Előzetes
Nyolcadik bejegyzés
Finnország
Kimi villámlátogatása amilyen hamar jött, úgy el is ment, és a kicsiny szívem egy részén kívül a kellemes ősz eleji időt is vitte magával. Október elején már egyre többször kellett a vastagabb pulcsi, ekkor tudatosult bennem igazán, hogy ez a furcsa, ám de mézédes nyár egy szempillantás alatt tűnt tova.
Én ismét német földön voltam ő pedig már a messzi Korea felé repült. Nem sokat tudtunk együtt lenni, de az a két nap annyi energiával töltött fel, mintha legalább egyhétre jött volna. Minden egyes pillanatban éreztette fontosságom, és ezzel teljesen elkápráztatott. És persze az is sokat javított a hangulatomon, hogy tudtam, a soron következő két verseny után a mesébe illő Dubaiban találkozom Vele, és ott már nem csak kettő napunk lesz.

•• Minttu ••
••• Számláló •••
Csevegő
••• Tagok •••
••• Eddigi bejegyzések •••
-
▼
2020
(2)
- ► május 2020 (1)
-
►
2019
(6)
- ► október 2019 (1)
- ► augusztus 2019 (1)
- ► április 2019 (4)
••• Infopont •••
Nyitás: 2019 április
Téma: Minttu & Kimi
Szöveg és desing: Minnie
Forrás: MRS, Kari H.: Az ismeretlen Kimi Räikkönen
Írj nekem: mividiary@gmail.com
Megjegyzés: Az oldal semmi féle kapcsolatban nem áll a történetben szereplő személyekkel. Minden info és kép a MRS oldalról való. A valós események történetté való kiegészítése pedig fikció!
Téma: Minttu & Kimi
Szöveg és desing: Minnie
Forrás: MRS, Kari H.: Az ismeretlen Kimi Räikkönen
Írj nekem: mividiary@gmail.com
Megjegyzés: Az oldal semmi féle kapcsolatban nem áll a történetben szereplő személyekkel. Minden info és kép a MRS oldalról való. A valós események történetté való kiegészítése pedig fikció!










0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése