben élek.
– Olyat mondj, amit nem tudok – felelte ismét vidámabb hangon.
– Hát – elgondolkodva csücsörítettem. – Van egy nővérem, imádok sportolni, pontosabban Hanna edzőtermében órát is szoktam tartani.
– Csak nehogy meglátogassalak az egyiken – gonoszkás mosoly jelent meg arcán.
– Figyelmeztetlek, hogy eléggé erős bennem a versenyszellem – válaszoltam kihívóan.
– Azt hiszem, tudom, miről beszélsz – felelte nevetve. –Mondjuk holnap – „véletlenül” épp úgy helyezkedett, hogy egyre közelebb került hozzám – tollasozhatunk. Persze tét nélkül – fűzte hozzá.
– Annak meg mi értelme? – kérdeztem vissza nevetve. – Jó, benne vagyok!           Győzzön a jobbik – közelebb hajoltam hozzá, hogy nyomatékot adjak bátor kihívásomnak.
– Győzzön – felelte elfojtott mosoly mögül. Annyira közel volt hozzám, és talán ez is vezérelte. Hozzám hajolt és könnyed csókot lehelt ajkaimra. Lehunytam szemeim, testem borzongás járta át. Csibészes mosoly jelent meg arcán, mikor könnyed csókja után szemembe nézett. Egy pillanatig sem tudtam volna haragudni rá tettéért, sőt pont hogy imádni való volt. Mint ahogy az egész napunk.
Arra számítottam, hogy nehezen fogok majd elaludni,  mert a tudat, hogy Kimi egy karnyújtásnyira fekszik tőlem, nem igazán könnyítette meg a helyzetem. De valahogy mégis nyugalom áradt szét bennem, és ez egyelőre csak abból fakadt, hogy mellette olyan erős biztonságérzet kapott el, ami más mellett még sosem. Annak ellenére, hogy meglepően könnyedén aludtam el, tudat alattim mégis összeesküvő módjára dolgozott ellenem, ugyanis furcsa, foszlányos álmok között jártam. Nagy részének Kimi volt a szereplője, de annyira kesze kusza volt az egész, hogy csak addig emlékeztem rá pontosan, amíg át nem fordultam egyik oldalamról a másikra, és vissza nem tértem álomföldre.

Reggel, amikor kinyitottam szemeim már tudtam, hogy nincs mellettem. Így nem is ért csalódás, mikor az ágy azon része felé fordultam, ahol feküdnie kellett volna, és az üres volt. Egy pillanatig még el is gondolkodtam azon, hogy az elmúlt huszonnégy óra valóban megtörtént e, vagy csak valamilyen oknál fogva képzeltem az egészet, de nyílt az ajtó, és Kimi lépett be rajta. Egyik kezében két bögrét fogott, és finom kávé illat kúszott be mellette. Képtelen voltam nem mosolyogni az elém táruló kép láttán.

– Úgy gondoltam, jól esne – kezembe adta az egyik bögrét és vissza helyezkedett mellém.

– Nagyon is – feleltem és egy korty után szemébe néztem. – Köszönöm, figyelmes volt tőled.
– Reggelizni szeretnél?
– Esetleg egy kis zabkását – körbe néztem ruháim keresve, de bevillant, hogy az „én szobámban” készülődtem a lefekvéshez. –De egy kicsit később.
– Csak legyen energiád – csúfondáros vigyor mellett folytatta.

– Bízom a képességeimben – válaszoltam hasonló stílusban.

Miután összeszedtem magam, és immár utcai ruhában mentem le a konyhába, egy pillanatra megálltam a lépcsőn, ahonnan pont láttam, ahogy Kimi reggelinkhez készül elő. Volt valami könnyed mozgásában, minden lépése ruganyos volt, mint egy vadászatra készülő párducnak. Még ebben a teljesen átlagos szituációban is.

– Hm, jól néz ki – a pultra pakolt kistányérokra pillantottam, amelyeken bogyós gyümölcsök kaptak helyet. Áfonya, málna, szeder, eper. Utóbbiból csentem is egy szemet.
– A hétvégéd is szabad? – kérdezte, mikor már a pultnál ültünk egy– egy tál zabkása felett.
– Nem – megingattam fejem. – Szombaton délután indul járatom Franciaországba.
– Mmm – halkan felmorrant majd bekapott egy kis falatot, és csak aztán folytatta. – Kár. Nem bántam volna, ha itt töltöd a hétvégét.
– Ahhoz képest, hogy egy kis beszélgetős délutánnak indult, ez lesz a második napom itt – válaszoltam derűs hangon. –Innen nézve egész jó.
– Akkor ma még maradsz? – szinte kisfiús tekintettel pislogott rám. –Holnap reggel pedig visszaviszlek Helsinkibe.
– Szerinted hagynám, hogy vezesd az autómat? – kérdeztem vissza felvont szemöldök mögül.
– Szerinted azzal mennénk? – kérdezett vissza jól mulatva.
– Mi bajod vele? – tudakoltam bosszús ábrázattal. Hülye Ferraris.
– Minttu, értem én, hogy te a nagyjából negyven kilóddal és százhatvan centis magasságoddal tök jól elvagy abban a kis autóban – nevetve folytatta, de belevágtam.
– Szerintem te is tök jól el lennél benne, de a férfiúi egoságod nem engedi – elégedett vigyor mellett dobtam egy szem málnát számba. – Gondolj csak bele, jóval nagyobb, erősebb gépekhez vagy szokva, még akkor is, ha csak a saját kocsidat nézzük.
– Mit tudsz te az én egomról? – kérdezett vissza morcosan, de hangja mutatta, csak bolondozik.
– Úgy általában a pasik ilyenek – vállat vontam.
– De én nem vagyok egy átlagos pasi – folytatta, vállam fölül néztem rá, tekintete és ajkain játszó féloldalas mosolya jókora pajkosságot mutatott.
– Akkor sem vezetheted az autómat – súgtam, ő felnevetett én pedig képtelen voltam ellenállni jókedvének, és vele együtt nevettem.
A tollas kihívást végül elnapoltuk, helyette inkább a tó partján sétáltunk, egyszerűen élveztük a finn nyarat. Kora délután köszöntem el tőle. Teljesen mindegy volt az időpont egyébként, a tudat, hogy nemsokára véget ér a közösen töltött idő furcsa érzessél töltött el…


2013. július. 19.

Péntek

Helsinki – Finnország

Késő este a saját ágyamban álmatlanul pislogtam. Az utcai lámpák fénye bevilágított ugyan, de nem az zavart. A Kimivel töltött majdnem két nap eléggé fárasztó volt, még úgy is, hogy könnyednek éreztem az egészet. Fárasztó, mert én magam sem tudtam, hogy mit akarok tőle. Mellette a nyaralóban könnyű volt arra gondolni, milyen lenne ha…? De itthon, már a bűvkörén túl könnyebben előjött az árnyoldal is, ami kapcsolatunkkal járna. Bármilyen jellegű kapcsolattal. Legyen a barátom csupán? Még egy sört inni is csak otthon tudnánk nyugodtan, hiszen arról is külön számot adnak ki a helyi pletykalapok, ha a városba beteszi a lábát. Vagy annál több? Ha igen, ez hogyan is működhetne? Hiszen őt a munkája, a nem éppen átlagos munkája a világ minden pontjára elviszi. Engem az enyém Európa szerte. Az év nagy részét repülőkön töltjük. És különben is a hírnév a pénz a sztárok, akik körül veszik…– keserűen felsóhajtottam. Miért pont egy finn légiutaskísérő kéne neki, mikor szó szerint világhírű modellek vetnék magukat lába elé? Elég megnéznem ki is volt az ex– felesége.
Hogy érhetnék én fel egy szépségkirálynőhöz? Mit tudhatnék én neki adni, az átlagos kis életemmel, és az átlagosnál is kisebb lakásommal?

Az éjszakai nem alvásom szépen vissza is ütött másnap, amikor a munkába készülődtem. Egyszerűen úgy éreztem, hogy az energiaszintem valahol a Bahamákon van, és egyáltalán soha nem is akar visszajönni. Természetesen nem segített az sem, hogy a gépen is a világ leghisztisebb gyerekei utaztak, és valahogy a felnőttek is olyan ingerlékenyek voltak.
– Vagy csak te vagy túlérzékeny ma – sóhajtott fel Ida, mikor elsoroltam neki panaszaim. –Olyan vagy egyébként, mint aki nincs teljesen itt.
– Fáradt vagyok – lemondóan legyintettem. Szerettem volna pár szót váltani barátnőmmel a hétvégéről, de lemondtam róla. Nem itt, és nem így. És valójában nem álltam készen arra, hogy bárkinek meséljek a csókról, róla, arról, hogy mennyire figyelmes és vicces férfi volt valójában Kimi.
A vasárnap is ilyen zűrzavaros volt, és még az sem dobott fel igazán, hogy reggel kellemesen lefárasztotta magam egy pár kilométeres kocogással. Kora estére volt még egy járatom, és úgy éreztem az előtte lévő időt nem tudom hasznosan kihasználni. Valahogy furcsán kezdett működni a világ, de főleg az a része, amit magam köré építettem.

Sziasztok!

Köszönöm szépen a kommenteket, és a biztató szavakat, igazán örülök anna, hogy elnyerte a tetszéseteket ez a kis"történet" :) Ez a rész már kezd olyan hosszú lenni, mint amilyenket szeretnék majd, de mivel ez nem egy szokványos töri, nem is fogok minden részben arra törtekedni hogy x oldal kijöjjön :) minden az idővonalhoz igazodik :) Azért mostmár kezdenek alakulni a dolgok, szóval lenne tippetek, hogy a következő bejegyzésben - többek között- melyik város fog szerepelni? :D várom a véleményeteket :)

M.

Tovább olvasom

Harmadik bejegyzés

2013. június 30.
Vasárnap
London – Anglia

Délután kettőkor szállt fel a Flybe Helsinkibe tartó járata az angliai Heathrow repülőtérről. Ezen a

járaton nem nekem kellett az utasok felvilágosítását megtartanom, így csendben pakoltam, hogy minél előbb készen legyünk az indulásra. Miután a pilótánk ismertette a tervezett menetidőt, az itteni, valamint az otthoni időjárást elindultam a sorok között, hogy ellenőrizzem az utasokat. Az egyikük éppen arról panaszkodott, hogy lemarad a Britt Nagydíjról. Eszembe jutott Kimi, és az előző hétvége. Így egy hét távlatából kicsit szürreálisnak tűnt, hogy Kimi nyaralójában voltunk. Majdnem elnevettem magam, a gépen utazók nagy része ugyanis finn volt, így a nagydíj szó kimondása utáni percekben már arról beszéltek miért is Kimi Räikkönen a világ legjobb pilótája.

A felszállás után sóhajtva pillantottam ki az ablakon, Kimi valahol alattunk éppen száguld. Kíváncsi lettem volna, hogy is áll éppen…

Helsinki – Finnország

Annyira nem volt kedvem semmihez sem, hogy hazafelé menet beugrottam az egyik közeli étterembe, kértem elvitelre salátát, némi bolognait, majd otthon bekuckóztam a tévé elé. Egy hosszú zuhany után azért azt megnéztem Kimi hányadik helyen végzett, majd egy pohár bor mellett neki láttam vacsorámnak. Halkan csipogott telefonom, jelezve, hogy üzenetet kaptam.
Nézted a futamot? – ennyi állt a kijelzőn. A feladónál pedig: K.R. A porkkalai kaland után így mentettem el számát.
Nem, pont Angliából repültem haza. De hallottam az eredményedről – írtam vissza egy kicsivel később. Bő fél óra múlva válaszolt. Sajnálom, hogy múltkor olyan hirtelen kellett lelépnem.
Ne tedd. Mindenki megértette, hogy dolgod van – válaszoltam.
Bepótoljuk. Ígérem – így a válasz.
Aznap éjjel szerepelt először az álmomban Kimi Räikkönen.

2013. július 07.
Vasárnap
Helsinki – Finnország

Az itthon töltött hétvége nálam nem azt jelentette, hogy délig heverészem az ágyban. Reggel Johannával elmentünk az edzőterembe, így tíz óra felé csurom vizesen, de jól eső fáradsággal léptem be a terem egyik zuhanykabinjába.
– Este elmegyünk valamerre? – tudakolt mikor öltöztünk.
– Igen, jó lenne egy kicsit kimozdulni – feleltem őszintén.
– Bulizhatnékod támadt? – mosolyodott el pimaszul.
– Nem, neeem – ingattam fejem. – Nincs az az Isten, hogy még egyszer karaokézzak veled!
– De olyan jó volt! – folytatta gyermeteg kétségbeeséssel. – Na, Minttu – kérlelt. – Különben is, két hete a yachton énekeltél!
– Annyi vodka után csoda hogy nem vágódtam bele a tóba – megforgattam szemeim, annyira tudtam, hogy fel fogja használni ellenem kedvenc barátnőm ezt a kis malőrömet.
– Kimi nem hagyta volna – kuncogott. Rondán néztem rá, de így is vidáman folytatta. – Tényleg, nem jelentkezett azóta?
– Pár üzenetet küldött – vállat vontam, szerintem nem volt annyira lényeges, mint amilyen kikerekedett szemekkel bámult rám Hanna. Mintha azt mondtam volna, hogy megkérte a kezem, vagy nem is tudom.
– Te nem láttad ezt az egészet kívülről – felelte, mintha csak hallaná a gondolataimat. Hiába ennyit tesz a sok éve tartó mély baráti kapcsolat.
– Ne kezd megint.
– Nem kezdem – széttárta karjait, – én csak azt mondom, hogy szerintem felfigyelt rád.
– Nem gondolod, hogy ha így lenne, kicsit aktivizálná magát? – kérdeztem vissza kissé dühösen.
– Egy átlagos pasi ezt tenné igen – bólintott. – De Kimi nem egy átlagos pasi. Te pedig annyira úgy kezeled, mintha a szomszéd kávézó pultosa lenne, hogy nem is gondolsz olyan lehetőségre, miszerint bizalmatlan azok miatt, akik kihasználták a hírnevét, pénzét, őt magát. Szerintem nem sokan kezelik ennyire „csak” egy finn pasinak, mint ahogy te, és ezt szoknia kell még – bölcselkedett. –Legalábbis megtapasztalni, hogy ez nem csak kamu a részedről.
– Erre én is gondoltam a buli után, mármint, hogy mennyi érdekember veheti körül – felsóhajtottam. – De nem akarok ezzel foglalkozni. Megvan a saját életem, munkám, kicsiny lakásom. És azt hiszem, ebbe nem fér bele az ő nagyvilági élete. Maximum barát szinten.

Délután átnéztem a következő heti járataim listáját, és az egyenruháim jó részét is elpakoltam, hogy ne az utolsó pillanatra maradjon minden. A háttérben a tévé ment, egy– egy ruhadarabbal kezemben meg– megálltam a készülék előtt, ugyanis a Német Nagydíj ment. Mivel estére úgy is egy kis könnyed bulit szerveztünk, öntöttem magamnak egy kis bort is, ami még legutóbbról maradt, ugyanis valahogy leragadtam a kényelmes fotelben. Kimi negyedik lett, és amikor az arcába tolták a kamerát és a mikrofont, nyomát sem láttam annak a laza, vicces férfinak, akit akkor láttam Porkkalában. Most hűvös és távolságtartó volt, gyakran matatott sapkája körül, amit a feszültségnek és a nem akarok itt lenni és válaszolni a hülye kérdésidre magatartásnak tudtam be. Tisztán látszott, hogy ezt érzi.

Tíz óra után ültem le az egyik bár teraszán Hanna mellé. Kellemes idő ölelt körül, miközben a finn nyár minden pillanatban lüktetett. Talán a harmadik pohár italnál járhattam, amikor megrezzent telefonom. A kijelzőn Kimi monogramja villant fel. Gyorsan meggyújtottam a cigit, amit előtte vettem ki a dobozból és poharamat magamhoz véve felvettem a telefont.
– Szia – mondtam majd kifújtam a füstöt.
– Minttu – sóhajtotta fáradtan. Levegőt is elfelejtettem venni attól, ahogy kiejtette nevem.
– Mi a baj Kimi? – kérdeztem vissza rögtön.
– Én, csak… – ismét felsóhajtott. – Nemsokára visszautazom Finnországba – mondta végül, és én arra gondoltam, hogy eredetileg nem ezt akarta közölni. – Szeretnélek látni.

– Nem is tudom – ajkamba haraptam, szerettem is volna találkozni vele, és ugyanakkor mégsem.
– Nem harapok – jött a felelet.
– Egy újabb bulit akarsz? – folytattam tétován.
– Nem – vágta rá.
– Átgondolom, rendben? – súgtam, majd felsóhajtottam és témát váltottam. – Belenéztem a futamba.
– Rendben – válaszolta, és belemet a játékba. – És mi vett rá erre téged? Tudtommal nem szereted.
– Kíváncsi voltam, hogy szerepelsz – vallottam be. – A dobogózást megnéztem volna azért.
– Nem is rossz – mormogta. – Jó verseny volt, de semmi különös – fűzte hozzá.

– Ahogy hallom nem sok nyomot hagyott benned – jegyeztem meg.
– Azt már te megtetted – felelte halkan.
Ritka alkalmak egyike volt ez a mostani. Mégpedig azé, hogy elakadt a szavam. És a levegő is tüdőmben. Nem voltam felkészülve arra, hogy valaha is ilyent mond nekem. Mint ahogy a saját reakciómra sem. Melegség járta át a testem, ahogy azon az őrületesen egyedi hangján ezt mondta. Nekem. Pontosan ezzel a melegséggel párhuzamban elöntött a pánik is.

Sziasztok!

Sokat godolkodtam, hogy hozzá tegyem e a következő "jelenetet" is, de egy kicsit húzlak még titeket :D Eleve az hosszabb is, és hát, olyan események szerepelnek benne, "aminek sorsdöntő és szép következményei lesznek"* :) ennek fénylben remélem elnézitek nekem, hogy ez a mostani bejegyzés rövidebb :) A történethez felállított idővonal szerint a 2013-as év ősz - leírások lesznek már jóval hosszabbak, szóval két, három rész múlva. Nem is akarom elkapkodni, mert tényleg olyan klassz kis idővonalat lehetett felállítani, nem akarnám a huszadik rész után azt mondani, hogy na már vége, mert 2019-ben tartunk :D Remélem ezek a felvezető bejegyzések kellően kíváncsivá tesznek benneteket a folytatásra, hiszen mostmár nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy kedvenc finn pilótánk végleg "aktív szereplővé" váljon :)
Kitaláljátok hol fog játszodni a következő bejegyzés? :)
Kellemes olvasást,
M.

*Idézet, Kari Hotakainen: Az ismeretlen Kimi Räikkönen című könyvéből

Tovább olvasom

Második bejegyzés

2013. június 21.
Péntek
Porkkalanniemi – Finnország

A legelső Porkkalában töltött pillanatban tudatosult bennem, hogy miért is titkolózott Hanni ennyire

az utazással, társasággal kapcsolatban. Pontosabban akkor, amikor az autópályáról lehajtva egy kellemes félórás út után egy olyan villa előtt állt meg barátnőm, amelyet bár élőben sosem, de magazinokban annál többször láttam.

– Ide jövünk? – vontam fel szemöldököm grimaszolva.

– Aha – vigyorgott szélesen. –Petriék meghívtak minket, de úgy gondoltam jobb, ha ti csak itt szembesültök vele. Meglepetés!
– Elhiheted, én nem fogok hasra esni attól, hogy Kimi Räikkönen házában leszünk – mormogtam, míg kikászálódtam a kocsiból. – Két éve a Bläkeben buliztunk, akkor is volt valami haverja, akinek a haverja a miénk is – vállat vontam. – Azt hiszem, tudjuk egymásról, hogy ki a másik, de nem lettünk bemutatva egymásnak.
– Jó, de akkor te nagyon a drága párodra összpontosítottál – pimaszul utánozta mozdulatom.
– Attól függetlenül ezt itt – a ház felé biccentettem – eléggé semmirekellő pasasnak gondolom.
– Hol van az emberközpontú, derűs természetű, pozitív hozzáállású Minttu? – fonta keresztbe karjait durcásan.
– Tíz perce olvasta a Seiskát – vigyorodtam el. Naná hogy volt egy cikk a vadul bulizó Icemanról.
 – Ne foglalkozz vele, tudod, hogy egy szennylap – legyintett megbocsájtó módon–, most viszont egy egész hétvégét töltünk ebben a mesés villában!
– Honnan tudod, hogy mesés?– pillogtam gonoszul, míg vállamra hajítottam táskámat.
– Inkább hozd ezt – kezembe nyomott három üveg Finnlandiát és vidáman elindult az óriási kapuk felé.

Azt hiszem, sosem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor besétáltam a házba.Távolabbról zene foszlányok kúsztak felém. Tágas terü, nagy belmagasságú, világos helyiségbe léptem, ahol Petrin és Kajon kívül nem volt más. Illetve csak én nem láttam. 

– Sziasztok – az érdekes hang mögülem jött. Felé fordulva egy pillanatra elakadt szavam, fekete pólót és napszemüveget viselő férfi lépdelt felénk a teraszról. – Kimi vagyok.
– Minttu – feleltem – hello. Ő itt Johanna – barátnőmre pillantottam. – Köszönjük a meghívást.
– Nincs mit – vont vállat könnyedén, én pedig az óriási ablakhoz indultam, hogy megnézzem a csábító kilátást.
– Hm, micsoda segg – morrant fel mögöttem Kimi, egy pillanatra lemerevedtem, majd dühös pillantással fordultam felé.
– Hogy mondtad?– kérdeztem vissza felháborodva. Jó, nézze meg a seggem, elvégre pasiból van, és a legnagyobb kánikulában nyilván csak egy farmer sortot kapok magamra, de ne adja a tudtomra. Főleg ne ilyen alpári módon.
 –  Már bocs – folytatta lazán –, de ez tény.
Megingattam a fejem, egy amolyan hát ez a pasi reménytelen fintor mellett és elsétáltam mellette, tudomást sem véve jelenlétéről.
 – Petri megmutatja a szobátokat – gonosz vigyorral az említett felé fordult, aki szem forgatva battyogott hozzánk.
– Nem vagyok bejárónő – szuszogta. Én viszont egy cseppet sem bántam, hogy nem Kimi kísér az emeletre. A micsodasegg’– emmel elindultam fel, szabályosan éreztem, hogy ő az említett testrészem bámulja. Az üvegkorláton át visszanéztem a nappaliba, naná hogy végig figyelt.
– Baszott meleg van már most – panaszolta Kimi míg ledobta pólóját.
Találkozott tekintetünk, futó mosoly jelent meg arcán és a pillanat már véget is ért.

Pár órával később úgy döntöttem megbocsájtok. De nem felejtek.
– És mi a terv? – pillantottam Kimire miközben számhoz emeltem a poharam. Valamilyen vodkás ital volt benne, amit házigazdánk kevert.
– Igazából semmi különös. A parton állomásozik a yachtom, van pár pofás vizi cucc benne.
– Máglyát is gyújtunk? – tudakoltam.
– Szeretnéd?– kérdezett vissza.
– Milyen finn vagy te, hogy nem? – kérdeztem vissza én is.
– Majd a szaunában megmutatom, hogy mennyire vagyok finn – vigyorodott el csúfondárosan, majd a srácok felé vette az irányt. Bosszantó! És bunkó is.
– Úgy látom, elég jól elvagy Kimivel – lépett mellém Ida, hogy töltsön egy újabb adag Räikkönen féle csodakoktélt.
– Mint a többiekkel – vontam vállat sokadszor aznap. Nem is értettem igazán mi ez a nagy lelkesedés a barátaim részéről. Én pont úgy tekintettem erre a pasira, mintha nem lenne híres. Sőt, talán inkább kétkedve fogadtam, hiszen annyi mindent lehetett olvasni kicsiny hazánk nagy sztár pilótájáról. Nyilván igyekeztem nem előítéletesen gondolni házigazdánkra, de azért a kisördög, az kisördög. Főleg a beszólása után nehezen hittem el, hogy egy úriember. És nem segített a vadul bulizós kép megváltoztatásában az sem, hogy pontosan egy olyan vad buliba cseppentünk, amelyről olvasni lehetett a magazinokban.
Tombolt a nyár, és Kimi nyaralója tele volt emberekkel, itallal, cigarettával.

Talán három óra felé járhatott az idő, amikor a tó partján úgy igazán beindult a buli. Nagyjából huszan lehettünk a stégen, és míg mi a fűben heverészve némi sör társaságában figyeltük az eseményeket a kemény férfiak, Kimi vezetésével őrültebbnél őrültebb dolgokat műveltek.
– Valld be, hogy van valami ebben a pasiban – kortyolt italába Hanna, miközben tekintetével a vadul száguldó jetsky– t figyelte.
– Mondjuk tény, hogy hamar el tudja engedni magát az ember a társaságában – vallottam be. – És nagyon vicces. Rég nem nevettem ennyit –tettem hozzá.
– Az is tény: itt vagyunk vagy tízen csajok, és tulajdonképpen csak veled foglalkozik – mosolyodott el hamisan Ida.
– Nem tudom, ezt honnan veszitek – sóhajtottam fel.
– Hát nem az én seggem dicsérte meg – vigyorgott tovább barátnőm. Na, témánál vagyunk!
– De még hogy! – folytatta Hanna.
 – Azt hiszem, ezt most újra töltöm inkább – mutattam fel üres poharam és a sörcsap felé indultam. Nem mondhatnám, hogy kerültem volna őt, de nagyon nem is rohantam hozzá, mindenféle hülye dologgal. Nem úgy, mint mások…
És talán pont ez volt az oka annak, hogy ő mégis valahogy mindig mellettem kötött ki.
Hallottam Ida jelentőségteljes, és szerintem rosszul álcázott köhögését, amikor Kimi mellém lépett.
– Jól szórakozol? – tudakolta, míg napszemüveget varázsolt elő. Bosszantott, hogy a továbbiakban saját tükörképem láttam viszont.
– Igen – feleltem tömören. Most mit ömlengjek neki olyanokat, hogy fantasztikus a buli? – Úgy tűnik, hogy nem?
– Csak csendes vagy – vont vállat. Elnéztem mögötte, valóban az ittasabb állapotban lévő csajok hangosan heherésztek a fiúkkal.
– Csupán nem ismerlek – szaladt ki számon.
– Ezen változtathatunk – válaszolta, és én nem tudtam eldönteni, hogy komolyan mondja e, vagy csak úgy.
Nem mondhatnám, hogy nagyon sokat beszélgettünk azon az estén, hiszen nem is arról szólt a napunk. Egy buli kellős közepén, amikor körbe vagy véve egy csomó ismeretlen ismerőssel, haverokkal, barátokkal nem személyeskedsz.

2013. június 22.
Szombat
Porkkalanniemi – Finnország

Egy végtelenül hosszú, átbulizott nap után késő hajnalban kerültem ágyba. Fáradt és kissé részeg is voltam mire nyugovóra tértünk. Arra számítottam, hogy nehezen tudok majd elaludni a hely idegensége miatt, de a bennem lévő ital, és fáradság hamar elnyomott, miután a pihepuha ágyba bújtam. Álomtalan álmomból úgy riadtam fel, ugyanis az alsó szintről egy nagy csörömpölést hallottam. Mikor felültem az ágyban egy pillanatig nem is tudtam hol vagyok, aztán az előző nap emlékei egyszerre öntötték el ébredező elmémet.
Kicsit heverésztem még az óriási ágyon, miközben azon járt az eszem, hogy ez a szoba majdnem akkora, mint az én icipici lakásom Helsinkiben. Végig járattam tekintetem a helyiségen, és akaratlanul is eszembe jutott, hogy mekkora gazdagság vesz most körül. Kíváncsi lettem volna arra, hogy a tegnapi embertömegből kik azok, akik valóban Kimi miatt voltak itt, és kik azok, akik az említett gazdagság, és hírnév miatt. Gyanítottam, hogy az utóbbi a több.

Jó ötletnek tűnt beiktatni egy gyors zuhanyt a reggeli kávé előtt, majd összepakoltam cuccaim. A farmersortom láttán bevillant a tegnapi Kimi jósegg’ beszólása. Összességében pozitívabb lett a véleményem róla, még ennek ellenére is. Nagyon sokat nevettem Kimi hülyeségein, régen nem találkoztam ennyire vicces emberrel. Vagy talán még sohasem. Úgy gondoltam jó lenne a barátjának lenni. De csak ennyi. Hiába nyaggattak a lányok azzal, hogy Kimi mennyit foglalkozik velem. Túlságosan link alaknak tűnt, pontosan olyannak amilyen hírek keringenek róla. Legalábbis a csajozási szokásait illetően. Arról nem is beszélve, hogy nemrég billent igazán helyére az életem, semmi szükségem nem volt egy kapcsolattal járó nyűgökre, főleg nem egy olyan pasival, mint Kimi.

Lent eléggé nagy kupi fogadott. Az elképzelhető összes vízszintes felületen poharak, üvegek sorakoztak. Házigazdánkon kívül azonban egyetlen lélek sem volt jelen.
– Hello – szólaltam meg mikor a közelébe értem. Ő nekem háttal állt, és nagyon matatott maga előtt.
– Reggelt’ – mormogta, majd olyan hirtelen fordult meg, hogy meghökkentem tőle. –Megijesztettelek? – vigyorodott el ördögien, mert persze nem kerülte el figyelmét a kis megingásom.
– Csak meglepődtem – vontam vállat. –Akad egy tiszta bögre? – néztem körbe.
– Milyen kérdés ez? – morogta és az egyik szekrényhez lépett. – Kávé?
– Kérek – bólintottam.
– Itt maradsz szaunázni? – kérdezte miközben öntött a koffeinos italból.
– Egy komplett buli hétvégét tartasz a társaságnak? – pislogtam rá.
– Nem. A társaság jó része már lelépett. És ez olyan program, amin csak mi leszünk páran – hosszan nézett szemembe – , különben is kell a méregtelenítés egy ilyen nap után.

Hirtelen nem is tudtam, hogy mit mondjak. Mielőtt még túl kínossá vált volna szótlanságam belépett Kimmo.
– Mizu napsugár? – kérdezte könnyedén, míg kávét öntött magának. Látszott, hogy teljesen otthonosan mozog Kimi házában, így biztos lehettem abban, sokadszorra van itt.
– Nálad még hat a pia? – vigyorodtam el.
– Én pia nélkül is kibaszottul jó fej vagyok – felelte elégedetten.
– Szerénységed lenyűgöz!
– Majd meglátod – megrántotta vállait. – Van egy olyan érzésem, hogy ezen túl többet látlak itt – tette hozzá vigyorogva.
Kimi telefonjának csörgése szakított félbe minket, ránézett a kijelzőre és ki is nyomta a hívást.
– Megadod a számodat? – pillantott fel rám.
– A számom?
– Tudod, az a kilencjegyű valami, amit akkor használsz, ha beszélni akarsz valakivel, de az éppen nincs ott – magyarázta vigyorogva. Most lehet, hogy nálam hat még mindig a pia? Egyre furább dolgok történnek ugyanis.
– Na nem mondod – nyögtem fel. –Minek neked az én számom?
– Gondoltam szólok, ha megint buli lesz – felelte lazán.
– Micsoda megtiszteltetés – gonoszkodtam szelíden és a pulton heverő újság szélére firkantottam a telefonszámom. Ő csak rápillantott, majd beírta telefonjába. Meglepetésemre rá is nyomott a hívás gombra.
– Ugye tudod, hogy ez az a kilencjegyű valami, amit akkor használsz, ha beszélni akarsz valakivel, de az éppen nincs ott – utánoztam vigyorogva mikor rezegni kezdett mobilom.
– Csak csekkoltam, hogy nem kamu számot adtál e meg – válaszolta. – Túl egyszerű volt megszerezni ugyanis.
– Nélkülem is meg tudtad volna – világosítottam fel. Ő volt Kimi, biztos, hogy nagyjából egy percébe telt volna megszereznie, ha én nem is adom meg.

– Áh, nem akartam kihagyni a döbbent arcodat – folytatta gonoszkás vigyor mellett.
– Te nem félsz, hogy visszaélek ezzel a számmal, ha kóstolgatsz? – lengettem meg előtte mobilom.
– Hát nem így kóstolgatnálak – végigsimított állán, amolyan ragadozó módon, sikeresen zavarba is hozva engem. Ismét megszólalt a telefonja, ezúttal azonban homlokát ráncolva figyelte a kijelzőt. – Ezt fel kell vennem – mondta, és magamra hagyott kószáló gondolataimmal.
Mikor visszatért feszült és nyugtalan lett, biztos lehettem benne, hogy nem egy kellemes beszélgetésen van túl.
– Változott a program – közölte szinte nyersen. – El kell utaznom. Kimmo itt marad, úgyhogy nyugodtan készülődjetek.
És már ott sem volt. Csak a fura hangulat maradt meg, amit a hívás hozott magával.
Amúgy sem akartam Porkkalában maradni, Kimi nem éppen egyértelmű utalásai után úgy éreztem jobb, ha távolabb kerülök tőle, mintsem közelebb. Nem akartam ugyanis a sokadik nő lenni az életében…

Sziasztok!

Egy fontos vallomás: ez a történet nagyjából 2017-ben kezdődött a gondolataimban, de az a pár ember, akinek akkor felvetettem  azt mondták, hogy nem lenne jó ezt így megcsinálni. Utólag: lehet, hogy nem kellett volna rájuk hallgatnom.De végül kialakult.

Fontos, hogy az első rövid bejegyzés ne szegje kedvetek, lesz olyan, ahol 10 oldalon átt olvashattok egy egy napot, viszont mindennek kell egy alap. És mivel a sok info alapján van egy remek idővonalam, nem fogok semmit elkapkodni :) Sok sok valós infóm van, ami remek alapot ad a történetnek. Szóval jó szórakozást a részekhez :)
Várom a visszajelzéseket :)
M.

Tovább olvasom

Első bejegyzés

2013. június. 17

Hétfő

Hamburg – Németország

A hamburgi járat hazatérése előtt volt egy kis időnk, amit a Gänsemarkt kirakatainak a felfedezésével töltöttünk. Mondanom sem kell Vivi azonnal bepörgött a világmárkákat bemutató üzletek előtt, így egy kisebb harc árán tudtunk csak elindulni. Jó jó, egy kis apróságot én is megengedem magamnak :)

Éppen a reptérre tartottunk, amikor Johanna felhívott. Számítottam a hívására, ugyanis már csak napok választottak el a Juhannustól, de arra nem, amit mondott. Minden évben meg szoktuk ünnepelni a juhannust egy grill partival, baráti összejövetellel, és én idén is ilyesmire készültem, erre Hanni közölte, hogy az egyik haverjának a haverja bulit tart a hajóján. Amolyan mindenki hoz valakit parti. Mondjuk azt nem árulta el kiről is van szó, de jobban örültem volna, ha a szokásos programunknál maradunk. Legalábbis a társaságot illetőleg nem szerettem volna változást. Na, mindegy, kíváncsi vagyok mi sül ki belőle…

2013. június.19

Szerda

Helsinki – Finnország

Helsinki szívében a második emeleti kicsiny lakásomban ültünk hárman. Ida, Nanna és én. Utóbbi pont arról győzködött hevesen, hogy vállaljam el a fotózást, amiről Johanna barátnőm mesélt.

– Nem is tudom – sóhajtottam fel elgondolkodva.

– Mini, nem arról van szó, hogy egy szál bugyiban rázd a popód egy kamera előtt – legyintett könnyedén. – És különben is segítenénk vele Johannának!

– Nem szeretném cserbenhagyni – rágcsáltam ajkam.
– Gondolj arra, hogy mikor a pályán vagy sokkal több minden látszik belőled – kuncogott fel Ida.

– Tényleg, és ez nem zavar? – faggatott Nanna befolyásoló tekintetet mellé.
– Nem, mert nem készül egy rakat kép – feleltem, míg öntöttem egy bögrényi tejeskávét magamnak. – Mármint értitek, az hogy látnak minket miközben koriuznk – megvontam a vállam – egyszeri. De a képek örökre fent maradnak. És ha valaki évek múlva előkeresi?
–  Már miért keresné? – pillogott Nanna. –  Nem akarlak elkeseríteni drágám, de szerintem csak mi tudjuk ki is az a Minttu Virtanen – kacagott fel.
– Tudod, hogy nem így értettem – megforgattam szemeim beszólása miatt. – Na, jó, csináljuk!– sóhajtottam.

– Komolyan? – vigyorodott el Nanna.

– Igen.
– Hanna ki fog ugrani a bőréből! – bólintott elégedetten.
– Ha már ilyen szépen egyetértetek – Ida nevetve közbe vágott –, beszélhetnénk a pénteki napról is! Hogy jutunk oda? És hová konkrétan?
– Én csak annyit tudok erről, hogy reggel Hanni felvesz a ház előtt – széttártam karjaim, nem volt sok kedvem ehhez a bulihoz, de a fenébe is, hiszen most kezdődik a nyár!

Sziasztok! 

Üdv újra a blogok világában mindenkinek :) Új helyen, új névvel, és ez szándékos. Amolyan tiszta lappal való kezdés :)
 Arra gondotam, hogy nem egy olyan történetet írok, amiben egy sokadik szerelmi sztori lesz, hanem a valóságot veszem alapul. És hát Minttunak hála rengeteg remek képünk is van :) 

Tehát ez a történet, nem is igazán történet, hanem egy virtuális Napló. Mint látjátok egyes szám első személyben íródik, ezzel is személyesebbé akartam tenni. A bejegyzések eltérő hosszúságúak lesznek, mint ahogy ezt már az elsőnél láthatjátok. A dátum a hely ahol éppen járunk mindig a bejegyzések előtt lesz, szép vonalat adva a Naplónak. Nézzetek körül az oldalon, sok menüt nem igényelt ez a blog, de hogy szépen rendben legyenek a dolgok a fenti menüsávban megtaláljátok együtt a bejegyzéseket, amit évekre lebontva, képekkel elválasztva láthattok. A Minttu és Kimi aloldalakba pedig képek kerülnek majd.

Lényegében nem is tudok mást mondani az oldalról, remélem elnyeri a tetszéseteket mind a kinézet, mind a sztori.

Kellemes időtöltést kívánok! 

M

Tovább olvasom