Hatodik bejegyzés

2013. július. 27.
Szombat
Budapest – Magyarország

Egészen egyszerűen őrület volt az, ami körülvett minket! Minden pontosan úgy történt, ahogy Kimi pénteken este előadta nekem. Ő minden reggel korábban indult a pályára, mi még reggeliztünk, városnézésre mentünk, sőt, mi Erinnel még az óriáskerékre is felültünk, majd jó pár órával később Kimi után indultunk. Szombaton például pont úgy érkeztünk, hogy Kimi már túl legyen az utolsó szabadedzésén, így még az időmérő előtt volt egy kis időnk, amit vele tölthettünk.

– Mi lesz ebből? – kérdezte Piki.
– Passz – vállat vont. – Nem mondhatom, hogy nagyon elégedett vagyok az autóval, de majd meglátjuk. Mikor magára hagytuk rám kacsintott egy csibészes vigyor mellett, és ezzel elérte, hogy szívem kihagyjon egy ütemet. A Lotus garázsából figyeltük az időmérőt, ahol Kimi végül hatodik lett. Aznap estére Kimnek volt egy érdekes programja. Vagyis egy olyan program, ami érdekelte, és nem csak arról szólt, hogy üljön be egy rendezvényre jópofizni. Én magam is kíváncsi lettem, így este hét óra előtt a mélygarázsban Pikivel és Villel kocsiba szálltunk. Mivel promós ügy volt Kiminek a hotel előtt kellett beparádéznia a kocsiba, naná, hogy tetőtől talpig Lotusos szerelésben.

– Ejha – nyögtem fel, így szombat estére már igencsak akaratos lett az ember tömeg, ami az aláírásokat illette.
– Nyugi – kezemre tette sajátját, hangja egy cseppet sem volt feszült.
– Semmi baj – halkan felkuncogtam. – Csak ezt még nehéz felfogni. Amúgy te találkoztál már Timmel? – kérdeztem, hogy eltereljem a figyelmem.
– Kivel? – visszakérdezett. – Ja, eh, nem. Hirtelen nem esett le kire gondolsz.
– Pedig nem is lakik olyan messze tőlünk – csúfondárosan elvigyorodtam, svéd szomszédaink nagy büszkeségére kíváncsi voltam, hiszen eleve szerettem a zenéjét. –Tudod, hogy folyékonyan beszélek svédül?
– Tényleg? – teljesen felém fordult, de kezem nem engedte el. – Mutasd!
– Miért, te is tudsz?
– Nem – felnevetett.
– De akkor honnan fogod tudni, hogy én nem csak halandzsázok?
–  Azért pár szót ismerek, jártam már ott.
Eszembe jutott, hogy a pályán a táskámba tettem egy program füzetet, azzal legyeztem magam, míg a tűző napon sétáltunk. Elővettem és kihasználva az alkalmat, hogy piros lámpánál állunk ráfirkantottam egy sort.

 Jag älskar att vara med dig.
–  Tessék – Kimi kezébe nyomtam. –Nos, mi áll rajta?

– Hátőőő – egy sort mormogott – eh, nem tudom.
– Majd otthon derítsed ki – rákacsintottam.

– Minttu – fujtatott pont, mint egy gyerek, aki nem kapja meg a kiszemelt dolgot.
– Megérkeztünk – mutattam a kivilágított épületre.

Nem sokkal később hármasban maradtunk a színfalak mögött. Hihetetlenül látványos hangárba cseppentünk, ahol rengeteg felületet graffiti borított, valamint a gördeszkázáshoz alkalmas pálya sem éppen volt szokványos egy koncert kellékének. Persze vagy egy tucat kamera és fotós vette körül Kimit és az éppen aktuális művészt akinek bemutatták. És ez a szám csak nőt, amikor maga Avicii lépett Kimi mellé. Mi a háttérbe húzódva az egyik emelvényről figyeltük őket, aztán egyszer csak, jó hosszú idő után végre kezdetét vette a koncert, ami azt jelentette, hogy Kimi letudta feladatát. Tim számait még megvártuk, aztán indultunk. Pontosabban indultunk volna, de Kimi megmakacsolta magát.
– Ugye tudod, hogy jelen pillanatban nem te vagy az egyetlen itt, aki tud svédül? – gonosz vigyor jelent meg ajkain.
– Miért, felsétálsz a DJ pulthoz, és megkéred Timet, hogy fordítsa le? – mondtam nevetve. Annyira abszurd volt még az elképzelés is, hogy tényleg csak nevetni bírtam. Aztán a tekintete belém fojtotta ezt a kacagást. – Kimi! – én tuti nem tennék ilyet, de ki más lenne az, aki megteszi, ha nem Kimi? Ő simán megtenné.
– Igen Minttu? – lassan hátrálni kezdett. – Szóval mit is írtál ide?
– Úgy se mered – magambiztosan keresztbe fontam karjaim magam előtt, de titkon rettegtem, hogy de mégis.
– Hát, ahogy gondolod – vállat vont és elindult a lépcső irányába.

– Kimi! – utána kellett indulnom, mert már a harmadik foknál járt. – Kimi, állj meg!–  de csak ment tovább. – Szeretek veled lenni – felnyögtem, mert megállt – ezt írtam rá – tettem hozzá halkabban.
Felém fordult és lassan visszaindult hozzám, mikor a mellettem lévő fokra lépett derekamra csúsztatta kezét, és megcsókolt. Akkor először a barátaink előtt. – Ezzel én is így vagyok Minttu – ismét elmosolyodott –, gyere, most már tényleg csak veled szeretnék lenni.

2013. július. 28.
Vasárnap
Budapest – Magyarország

Ahhoz képest, hogy Kimi azt mondogatta nem lesz valami jó futama, mivel a szombati napja nem volt éppen a legjobb, éppen a második helyen haladt és nagyjából tíz kör volt vissza a versenyből. Némi pezsgővel próbáltam nyugtatni magam, de nem igazán sikerült, hogy őszinte legyek. Abban a pillanatban, ahogy leintették a futamot nevetve Piki nyakába ugrottam. A nagy örömködésben csak később vettük észre, hogy a leintés után szinte rögtön megállt.
– Ez nem éppen szokványos – mondta Piki. – Lehet, valami műszaki gondja van.
Nem sokkal később megtudtuk, hogy csupán nagyon kevés üzemanyag maradt a kocsijában. Alig vártam, hogy végre viszont lássam, és valahol mélyen már tudtam, hogy ő képes lesz megszerettetni velem ezt a sportágat. Óriási káosz uralkodott a garázsban, mindenhol éljenző és pezsgőző szerelőket láttunk a pályára tóduló emberekről nem is beszélve. Én a paddock biztonságos magasságában figyeltem az eseményeket, így kikerültem a bulvárt és a tömeget is. Innentől aztán összefolytak az események, hiszen egyik pillanatban még fent pezsgőztünk, aztán Kimi kicsiny öltözőjében találtam magam, velem szemben a finnel, aztán nevetve a fejembe húzta sapkáját, ami aztán még a reptéren és út közben is rajtam volt. Én még a gépen átöltöztem, jó ötletnek tűnt fekete egyberészes ruhámat valami lengébbre cserélni, főleg annak fényében, hogy a társaság még Pesten eldöntötte, hogy a buli csak és kizárólag a Helsinki éjszakában folytatódhat.

2013. július. 29.
Hétfő
Helsinki – Finnország

Arra ébredtem, hogy nagyon szomjas vagyok, de valami megakadályoz abban, hogy hanyatt forduljak és felüljek. Pontosabban valaki. Aki nem volt más, mint Kimi. Békésen hortyogott, még annak ellenére is, hogy nagy nehezen arrébb gördítettem, épp csak annyira, hogy ki tudjak mászni mellőle, vagy inkább félig alóla. Hunyorogva botorkáltam ki a hűtőig, majd két szem gyógyszert és két üveget magamhoz véve visszamásztam az ágyba. Gyorsan bekaptam a bogyókat, ugyanis egy cseppet fájt a fejem, majd visszabújtam mellé. Az este vége, pontosabban a hajnal, amikor nagy nehezen eljutottunk a lakásomba egy kissé homályos volt, ugyanis a fél várost végig kellett járni ezzel az őrült bandával, hiszen Kimi második lett, szóval neki azért kellett inni, mert nem nyert, a többieknek meg azért, mert büszkék voltak a haverjukra. Természetesen egy rakat kép készült rólunk, tele volt a város paparazzikkal, de nem igazán tudott érdekelni. Eléggé afelé haladtak a dolgaink, hogy a jövőben nem csupán baráti kapcsolat fűz össze minket, és én ezzel a csodálatos érzéssel akartam foglalkozni, nem azon görcsölni, hogy kik vesznek körül. Mivel elég sokan lettünk, haverok, barátok, fiúk, lányok vegyesen reménykedtem abban, hogy nem csak velem lesznek tele a bulvár lapok. Abban ugyanis már biztos voltam, hogy a Helsinki bulis este a Seiska címlapján köt ki, nagyjából öt oldalas semmit érő cikkel együtt.

2013. július. 31.
Szerda
Helsinki – Finnország

Piki és Kimi kitalálták, hogy menjünk el mini golfozni, ha már ilyen jó hangulatban telt az együtt töltött idő. Valóban, olyan volt az a pár nap a magyar verseny után, mintha a nyár örökké tartana, s szívünk megtelne melegével.
– Na, jó, ez egy hülye pálya – morcosan összevontam szemöldököm, ugyanis Kimi vezetett.
– Semmi baj nincs ezzel a pályával – nevetve cukkolt, majd belekortyolt sörébe. – A verseny már csak ilyen, vannak győztesek, meg nem győztesek.

– Na nem mondod – sziszegtem. – Hagyj koncentrálni – szóltam, ugyanis mögém lépett és incselkedve elkezdte karom simogatni. Persze a végére én is elnevettem magam. – Ezzel csak a figyelmem akarod elterelni!
– Énnnn? – vigyorogva nyújtotta el vagy három tagúra a szót. – Sosem tennék ilyet. És hát arról sem tehetek, hogy ilyen őrült versenyszellem dolgozik benned.
– Te sosem tennél ilyet – hitetlenül pislogtam rá, de elfojtott mosolyomból tudhatta csak játszom vele. – Pont te beszélsz nekem a versenyszellemről?
Ölelésébe vont és adott egy puszit arcomra, utána engedett csak ütni. Persze kirázott a hideg, amit észre is vett.
– Ennyire jó vagyok? – gonosz vigyor terült el arcán.
– Hm – ajkamba haraptam, mintha elgondolkodnék – eddig nincs okom panaszra, viszont most egy kicsit elkezdtem fázni. Kissé elborult az ég is, és a szél is feltámadt. –De persze pulcsit nem hoztam.
– Haza menjünk? – Kimi aggodalmasan nézett rám. – Nem ám megfázol itt nekem.
– Hát csak nem fogok július végén megfagyni – felkuncogtam.
– Az enyém a kocsiban van – mondta Piki. – Idehozzam?
– Azt megköszönném – sóhajtottam, tiszta libabőr volt már mindkét karom. A kis pár perces közjáték után immár fázás mentesen folytattuk a játszmát. Pont kiegyenlítettem a pontszámokat, amikor Kimi felmordult mellettem.
– Mi a baj drága? – felé fordultam, ugyanis hangulata is megváltozott.
– Nyomorult firkászok – a bokrok felé biccentett, elnéztem mögötte valóban pár ember fényképezőgépekkel felszerelkezve a bokrok között ácsingózott. Több, mint szánalmas volt az összkép róluk.
– Mit szólnátok, ha ennénk valamit? – tudakoltam a srácokat. – Megéheztem.
Ki akartam zökkenteni őket ebből a furcsa hangulatból, és valójában magamat is, elvégre engem is dühített, hogy azt lesik, mit csinálunk. Ráadásul mind Piki mind Kimi széleskörű hírnévnek örvendett kis hazánkban, utóbbi pedig világszinten is. 
Kora estére kettesben maradtunk, a lakásom biztonságában a kanapén ülve éppen a rendelt ételt pusztítottuk el, mikor Kimi hirtelen felém fordult.
– Holnap Hankoba akarok utazni, és azt szeretném, ha eljönnél velem. Igaz rajtad kívül csak pasik jönnének, és hát nem kevés pia van az Icemanen, de jó buli lenne.
– És ezt miért csak most közlőd velem? – visszakérdeztem. Ez az utolsó pillanatban döntök, és már utazom is tovább nem az én stílusom volt. Én szerettem előre megtervezni a dolgokat.
– Most jutott eszembe – vállat vont. – Holnap kezdődik a Poker Run.

– Kimi – italomba kortyoltam és csak úgy folytattam. – Nem szeretnéd elmesélni nekem azt, amiért folyton ezt csinálod?
– Mit csinálok? – felvont szemöldökkel kérdezett vissza.
– Menekülsz – gondolkodás nélkül mondtam ki. – Az elmúlt nyolc napot veled töltöttem, és ezalatt két ország három városában jártunk. Szinte minden napra valami programot tervezel. Ezzel nincs is semmi baj, de ha miattam teszed, nos, nem kell lenyűgöznöd. Én pont annyira élvezem azt, hogy itt kettesben a kanapén eszünk, mint mikor Pesten a Nobuban vacsiztunk. Ugyanakkor azt érzem, hogy ez nem rólunk szól, hanem rólad. Valami nyomaszt, és nem tudsz huzamosabb ideig egy helyen maradni, mert háborog a lelked.
– Nem tudom, mit mondhatnék – felelte kurtán, de nem nézett rám, így közelebb kúsztam hozzá, és állánál fogva magam felé irányítottam, mikor rám nézett csak akkor folytattam.
– Azt, ami bánt – halkan beszéltem hozzá, mert tudtam, ha bezárkózik esélyem sem lesz többet megtudni. – Amiért Porkkalába hívtál egy héttel ezelőtt.

– Szerettem volna, hogy velem legyél.
– Igen, és ezt én is nagyon szerettem volna – mosolyogva bólintottam.  –Csodás volt ezt a hét melletted.
– Akkor meg? – szuszogva kérdezett vissza.
– Jó, hát, ha nem akarsz, nem kell beszélned róla – vállat vontam, és pizzám felé nyúltam. – De ne hidd, hogy nem vettem észre a messzibe bámuló tekinteteid, vagy az aggodalmas telefonokat. Olyan, mintha néha itt sem lennél, mert a gondolataid valahol máshol vannak. Amíg benned nem lesz nyugalom, a világ bármelyik pontjára mehetsz, nem lelsz békességet.
Percekig néma csendben ültünk egymás mellett, majd vett egy mély levegőt.
– Azért szeretem, ha velem vagy, mert mindig, mindenhol olyan, mintha egy sötét szobában ülnék. De amikor ott vagy ez a sötétség megszűnik. Valahogy fényt hozol az életembe.
– Miből áll a sötétség? – szinte suttogva kérdeztem vissza. Tökéletesen láttam az elmúlt napokban, sőt lényegében, amióta megismertem, hogy feldúlt, pánikol és fél.

– Bizonytalanság. Úgy érzem, hogy darabjaira hullik az életem, és bárhogy kapálózok a darabokért csak egye rosszabb lesz minden.
– Például?
– Már rég alá kellett volna írnom az új szerződést, de valami mindig közbejön – hangosan felsóhajtott. – Elméletileg jövőre visszamegyek a Ferrarihoz. De ha így folytatódik, még az is előfordulhat, hogy ismét abbahagyom az F1– et.
– Kimi – megérintettem vállát, ebben a pillanatban egy törékeny gyermekre hajazott, nem a vadul bulizó világbajnok versenyzőre.
– Ezek előtt, még jóval előtted – mos ismét rám emelte pillantásom, és én tudtam, hogy most a mi kapcsolatunk következik – , a már amúgy is katasztrofális színjáték házasságom véget ért. Ez mondjuk jó dolog volt, még ha fura is ezt hallani. Felszabadultam. Persze mindenki össze akart boronálni holmi nőcskékkel, és ezért is még inkább leszűkítettem a haveri kört. Amúgy is elég káoszos volt az életem, nem hiányzott egy újabb kaland és a vele járó árulás. Aztán egy nyári bulin besétáltál a nyaralóba a kibaszottul rövid farmershortban, és én nem tudtam levenni rólad a szemem. És nem is a „jósegg”– ed miatt – halványan elmosolyodott, most először, és ez engem is mosolyra késztetett. Úgy éreztem, mintha nem is pár hónap, hanem egy pár év telt volna el azóta az ominózus buli óta. Egyszerűen annyira sok minden történt vele, velem, velünk. – Téged meg akartalak ismerni, az életem részévé tenni, de még most is tartok attól, hogy ez rosszul is elsülhet.

– Kimi, a félelem természetes, és erről beszéltünk is már nem egyszer.

– Minttu, én nem akarlak átbaszni téged. Sem megcsalni. Mindkettőt megtettem az előző kapcsolatomban, de nem akarok újra egy olyan földi pokolban élni, ahol annyi a hazugság, hogy az ember agya belezsibbad. Nagyon szenvedtem, és ez nem történhet meg újra.

– Nekem csak az számít, hogy mindig, érted Kimi, MINDIG őszinte legyél velem. Engem is csaltak már meg, de ha attól rettegek, hogy ez újra megtörténik sosem leszek boldog. Eleinte nagyon féltem tőled, mert nem tudhattam, hogy mennyire bízhatok benned, hiszen szinte csak az a kép élt bennem rólad, amit a média lefestett. De ahogy megismertelek könnyebben ment az, hogy bízzak benned, mint ahogy hittem.  Ahhoz pedig hogy egy stabil erős kapcsolatunk legyen a legfontosabb a bizalom, de ezt könnyű elveszíteni is. Nézd, én nem tudhatom, hogy milyen volt a házasságod, és nem is akarok ebbe beleszólni, de az biztos, hogy én semmit nem bocsájtok meg. Ha mi összejövünk és megcsalsz, legyen az akár csak egy részeg csók egy verseny utáni afterpartyn, köztünk mindennek vége.
– Vigyázni akarok rád Minttu, minden téren. Mondani könnyű bármit, tudom jól, de nem akarok más nőt az életembe. Itt vagyok harmincnégy éves, éltem, buliztam talán többet, is mint kellett volna. De már nem azt az életet akarom. Békességet akarok. És a fényt, amit tőled kapok.
Eddig bírtam. Könnybe lábadt szemekkel csókoltam meg. Érzelmileg annyira a mélyponton volt, pontosabban kezdett kilábalni belőle, amikor és szó szerint besétáltam az életébe, hogy csak hálás lehettem, amiért beavatott félelmeibe. Szorosan ölelt magához, mintha én lennék az egyetlen, aki által élhet.
Aznap éjjel szeretkeztünk először, és annak az éjszakának minden egyes pillanata, alkotóeleme tökéletes volt. Mintha minden egyes találkozás, ehhez a pillanathoz vezetett volna. Hozzá. Örökre. Végérvényesen.

A hajnal fényei lustán surrantak be a függöny résin keresztül az ébredő város zajával kézen fogva, de mi semmit nem vettünk észre belőle. Ugyanis hosszú idő után ismét békésen aludtam, Kimi óvó karjai között.

2013. augusztus. 01.
Csütörtök
Helsinki – Finnország

Másnap reggel levakarhatatlan vigyorral készítettem el kávénkat. Mennyei érzés volt az őrületes éjszakánk után az ő pólójában lenni, míg reggelinket is csináltam. Kimi éppen vadul telefonált, hogy a hankoi versenyre szerezzen pár biztonsági embert is, várható volt ugyanis, hogy az emberek megörülnek ha meglátják Kimi Räikkönent a rendezvényen.

– Minttu – hátulról ölelésébe vont, amit én lehunyt szemekkel élveztem. Felesleges volt tovább ellenállnom neki. – Én nem akarok titkolózni rólunk.
– Én sem – felé fordultam. – De óvni akarom ezt a csodás dolgot. Mert a mostani varázst el fogja venni – megingattam fejem, ez így nem volt igaz – pontosabban be fogja árnyékolni az, ha viszont látjuk magunkat az újságokban.
– Csodálom, hogy eddig nem jelent meg semmi – morogta.
– Még várjál, ma jelenik meg a Seiska – megrántottam vállam, és úgy folytattam. – De nem fog érdekelni.
Nos, ezt könnyű volt mondani, és betartani egészen addig, amíg Hanna barátnőm fel nem ugrott hozzám egy ilyen magazinnal a kezében. Hangos kopogás jelezte, hogy vendégem érkezett, Kimi kérdőn nézett rám.

– Szia Han…– eddig jutottam kedvenc barátnőm köszöntésében, ugyanis feltett kézzel feldúltan viharzott be mellettem.
– Minttu – felsóhajtott – mivel még nem hívtál kiborulva, úgy hiszem ezt nem láttád még. Elém emelt egy színes magazint, amin a minigolfozáson készült képek virítottak, s a felirat szerint egy leleplező cikket is kreáltak.

Kimi Räikkönen új szerelemre talált?!–  hirdette a felirat.
– Mi ez? – Kimi hangja jött mögülem.
– Nem is vagyok meglepve – szusszantott Hanna. Ő mindenről tudott, akárhova mentünk Kimivel, minden egyes alkalommal megbeszéltük, hiszen nekem is kellett egy olyan bizalmas, aki nem engedi, hogy életem legnagyobb hibáját kövessem el. Persze, hogy még inkább dühítő legyen a helyzet ebben a pillanatban csörrent meg a mobilom. Kijelzőjére lesve csak felnyögni bírtam.
– Mi a baj? – Kimi felém kapta pillantását, gondolom elég kétségbeesetten nyögtem fel.
– Vappu Salin keresett – elgondolkodva huppantam le a kanapéra. – Ő a Seiska egyik riportere.
– És miért hívogat? – összeráncolt szemöldök alól figyelt. – Ha most azt közlőd velem, hogy valami uncsitesód – gonoszkodva hangnemet váltott – , vagy titkos legjobb barátnőd és véletlenül pont ennél a szennylapnál dolgozik esküszöm nem tudom mit teszek veled.
Dühös pillantással néztem fel rá, majd összeállt a kép, miért is mondja ezt. Tény, hogy elég érdekesen jött ki: Kimi a leghíresebb finn sportoló az életébe enged egy nőt, akinek Seiskás kapcsolatai vannak. Itt volt az ideje, hogy mindent elmondjak neki.
– Semmi közöm hozzájuk – felpattantam, hogy szemtől szemben legyünk. – Legalábbis már nincs. Öt évvel ezelőtt reszt vettem egy fotózáson, amit a Seiska csinált. Nyugodtan nézd meg – a lapotop felé intettem. – Nekem megvan a teljes vágatlan video és képsorozat, amit csináltak, de rá is googl– ozhatsz, hogy azt lásd, amit a z emberek fognak. Mert ez után – ismét felkaptam az újságot –  azt fogják tenni. És ezért tudják a nevem, hány éves vagyok, mi a foglalkozásom. Szóval nem, nem azért ismerkedtem meg veled, mert az uncsitesóm egy kis firkász és sztorit akartam csinálni neki! – a végét már dühből vágtam oda neki. Én is tudok bunkó lenni, nem csak ő.

– Ne haragudj – egy pillanattal később válaszolt. – Nem akartam bunkó lenni, főleg nem a barátnőd előtt. Csak ez egy elbaszott helyzet.
– Mindegyik az lesz, ha így reagálunk rá – karjára fektettem tenyerem, a dühöm pillanatok alatt múlt el. – Ne húzd fel magad, és akkor én sem fogom.
Átlapoztam az újságot, pár oldalt foglalt el a rólunk szóló cikk, ami jószerével homályos képekből állt. A Helsinkiben töltött bulizós esték, az éttermekből, karaoke bárokból, a golf pályán. Egyedül a Magyar Nagydíjon készült képek voltak jó minőségűek, hiszen azokat profi fotósok készítették, de azokon csak én szerepeltem, Kimi nélkül.
– Ez pont az, amire számítottunk – ismét rá pillantottam. – Semmit nem tudnak, csak van egy rakat képük, és találgatnak.
– Viszont – Hanna egy bögre kávét szorongatva tért vissza –, ha már van kapcsolat Vappu által, használd ki.
– Mire gondolsz? – Kimi előbb kérdezett vissza, mint én.
– Azt mondom, hogy Minttu beszéljen ezzel a csajjal. Ha egy nem nyilatkozom dolgot dob be még inkább a nyakatokra járnak, de ha mond valamit, azt egy az egybe lehozzák.
– Így én irányítok – Hannára néztem, ő vigyorogva bólintott. – Okos.
-Nem is tudom – Kimi felsóhajtott. – Ez így jól hangzik igen, de ha olyat kérdez? Vagy ha mégis kiszed belőled valami olyat, amit nem akartál elmondani?

-Emberekkel dolgozom, meg tudom oldani – feleltem egyszerűen. Tudtam, hogy ez a legjobb megoldás, és szerettem volna rögtön le is zárni, így válaszra nem várva lenyomtam a hívás gombot, de kihangosítottam, hogy Kimi is hallja. Rögtön elővette saját telefonját.
-Szia Vappu! Láttam kere… - kábé eddig jutottam, már a szavamba is vágott.
-Minttu! Úgy örülök, hogy visszahívtál! Már kezdtem azt hinni, szándékosan lettél elérhetetlen – halk kuncogást biggyesztett hozzá, megforgattam a szemem és csak azért is adtam alá a lovat.
-Ja, nem, csak vendégem van – Kimi kérdőn nézett rám, de csak legyintettem.
-Naaa, csak nem egy jóképű férfi??? – rögtön visszakérdezett, pont, ahogy számítottam is.
-A legjobb barátnőm ül mellettem a kanapén – feleltem ártatlanul, és ez ebben a formában igaz is volt. – Nézd Vap, a kezemben tartom a mai Seiskát, szóval mi lenne, ha a tárgyra térnél? Gondolom, ennyi idő után nem azt akarod megkérdezni, hogy hogy érzem magam.

-Nos, akkor már mindent tudsz is – felelte nyersen. – Mostanában sokat látni téged Kimi Räikkönen közelében. Nem szeretnél mesélni nekünk erről a kapcsolatról?
-Milyen kapcsolatról? Attól, hogy egy a baráti társaságunk, nem jelenti azt, hogy titkos kapcsolatban vagyunk. Csupán barátok vagyunk, ennyi az egész.
-Már a magyar futamon is ott voltál.
-Mint ahogy még öt barátunk. Gondolom utánam őket is egyesével felhívod, igaz? – fűztem hozzá gúnyosan.
-De van pár kép, amelyen ölelkeztek is – folytatta kitartóan.
-Nekem olyan képem is van a mobilomon, ahol Pikivel öleljük meg egymást, esetleg átküldjem? – hangosan felsóhajtottam, Hanna vigyorogva csóválta fejét. Kimire lestem, egy nagyon halvány, de mégis mosolyszerű jelent meg arcán. – Még valami értelmetlen kérdés esetleg?
-És a golfparti? Az ott készült videófelvételeken látszik, hogy milyen jól elvagytok. Ha már Kimi pulcsija is rád került.
-Először is, az nem Kimi pulcsija volt – feleltem unottan. Most komolyan egy hokicsapat logóját sem ismerik fel? – Ez leginkább kiderül a pulcsin lévő csapatlogóból, de nem baj. Nézd, szerintem ennek nem sok értelme van. Kreált dolgokba kapaszkodtok, szóval… Amit akartam elmondtam, igazán értékelném, ha nem hívogatnál többet ez ügyben sem. Köszi, szia Vap!
Hallottam, hogy valamit még mond, és mentegetőzik, de még egy szia után kinyomtam. Egyelőre még nem tiltottam le a számot, mert kíváncsi voltam megérti-e azt, hogy nem.

-Ez szép volt – Hanna felnevetett. – Nem tudom, hogy tudtál ennyire laza lenni.

-Hát, nem volt egyszerű – hangosan kifújtam a levegőt és hatra dőltem. – Korán lenne ahhoz, hogy kérjek egy kis vodkát?

Végre Kimi is elnevette magát.
-Nem. Ahhoz sosincs korán. Viszont tényleg ügyes voltál Minttu. De azért biztos, ami biztos ezt felvettem – mobiljára pillantott, aha, szóval ezért vette elő.
-Azt biztos fel fogja használni, amikor arról beszélek, nincs titkos kapcsolatunk. Elvégre én mondom.
Pontosan az történt, amit vártunk. Délutánra már egy videó is felkerült, ahol az elmúlt hetet mutatják be, persze az, hogy én beszéltem a magazinnal úgy lett előadva, mintha egy teadélutánt tartottunk volna, de nem is érdekelt különösebb módon. A Kimivel töltött dőre akartam koncentrálni, és hát volt egy remek kis programunk aznapra…

2013. augusztus. 01.
Csütörtök
Hanko – Finnország

A szigetvilág kellős közepén, egy piával telerakott yachton ültem, és körülöttem csak és kizárólag férfiak voltak. Sörös üvegem szorongatva pont azon gondolkodtam, hogy nem biztos, hogy ez jó ötlet volt. Hagynom kellett volna, hogy Kimi eljöjjön, én meg maradhattam volna otthon Hanniékkal. De… hát Kiminek volt egyfajta meggyőző ereje, aminek nem lehetett ellenállni. Bár a hangulat remek volt, és Kimi is jól érezte magát, én mégis észrevettem, hogy az a monotonitás még mindig megvan mozdulataiban. Jól érezte magát, de mégsem volt nyugodt, amit meg is értettem azután az este utána, amikor a kanapémon ülve vallott a rossz dolgokról, amik érték. Szerettem volna segíteni neki, de én teljes egészében tehetetlen voltam, elvégre mégsem hívhattam fel a Ferrarit, hogy hé, nem döntenétek végre?! Ennek a gondolatmenetnek a végén jöttem rá, hogy miért is egyeztem bele ennyire könnyen abba, hogy én részt vegyek ezen a flúgos rendezvényen. Nem akartam Kimit a sötétben hagyni. Ha már én voltam a fény mellette.

-Minttu – Kimi komolyabb arcot vágva indult el felém, de telefonja közbe szólt. A kijelzőről rám emelte pillantását. – Mindjárt – ennyit súgott, majd a készüléket füléhez tartva lesietett a kabinba. Nem tudtam leolvasni arcáról, hogy örül-e ennek a hívásnak, vagy épp az ellenkezőjét érzi, és ezért is türelmetlenül vártam, hogy visszatérjen. De csak nem akaródzott feljönni. Eltelt öt aztán tíz perc, negyed óra, és mielőtt a huszadik percet elértük volna Kimi visszatért, lekapcsolta a zenét, elérve ezzel, hogy mindenki csendben maradjon. Egyből letettem az üveget, amit az elmúlt húsz percben fel, le kapkodtam. Szinte még levegőt venni is elfelejtettem, míg vártam, mondjon már valamit!
-Többet nem kell foglalkozni a szerződéssel – vállat vont majd elnevette magát. – Hivatalosan is megegyeztünk a Ferrarival!
Ebben a pillanatban az ottlévő tizenakárhány férfi egyszerre tört ki üdvrivalgásban, pont mintha egy győztes meccsen lettem volna. Mindenki egyszerre és összevissza beszélt, de én csak Kimit figyeltem, aki nevetve fogadta a gratulációkat, de közben felém indult. Előttem pár lépéssel behajította a telefont a tengerbe, ezen csak nevetni tudtam, majd letudta a köztünk lévő távolságot, kezet arcomra csúsztatta és megcsókolt, ott mindenki előtt. Hallottam, hogy ismét káoszos hangzavar lett úrrá körülöttünk, és ezért bele is nevettem Kimi csókjába.
-Én tudtam, hogy minden rendben lesz – sóhajtottam mikor rám nézett azokkal a gyönyörű szemeivel.
-Most már minden rendben lesz – felelte és ujjait enyémek közé kulcsolta. Tele volt a hajó emberekkel és én mégis csak őt láttam magam előtt.
A finn nyár elemi erővel lüktetett körülöttünk, én mégis úgy éreztem valami véget ér. A tapogatódzás, a keresgélés, a kérdések. Sohasem tapasztaltam azt, amit akkor ott mellette. Mégpedig azt, ahogy egy pillanat alatt tisztult le minden, és a nyugtalanságot elkezdte felváltani a béke, a sötétséget pedig a világosság.

Sziasztok!

Tudom, nektek nem úgy tűnik, de én imádom ezt a kis sztorit. De sajnos annyira szar dolgok vannak az életemben, hogy sokkal kevesebb időm jut az írásra, mint valaha gondoltam volna. Történtek a dolgok, teltek a hónapok, és bár a fájdalom enyhül, a gyász, a veszteség érzet még mindig megvan, és ezen nehéz túllépni. Rettentően sokat dolgozom, heti hatvan órákat is ha kell, ez sem könyíti meg a dolgot, de ettől függetlenül szeretném ha tudnátok, hogy sosem fogok lemondani erről, még ha az az ára is hogy kéthavonta egy részt hozok is.... :) 

Ettől függetlenül remélem tetszeni fog ez a rész , és ha van kedvetek találgathattok is hogy mi is lesz a következő részben :) 

Köszönöm a türelmet, és a megértést.

M.

Tovább olvasom

Ötödik bejegyzés

2013. július. 23.

Kedd

Helsinki – Finnország

Berlinből ért vissza a gépünk, éppen személyes holmiaimat pakoltam össze, mikor megrezzent telefonom.
– Hello Piki! – köszöntöttem.
– Szeva virágszál, érdeklődni szeretnénk, hogy merre vagy?
– Mi ez a hivatalos duma? – vigyorogva ingattam meg fejem, szinte biztos voltam abban, hogy Kimivel van.  – Nagyjából egy órája értem vissza Helsinkibe.
– Minttu – komolyan és halkan kezdett beszélni. – Nincs sok időm, alig bírtam lerázni Kimit.
– Mi történt? – kérdeztem vissza én is komolyan.

– Ide tudsz jönni? Kiminek szüksége van rád.
– Ezzel nem segítesz Kimmo! – morogtam most már mérgesen. Minek ködösít?
– Pánikol, támogatásra van szüksége – sóhajtott. – De persze úgy tesz, mintha nem lenne gond, és mintha az alkohol megoldás lenne mindenre.
– De hát ott vagy te – kezdtem, de belevágott.
– Igen, mert nemrég írt egy üzenetet, miszerint a „nyaralóban vagyok, piálok”. Oké, ez olyan fasza laza gondtalan nyárról árulkodik.
– De? – visszakérdeztem. Pikit én is lassan hét éve ismertem, szerencsére nem csak úgy, mint a finn nemzeti csillagot, a menő és híres hokijátékost. Szurkolólányként rengeteg időt töltöttem a jégkorongozókkal, akár a pályán, akár egy– egy bulin a győztes meccsek után, így az évek alatt valódi barátság alakult ki köztünk, nem a felszínes haverság. Ennyi idő alatt pedig megtanultam, ha Piki azt mondja, hogy baj van, akkor tényleg baj van.
– De nagyon nyugtalan.
– Miért?
– Majd ő mesél róla, ha úgy van – gyorsan folytatta. – Viszont most tényleg rád van szüksége.
– Miből gondolod ezt? Hiszen még azt sem tudom miért, pontosabban nekem el sem mondta, hogy problémája van.
– Persze, hogy nem, hiszen még nem tudja, hogy mennyire bízhat benned. És abból gondolom, hogy folyton rólad beszél – tette hozzá.
– Felhívhatott volna ő is – fújtattam.
– Keresett, majd nézd meg a telefonod. Siess Minttu.

Ahogy letette egyből pityegni kezdett, valóban, mikor leszálltunk csak kikapcsoltam a repülőgép üzemmódot, de nem néztem hívás vagy üzenet listát. Három üzenet vár Kimitől.

Minttu, a nyaralóban vagyok. Tudunk találkozni?
Aztán a következő: Ehh, miattam ne vezess ennyit, jobb lenne, ha én mennék Helsinkibe. 
És még egy: Minttu, tényleg nagyon szeretnélek látni.

Ajkamba harapva olvastam el az utolsót még egyszer. Igaza volt Pikinek valami nagyon nem stimmelt Kimivel, így ahelyett, hogy válaszoltam volna neki a hívás gombot nyomtam le.

– Megjött Minttu – közölte Piki hátra fordulva, amint meglátott. – Jó, hogy el tudtál jönni – sóhajtott mielőtt adott volna két puszit.
– Mi történt itt? – napszemüvegem mögül meglepetten pislogtam, ugyanis az asztalon jó pár üveg sör, vodka, és egyéb ital volt, pár doboz cigi és némi ropogtatni való mellett.

– Kimi pár napja itt van már – felelte. – Eléggé ki van bukva, és ezt a piálással próbálja kompenzálni.
Az említett ebben a pillanatban lépett ki. Csak egy rövidnadrágot viselt napszemüvegén kívül.
– Minttu! – nevem úgy hangzott szájából, mintha megváltás lenne. Pár lépéssel letudta a köztünk lévő távolságot és szorosan a karjaiba zárt. Annyira esősen ölelt, és ez annyi érzelemmel árasztotta el testem, hogy le kellett hunynom szemeim. Édeskés illata lassan teljesen körbevett, még inkább elbódítva engem.
– Itt vagyok Kimi – súgtam, mire nyakamba csókolt. A finn nyár melegében borzongás járta át testem ettől a pillanattól. Nem tudom Piki mikor hagyott magunkra minket, valószínűleg már akkor, amikor Kimi kijött, de utólag nem tudtam volna megmondani, hogy valóban így történt e. Mint ahogy azt sem, hogy meddig álltunk ott úgy, egymáshoz simulva.
– Kimi – alaposan végignéztem arcán, de zavart a napszemüveg, így óvatosan levettem róla, amit szó nélkül hagyott is. – Mi a baj kedves? – halkan súgtam a kérdést, míg végigsimítottam a szeme alatti karikákon. Látszott rajta, hogy nem éppen a legjobb és legpihentebb formájában van.

– Nem mondhatnám, hogy a legjobb formámban vagyok – mondta szinte ugyan azt, mint amire én gondoltam. Hanyagul megvonta vállát, mintha semmi sem számítana. Nem igazán tudtam, hogy én milyen módon tudnék segíteni neki és ezt az aggodalmam meg is említettem Kiminek. –Melletted nyugodtnak érzem magam – felsóhajtott, míg elhelyezkedett az óriási napágyon.

– Szeretnék segíteni neked – feleltem őszintén.
– Az pont elég, hogy mellettem vagy – mondta. Szégyenlős mosoly jelent meg arcomon. Nyilván valóan volt valami oka, ami miatt ennyire borzasztó állapotban volt, de egyelőre nem akart beszélni róla. Valójában arra is felkészültem, hogy nem is fogja elmondani.
Pár órával és sörrel később úgy döntöttem, hogy véget vetek a bulinak.
– Azt hiszem, rád férne egy kis pihenés – összegeztem, miután Kimi az asztal mellé rakta az üres üveget, ami persze millió darabra tört.
– Hoppá – vigyorodott el mondhatni ittas– bárgyú módon.–  De mist, ehm most miért? – folytatta durcás grimasz mellett.
– Mit szólnál ahhoz – egy pillanatra elhallgattam, tudtam, hogy jelen pillanatban a józanság szava semmit sem ér, így taktikát váltottam – ha, pár üveg társaságában felmennénk egy kicsit beszélgetni? Kényelmesebb lenne a nagy és puha ágyon, mint itt.

– Ahh, hát ez nem rossz terv – felelte egy perccel később. Meglepő módon, legalábbis számomra meglepően, könnyedén, ruganyosan állt fel, s indult el az emeletre. Persze az újabb üveg nem maradt ki, így kötöttünk ki hárman, Kimi az ital és én a nagy ágyon.
– Akárhányszor jövök Porkkalába, minden egyes alkalommal egy újabb Kimit ismerek meg – mondtam ki neki azt, ami a fejemben járt.

– És szerinted ez rossz? – elgondolkodva kérdezett vissza.
– Nem, egyáltalán nem – megingattam fejem, majd italomba kortyoltam. Úgy gondoltam a furcsa napon nekem sem árt egy kis nyugtató hatású folyadék, de persze csak mértékkel, valami azt súgta jobb, ha a tudatom tiszta marad. –Nem szeretnél mesélni arról, amiért megismertem ezt a Kimit?
– Ehhh– hosszan felnyögött, és legalább ennyi ideig ivott is. –Minden olyan zavaros.
– Mi minden? – visszakérdeztem, ugyanis eddig teljesen érthetetlen volt számomra.
– Semmi sem alakul úgy, ahogy kellene – folytatta szaporán. – Ez az egész szar, úgy szar ahogy van! – dühösen összeráncolta homlokát. – Már rég nem itt kéne tartania! De ahelyett, hogy előre haladnánk, inkább vissza! Mint egy elbaszott nem is tudom mi, areo, koreo, na, tudod.
– Koreográfia?

– Az!
– Hát – egy pillanatra ismét elhallgattam –, nem mondhatnám, hogy értem, amit mondasz… de ezek szerint szeretnél valamit, és az nem úgy alakul, ahogy te akartad?
– Úgy is mondhatjuk – fujtatott. –És hát te is…
– Mi van velem?
– Nem tudom – rám nézett, de nem voltam egészen biztos abban, hogy van olyan állapotban, hogy képes lesz elmondani mire gondol. –Sokat gondolok rád.
– Én is rád – feleltem őszintén.
– Szeretnék több időt veled lenni – folytatta.

– Ezt én is szeretném – helyeseltem. Olyan törékenynek éreztem ezt a meghitt beszélgetést, hogy nem mertem hosszabban válaszolni. Féltem, hogy bármi megtöri a varázst, és a riadt őzike visszabújik rejteke mélyére.
– De ez ijesztő – nagyot szusszantott. –  Én vagyok én, és te nem úgy kezelsz, hanem mintha mást lennék, és ez kibaszottul csábít a szépségedről nem is beszélve – egyre hevesebben folytatta –, de annyian basztak már át, és… ezt nem akarom újra.
– Ez nekem is ijesztő – én is felsóhajtottam. – El nem tudom képzelni mit akarsz tőlem, mikor lényegében az egész világ  lábaid előtt hever–  hát kimondtam, azt ami egy ideje foglalkoztatott.
– Igen, az egész világ előttem hever, ha én úgy akarom – szinte dühös pillantással nézett fel rám, de tudtam nem nekem szól ez a tekintet. És a folytatás engem igazolt. – Ez biztos érdekes és csábitó lehet, de azt az árnyoldalt, ami mögötte van, senki nem látja meg. Vagy nem akarja meglátni. Mindennek ára van Minttu. És a világnak – gúnyos mosoly mellett mutatott körbe – a bizalmatlanság, az átbaszások, és a hitetlenség az ára. Nem akarok egy újabb hamis embert az életembe.
Pár pillanatig emésztettem a hallottakat. Annyira meglepett Kimi hosszas válasza, meg persze az is, amit mondott, hogy képtelen voltam szóhoz jutni.
– Azt én sem akarom, hogy egy újabb hamis ember legyen az életemben – ismételtem őt. – Tudom, hogy a te világodban nagyobb a veszteség, pontosabban az árulás mértéke, de hidd el, én is égettem már meg magam. Éppen ezért mondtam múltkor is, hogy ha ismerkedünk és hagyunk időt egymásnak és magunknak nem lehet rossz vége.
Végtelenül hosszúnak éreztem azt a pár pillanatot, amig csak csendesen nézett, de nem szólalt meg. Végül egy nem mindennapi kérdést tett fel.
– Eljönnél velem a következő futamra?
– Ehem, mikor lesz?
– Két nap múlva utazom Magyarországra.
– Igen – feleltem gondolkodás nélkül.
– Biztos? – visszakérdezett, gondolom gyanús volt neki hirtelen válaszom. Mosolyogva bólintottam, így folytatta. – Akkor intézkedek.
Nem tudtam, hogy Kimi mióta lehetett már fent, vagy egyáltalán aludt e az elmúlt napokban, így egy kicsit sem lepett meg, hogy az elfogyasztott ital hamar elnyomta. És hát azért a téma sem volt éppen a legkönnyebb, így óvatosan ráhúztam a takarót és kiosontam mellőle. Hosszan fújtam ki a levegőt mikor becsuktam magam mögött szobájának ajtaját. Olyan hihetetlennek tűnt az elmúlt pár óra, és persze az is, hogy Kimi elhívott az egyik versenyére. Pont azon morfondíroztam, hogy vajon jön e más is, amikor is kis híján nekimentem a konyhában lévő személynek, aki nem más volt, mint Piki.
– A szívbajt hoztad rám – kezem mellkasomra fentettem, valóban megriadtam.
– Nagyon el voltál mélyülve – ártatlanul feltette kezeit – erről én nem tehetek. Kimi kidőlt?
– Igen, alszik – feleltem és a hűtő tartalmát kezdtem átnézni. Úgy éreztem rám férne valami ütősebb ital, és ezt mondtam is Pikinek.
– Majd én intézkedem – felelte nevetve, és egy üveg vodkát varázsolt elő valahonnan maga mellől.– Gondolom nem sok mindent tudtál meg tőle.
– Nem mondhatni – megcsóváltam fejem. Az világos volt számomra is, hogy szeretett volna velem lenni, illetve hogy én mellette legyek, de ugyanakkor mégis volt köztünk egy fal. –Nagyon szomorú látnom, hogy próbálkozik belépni az életembe, és a múltbéli keserű tapasztalatok miatt egy korlát veszi körül.
– Lehet, hogy úgy tűnik neked, hogy sohasem nyered el a bizalmát, de higgy nekem, már most sokkal közelebb vagy hozzá, mint az ez elmúlt öt évből az összes nő, akivel dolga akadt.
– Elhívott a következő futamra, ilyet gyakran csinál? – érdeklődve pillantottam Pikire.
– Ilyet soha nem csinált még.  Nem igazán volt olyan személy, aki méltó lenne erre. Tudod, ez egy nagyon jó buli lesz, én is számtalan ország versenyre kísértem el őt. Bár veled ellentétben én szeretem is az F1– et. De ennek a nagy banzájnak lesz egy árny oldala is, és majd magyarban meg is látod, mindkettőt.
– Mire gondolsz? – homlokráncolva faggattam tovább.
– Fogd meg a telefonod és írd be Kimi nevét a Googl– ba. Rögtön több ezer képet és cikket fog felhozni. Kimi szeretné, ha mellette lennél, de meg is akar óvni, ezért is csak most hívott el.
– Mi az, hogy csak most?
– Már Angliába is velem kellett volna, hogy gyere – Kimi hangja jött mögülem, egy pillanatra megállt bennem az ütő. Nagyjából fél óra telhetett el azóta, hogy magára hagytam, és akkor mélyen aludt. Egy másodpercre még az is átvillant az agyamon, hogy lehetséges e, hogy valami nem igazán emberi tulajdonsággal rendelkezik?! Még a végén kiderül itt nekem, hogy a hipnotikus stílus és pillatás mellett nem is alszik, hát ez pont stimmel egy fehér bőrű, csábító kinézetű teremtményhez… – De azt hiszem az korai lett volna még. Neked legalábbis. Most is úgy nézel rám, mintha valami nem is e világi lény lennék.
Először csak egy mosoly jelent meg arcomon, aztán egyre kevésbé tudtam elfolytatni nevetésem. Most meg már a gondolatiamban is olvas???
– Tény, hogy nem találkoztam még hozzád hasonlóval, de nem hiszem, hogy nem e világi lennél – nevetve idéztem. – Kimi, miért nem alszol?
– Elég volt ennyi – hanyagul vállat vont. – És kajás vagyok.
Gyanakodva méregettem őt, amíg a hűtőben matatott. Tudtam, hogy nem egy hisztis fajta, de arra számítottam, hogy kérdőre von, miért is beszélgetünk kettesben Pikivel róla, a hajnali órákban ráadásul a saját házában.
– Piki és pár haver is eljön a futamra – rám pillantott, és csak úgy folytatta. – Magángéppel megyünk, és mivel magyarba, elég nagy figyelem fog övezni engem, és azokat is akik velem lesznek. És tekintve, hogy te leszel az egyetlen nő, biztos kíváncsiak lesznek arra, ki is vagy te, és van e közöd hozzám.
Mástól ez nyers módon lett volna őszinte, de Kimitől valahogy természetes volt. És egyáltalán nem volt rémisztő, pedig tökéletesen értettem mire gondol. Csak azt éreztem, hogy mellette akarok lenni. Bármi áron. Mert ugye azt mindketten tudtuk, hogy mindennek ára van…

2013. július. 24.
Szerda
Porkkalanniemi – Finnország

Másnap az a pár haver, akik szintén meg voltak hívva tiszteletüket tették a finn nyári rezidenciáján. Kimin és Pikin kívül két embert ismertem a hat fős társaságból, de nem feszélyezett különösebb módon, főleg hogy kiderült mégsem én leszek az egyetlen nő a csapatban. Szerencsémre Erin kifejezetten jó fej, és nálam idősebb volt, és ez tetszett is, hiszen egy üres fejű csini baba csak rontott volna a helyzeten.  Természetesen a fiúk nem fogták magukat vissza, úgy voltak vele, ha már egyszer Kimi lesz az egyetlen, akinek vezetnie kell, hát akkor ők isznak helyette is.

2013. július. 25.
Csütörtök
Helsinki – Finnország

Csütörtök reggel Kimi és én kettesben álltunk a kicsiny életem még kisebb lakásában. Mielőtt felszálltunk volna a gépre haza kellett ugranom pár dologért. – Nem akar előjönni a nem létező klausztrofóbiád? – ugrattam nevetve.

– Miért is kellene?
– Kimi, nálad a legkisebb szoba is nagyobb, mint ez az egész lakás.
– Ez igaz, de nem különösebb módon érdekel – mindkét karjával átkarolt, csibészes mosoly jelent meg az arcán. – A tulaja viszont annál inkább.
Óvatos csókot lehet ajkaimra, amiből aztán elég mohó csók lett. Vágyakozva túrtam szőkés tincsei közé, miközben szorosan simultunk egymáshoz. Mindketten zihálva vettük a levegőt, mikor nagy nehezen sikerült elszakadnunk egymástól.
– Nem akarom ezt túlaggódni Kimi – halkan felsóhajtottam – hiszen ez egy nagyon jó dolog kezdete lehet – óvatos mosoly jelent meg arcomon, hogy lássa, nem csak mondom, hanem valóban így akarom. Ő követte példám, s miközben lassan ujjaim közé csúsztatta sajátjait csak arra tudtam gondolni, hogy az idő minden kétséget el fog mosni, és minden kérdésre feleletet ad, csak ki kell várnom…

2013. július. 25
Csütörtök
Budapest – Magyarország

Időm nagy részét repülőgépeken töltöttem, de nyilvánvalóan a légiutas kísérőként szolgálatot teljesítő repülési órákat össze sem tudtam hasonlítani az olyanokkal, amikor magángépen ültem, mint utas. Mielőtt Kimi az életembe lépett ez nagy ritkán fordult elő csupán, és általában valamilyen rendezvény miatt. Most viszont, életemben először Kimi mellett ültem a saját gépén. Mint minden területen, amit eddig megmutatott nekem az életéből, itt is pontosan látszódott a keze nyoma, stílusa, életvitele.
Leszállás után Kimi egy pillanat alatt vette vissza azt a hűvös, távolságtartó maszkját, amit a legelső találkozásunkkor tapasztaltam, és aztán, amiről megmutatta, hogy nem valóságos. És nagyon furcsa volt most ismét őt látni, és tapasztalni azt, milyen, amikor átváltozik a rideg, semmi nem érdekel attitűddel rendelkező versenyzővé. Mert, ahogy közeledtünk úti célunk felé, ezt tette. Ahogy kiértünk a terminálról meg is láttam miért. A ránk váró autók előtt nagyjából tíz méterre kordonok voltak felállítva, előttük pedig emberek. Nagyon sok ember. Rajongók. Döbbenten néztem körbe napszemüvegem rejtekéből. Rengeteg zászlót, köztük nagyon sok finnt, és Kimiset láttam, és az ahogy az emberek Kimi nevét skandálták… Egyszerre volt a maga módján lenyűgöző és félelmetes is. Kimi úgy viharzott le mellettem a lépcsőn mintha ott sem lettem volna, és mintha nem is hallaná, ahogy szinte száz, ha nem több ember az ő nevét kiabálja. Aztán Piki karon fogott, és a következő, amire emlékszem, hogy a sötétített üvegű autóban ülünk, néma csendben, és hogy alig tudunk kikeveredni az ember tömegből. Még a kocsiban is hallottam, ahogy kérik, álljon meg, villognak a vakuk, képeket, zászlókat lengetnek. Forróság vett körül a magyar városban, nekem mégis borsózott a bőröm. Nem tudtam elfojtani a sóhajom, mikor két motoros rendőr kanyarodott a kocsi elé.
– Ez csak protokoll – mondta halkan Kimi. Halkan és fakón. Ott ült mellettem a kocsiban, és én mégis úgy éreztem, egy világ választja el tőlem.
A csendes út után, még zajosabb megérkezés következett. A nagy, pompázatos kinézetű hotel előtt ugyan is totálisan ugyan ez a kép fogadott. Nem is néztem körül, csak kipattantam az autóból és a nyugalmat árasztó előcsarnokba siettem. Az, hogy Kimi követett– e, vagy engedett a nyomásnak, és odalépett pár aláírást kiosztani abszolút nem maradt meg bennem.

 Egymás után bejelentkeztünk, majd kulcsainkat magunkhoz véve fellifteztünk a legfelső emeletre. Hiába voltam feldúlt állapotban a szobámból nyíló kilátás azonnal az ablakhoz csalogatott, és le is nyűgözött. Óriáskerék, reneszánsz épületek, nyüzsgő város látképe tárult elém. Soha nem jártam még Budapesten. Merengésemből kopogás hozott vissza a valóságba, ahogy kinyitottam az ajtót Kimi állt előttem. Ugyan az a férfi, aki felszállt velem a gépre, csak most Lotusos cuccban. Ebben a pillanatban jutott eszembe, hogy én így őt még csak képen, vagy tv– ben láttam, személyesen sosem. 

– Be kell mennem a pályára – közölte szinte gépiesen, és ez annyira meglepett, hogy csak bólintani tudtam. –Piki és a többiek itt maradnak. Nyugodtan csinálj, amit csak szeretnél, csak arra kérlek, egyedül ne kószálj a városban. 

– Tudok vigyázni magamra – morrantam fel. Én is tudok rideg lenni.

– Ebben biztos vagyok – felelte egy árnylatnyival kedvesebben.  – De nem akarok aggódni miattad. Egy pillanatig még dühösen meredtem rá, és majd csalódottságom győzött.
– Azért látlak még a hétvégén? Úgy értem Kimit, Porkkalából. Vagy a versenyző Kimi tényleg valóságos Jégember?
– Dolgom van – felelte, majd elindult ki. – Este jövök.
 És már ott sem volt. Összeszűkült szemekkel bámultam az ajtóra, mintha az bármiről is tehetne.

Olyan szürreális volt az egész. A szenvedélyes csókot adó és a mostani rideg Kimi között valóban egy egész világ állt. És én nem tudtam mit kezdeni ezzel a Kimivel...

A finn furcsa távozása után nem sokkal Piki kopogtatott ajtómon.
– Nagyon elcsendesedtél mióta leszálltunk.
– Hát kissé lesokkolt az, ami itt várt minket – feleltem őszintén.
– Tudod kislány, ez még semmi. Az igazi őrület a tengerentúlon van. Ezek a magyarok még normális szurkolók, láthattad, egy kis nyamvadt kordon tartotta vissza a tömeget, mégsem rohanták le az autót. Na, de a japánok például, na ott van ám ereszd el a hajam – a végére elnevette magát. – Azért nem szó szerint mielőtt bepánikolsz.

– Csak olyan fura itt minden – vállat vontam és a kezembe nyomott pezsgőbe kortyoltam.

– Főleg Kimi – mondta ki, és végig engem nézett.
– Főleg.

– Nos, ez volt ez egyik ok, amiért csak két nappal az indulás előtt szólt. Sokat vacillált ám erről.
– De miért? – kérdeztem kíváncsin.
– Nem elég nyilvánvaló? Már rettegsz tőle, pedig csak négy óra telt el azóta, hogy elhagytuk a biztonságos nyaralót – szelíden megpaskolta kezem. –De ez nem a te hibád, vagy Kimi. Ő egy kibaszottul híres ember, és ezzel meg kell birkóznod, ha az élete része akarsz lenni. Minttu, egy csomó híres hokijátékost ismersz, sosem feszélyeztek a sztárok – ujjaival idézőjelet mutatott.
– De az más – felsóhajtottam. – Itt sem az zavar, hogy Kimi híres. Neked könnyű a barátodnak lennem, mert…
– Mert csak barátok vagyunk – belevágott, és el is vigyorodott. – Közben meg Kimi szépen eléri, hogy úgy igazan belehabarodj.
– Piki – morcosan ráncoltam szemöldököm, de ő csak nevetett.
 – Ne feledd virágszál, én mindkettőtöket jól ismerlek. És hát az sem véletlen hogy te olyan sokat vagy Porkkalában, mint ahogy az sem, hogy most itt vagy. Ne aggódj Minttu, minél több versenyre elkíséred, annál jobban hozzászoksz ahhoz, ami a világbajnok versenyző világát alkotja. Ez egy külön világ, és mivel nem ismered félelmetes is, de hidd el, nem olyan gáz ám. Még van pár órák, míg Kimi visszaér.
– Látod? Azt sem tudom, hogy mit csinál jelenleg – csalódottan felnyögtem. – Nem tudom miből áll egy ilyen hétvége.
– Jó ég te lány – ismét felnevetett – ha nem ismerném az apádat, és nem tudnám, hogy mennyire hasonlítasz rá, megkérdezném, hogy nem vagy e örökbe fogadott gyerek, tekintve, hogy azt is tudom mekkora F1 rajongó.
– Mondtam már, hogy undok tudsz lenni? – feleltem jobb kedvűen.
– Kimi most a csapattal van. A paddockban, interjúkat ad, autogram osztáson ül, ilyenek. Ez a PR része. Holnap már vezetni is fog, szóval egész nap kint lesz, viszont már mi is kimehetünk, ha akarod. De előre figyelmeztetlek, nem szabad megijedned Kimi ridegségétől. Elvégre ő versenyző. Mi bulizhatunk közben, de ő nem. Nem azért van itt.

– Minél több időt töltök vele, annál több oldalát ismerem meg. Olyan, mintha több Kimi alkotná a személyiségét. Majd megbarátkozom a versenyző énjével is.
– Ez a beszéd kislány. Viszont – felpattant – szedd össze magad, ha kell, aztán azt mondom, csináljunk valamit, ha már itt vagyunk egy ötcsillagos hotelben, egy európai nagyváros kellős közepén.

Piki távozás után kissé felfrissítettem magam, és kényelmesebb ruhába is bújtam. Nagyjából fél óra múlva a hotel egyik kinti bárjában ültünk, pár ízletes koktél társaságában.
A felállított kordonok most árván mutattak a járda szélén.
Talán a második órája lehetett már, hogy kellemes hangulatban beszélgettünk, iszogattunk, amikor is feltűnt, hogy egyre csak szállingóznak az emberek. Mint egy nyüzsgő hangyabolyban, mindenki össze vissza mászkált. Mire ezt szóvá tehettem volna Pikinek megrezzent a telefonom. Kimi írt.

Most indulok. Merre vagy?
A hotel bárjában a többiekkel. Mennyi idő?
25 perc. Max. Sietek hozzád. :)
Várlak. xo. ;)

Határozottan jobb hangulatban voltam, bár nem tudtam eldönteni, hogy ez Piki beszédének, a három koktélnak, vagy annak szólt, hogy Kimi úton volt hozzám.
Közben a park megtelt emberekkel. Sejteni lehetett, hogy vége a pályán töltött napnak.
– Azért ez tök durva – sóhajtottam két kis korty között, amikor az egyik, tetőtől talpig pirosba öltözött férfi láttán óriási hangzavar tört ki. – Bár nem tudnám megmondani, hogy jó vagy, rossz értelemben. Azért ez biztos hízelgő azoknak, akiknek szól. Mondjuk ha Kimiből indulok ki – elvigyorodtam.

– Szerintem tök jó, hogy ennyire tudnak lelkesedni a szurkolók, legyen az akármilyen sport, vagy ország – válaszolt Ville.
– Hát igen – bólogattam elgondolkodva. Lopva megigazítottam pár tincset, és pont szólni akartam Pikinek, hogy felmegyek, mikor megrezzent telefonom, így csak felé mutattam a kijelzőt, hogy lássa ki keres, egy menj csak után búcsút intettem és felvettem.

– Szia! – köszöntem viszonylag jól elfojtott lelkesedéssel. – Merre vagy?
– Nézz balra – közölte, és a hangján hallottam, hogy vigyorog. Annyira arra koncentráltam, hogy bejussak a forgóajtón, hogy nem is néztem körbe. Pedig ő ott állt. Az egyik óriási oszlopnak támaszkodva, lazán, egyik keze a zsebében, a másikban telefon, napszemüvege a sapkáján. És valóban vigyorgott. Ő annyira az a Kimi volt, akivel Porkkalában voltam, hogy nem tudtam ellenállni, és megszaporáztam lépteim. Sőt az utolsóknál már nem bírtam magammal és szó szerint a nyakába ugrottam. Hallottam, hogy kuncog és ez engem is mosolyra késztetett, miközben ő megemelt és szorosan a karjaiba zárt.
– Hiányoztál – súgtam őszintén. Ő halkan felnyögött, és lerakott, hogy a szemembe tudjon nézni.
– Nem tudod elképzelni mennyire, örülök annak, hogy te vársz itt.
– Ennek én is örülök – sóhajtottam.

– Biztos? Olyan ijedt és dühös voltál mikor elmentem – szuszogta.
– Igen, így volt – bólintottam.

– Menjünk fel – kézen fogott és lift felé vezetett. – Csak veled akarok lenni.
– Ez egy remek terv – mosolyogtam rá.
– Ugye tudod, hogy nem kell abban a szobában lenned, amit foglat neked Steve?
– Mi? – felkaptam fejem, és ő megint csúfondárosan vigyorgott.
– Nos, ez is csak egyfajta biztonsági intézkedés, leginkább feléd.
– Mert? – tovább értetlenkedtem.
– Ha esetleg valamilyen véletlen folytán kiszivárogna a vendéglistája ennek a hotelnek, nem találna senki semmi kompromittálót.
– Okos – biccentettem. Nekem ez meg sem fordult a fejemben. –És akkor hol tölthetem még az időm? – folytattam én is gonosz vigyor mellett.
– Azt hiszem, tudok egy helyet – bólintott szigorúan. – Mivel én hívtalak ide, kötelességem, hogy vigyázzak rád.
– Igazi úriember – sóhajtottam, ezúttal őszintén. Valóban az volt.

Így kötöttünk ki az ő szobájában kettesben.
– Kimi, én sajnálom, ha igazságtalan voltam ma délelőtt – kezdtem. – Csak rosszul esett a ridegséged. Nem is igazán értettem, hogy miért hívtál el magaddal, és úgy – egy pillanatra elhallgattam – azt hittem meg is bántad.
– Annyira természetes nekem az, amikor velem vagy, hogy eszembe sem jutott az a verzió, amiben megrettensz. Abban biztos voltam, hogy lesokkol a tömeg, ez az egész – körbe mutatott – de, ne felejtsd el, hogy ez nem én vagyok. Ezeket a csapatom intézni.

– Ez a része engem sem érdekel – vállat vontam.  –Ne feledd, én nem ehhez vagyok hozzászokva, szóval nem is hiányzik.
– Szeretném, ha holnap kijönnél a pályára – folytatta.
– Szeretnék menni, igen – mosolyodtam el. – Kíváncsi vagyok, és mivel szinte semmi tudásom nincs ezt a sportágat illetően, mesélhetsz.
– Semmi extra – vállat vont. –Viszont a pályán pont úgy fogok viselkedni, mint ma délelőtt. Eleve nem is együtt fogunk bemenni. De ez ismét csak miattad van. Így is mire vasárnap este Helsinkiben leszünk egy rakat képet fogsz magadról viszontlátni, mivel a paddock tele van újságírókkal. Viszont ha nem mellettem fotóznak le nem lesz más csak egy kép egy csinos nőről. Csak egy arc a több ezer vendég között. De ha mellettem sétálsz be már holnapra tele lesz a bulvársajtó velünk, főleg otthon. Ez kibaszott szar, de sajnos ez is hozzám tartozik – ismét vállat vont, de ezúttal már csalódottan. Annyira éreztem, hogy nem volt egyszerű erről beszélnie, mivel tudta, hogy ezzel el is ijeszthet maga mellől. Gondolkodás nélkül léptem szorosan elé, és arcára fektettem kezem.
– Én akarok hozzád tartozni Kimi – pislogás nélkül néztem meseszép szemeibe, mígnem homlokát enyémnek nem támasztotta. Innentől nem volt szükség szavakra.
Kimi mellett feküdtem az ágyon, óvatos mosoly játszott ajkain. Bár eléggé erős volt a vágy bennem, és ezt már magam előtt sem titkolhattam, semmi nem történt köztünk. Egyszerűen tudtam, hogy várnom kell még.

Sziasztok!

Eredetileg ez egy igen hosszú rész, de megfeleztem, és ezt az utána lévő részek miatt tettem.

A hosszas kihagyás okát nem szeretném elárulni netkek, ugyanis jelen pillantban csak ez az egy hely van, ahol nem kell szembesülnöm a felém áradó sajnálattal, és ezt szeretném is megtartani. Annyit azonban elárulhatok, hogy a családomat egy mély tragédia érte, örökre és visszavonhatatlanul megváltoztatva mindent. De ez a hely nem a bánkódásról szól, szóval kellemes olvasást kívánok nektek, és várom a véleményeket. 

M.

Tovább olvasom

Negyedik bejegyzés

2013. július. 18.

Csütörtök

Porkkalanniemi – Finnország

Míg kicsi Fiatom száguldott a finn autópályán volt időm átgondolni mindazt, ami ide vezetett. Pontosabban hozzá. Ugyanis éppen úton voltam Porkkalába, Kimi villájába. 

Szinte pontosan egy hónappal ezelőtt kezdődött minden. Azzal az ominózus bulival, aminek a végén olyan hirtelen és hűvösen távozott, valami miatt. Aztán néha– néha keresett, miközben mind a ketten keresztül kasul utaztunk Európán a munkánkból kifolyólag. Szórakozottan doboltam mutató ujjammal a kormányon, annyira szürreális volt az egész. Felbukkant a semmiből, mint egy titokzatos lovag. Jéglovag. 
Kimi pár nappal ezelőtti hívás járt fejemben.

– Szeretnélek meghívni Porkkalába, ismét – mondta könnyedén. Legalábbis jól álcázta, ha mégis zavart lett volna.

– Újabb buli? – kérdeztem kissé ijedten. Azok után, amiket mondott, nem tudtam volna olyan könnyedén félvállról venni jelenlétét. Főleg nem akkor, ha vodka is van a képben.
– Nem.
– Azt ne mond, hogy egyedül vagy – felnyögtem, Kimi körül mindig tömeg volt. Főleg ha itthon volt a lüke haverjai mindig mellette voltak.
– Hát, ha eljössz, akkor már ketten leszünk – felelte. – Minttu, csak veled lennék most szívesen.
– Jó – súgtam. Ezzel valahogy kezdtem én is így lenni. – Szerdán reggel érek haza Dublinból.
– Elmegyek érted – vágott bele.
– Ne, szeretnék a saját autómmal menni – gyorsan lehűtöttem. Jobb ötletnek tűnt kocsival menni, arról nem is beszélve, hogy ezzel egy menekülő utat is hagytam magamnak. Biztos, ami biztos.
– Csak nem félnél mellettem ülni? – kérdezte vidáman.
– Nem – őszintén felnevettem, ez egy pillanatra sem jutott eszembe. – Csupán így jobb lenne nekem, és szerintem neked is. Komolyan megkockáztatod, hogy te Helsinkibe gyere?
– Jó, legyen úgy, ahogy akarod – sóhajtozására elvigyorodtam.

Na, hát valahogy így jutotta én ide.
A villához vezető szerpentin elején megálltam, csak kellett még egy perc.

Mert valahol mélyen legbelül tudtam, hogy ez sorsdöntő találkozás lesz.
És ha előre sejtettem volna, hogy mennyire az lesz…

Órák óta ültem Kimi mellett a kanapén, de valahogy pár pillanatnak tűnt csupán az egész. Azt a képet, amit a cikkek és videók alapján titkon felállítottam magamban eddig is igyekeztem a tudatom legmélyére száműzni. Most viszont olyan szinten kezdett megsemmisülni az a mélyen elrejtett kép, amiről álmodni sem mertem volna.
– Érdekes most kettesben lenni – sóhajtottam halkan. – Legutóbb tömeg volt, és zaj.
– Most csend és nyugalom – folytatta gondolatmenetem. – És mi. Ketten.
– Nem voltam egészen biztos abban, hogy jó ötlet idejönni – vallottam be bűnöm.
– Tudom – bólintott. – Meg is értelek. Nyilván van egy alap véleményed rólam.
– Kár lenne tagadnom. Viszont nem ítélkezem előre – megvontam vállam. – Vannak dolgok, amiket látok benned, hogy mennyire nem úgy van, ahogy azt állítják. Szóval úgy döntöttem, inkább azt a Kimit ismerném meg, akit te mutatsz be, nem azt, akit az újságok.
– Örülök, hogy ezt mondod Minttu – felelte. – Pontosabban annak, hogy így gondolod. A buli alatt úgy éreztem, mintha feszélyezne a jelenlétem.
– Lehetséges, hogy úgy volt, de nem azért mert te te vagy – elmosolyodtam, ez egy érdekes mondat lett! – Szóval érted. Nem hiszem, hogy létezik olyan ember itthon, aki ne tudná, hogy ki vagy, én sem akartam úgy tenni, mintha nem így lenne. De én inkább úgy mondanám, hogy idegen voltál számomra, és ennyi.
– Hát akkor ismerj meg – válaszolta.
– És ezt te csak úgy hagyod? – méregettem. – Minden előítélet nélkül? És ha nem vagyok jó kislány, és rohanok valamelyik szennylaphoz a sztorimmal, miszerint voltam a házadban?
– Először is, már megtehetted volna, hiszen jó egy hónapja voltál itt. Másodszor, ha szennylapnak hívod, nyilván elítéled. És azért azt ne felejtsd el, hogy vannak közös barátaink, olyanok is, akiknek adok a szavára.
– Ezt úgy értsem, hogy infót gyűjtöttél rólam? – éreztem, ahogy felugrik szemöldököm döbbenetem miatt.
– Azért nem teljesen – halkan felnevetett. –De Kimmo nagyon jó barátom, és ő régebb óta ismer téged is. Harmadszor pedig – telefonja után nyúlt majd felém fordította azt. Egy üzenetet láttam, amit Pikinek írt.
„Kockáztatok, és leviszem Minttut a nyaralóba.”

A kijelzőről Kimire pillantottam, pislogás nélkül hosszan néztem a zöld több árnyalatában pompázó íriszébe. Csak abban lehettem biztos, hogy szívem másabb ütemben kezdett verni.
– Én is kockáztatok – súgtam. –Azért is vacilláltam annyit, hogy eljöjjek e ide most.
– Miért nem akartál jönni? – kérdezte gyengéd hangon.
– Nem az, hogy nem akartam jönni – zavartan babrálni kezdem az egyik párna sarkát, ami a kanapén hevert. – Csak nem világosak a szándékaid előttem. Miért hívtál ide?
– Mert veled akartam lenni – felelte egyszerűen.
– És ilyet gyakran csinálsz? – folytattam felbátorodva válasza miatt.
– Soha. Nem sok embert engedek közel magamhoz – közölte, majd egy kis szünet után folytatta. – De neked nem tudok ellenállni.

– Ez jól hangzik – óvatos mosolyra húztam ajkaim, és ő követte a példámat.
– Azt hiszem, ránk férne némi kis ital – sóhajtotta és a hűtőhöz indult. – Mit innál?
– Mik a lehetőségek? – követtem, és a pultnak támaszkodva figyeltem őt.
– Vodka – vigyorogva fordult felém, megingattam fejem.

– Uh, most nem kérek Räikkönen féle csodakoktélt.
– Micsodát? – kérdezett vissza nevetve, míg a hűtőben matatott.
– Még múltkor neveztem el így, mikor a kezembe nyomtál egy poharat „ezt most idd meg ”mondattal – magyaráztam. –Egyébként nekem a sör megfelel – az ajtóban sorakozó üvegekre pillantottam.
– Jó választás – dicsért, és két üveget vett elő. – Én is ezt néztem ki – mondta, míg kinyitotta őket. – Eh, pohár? – kérdőn pislogott, elnevettem magam és kivettem kezéből az egyik üveget.
– Illetlenség, ha nem kérek?
– Egyáltalán nem – ismét elvigyorodott és felém tartotta üvegét. Azok halkan összekoccantak, s míg italába kortyolt végig fent tartotta a szemkontaktust.

És ez így ment egész délután. Szinte minden pillanatot együtt töltöttünk, kint ültünk a teraszon, hatalmas párnákkal bélelt napozóágyakon, ha rágyújtottam ő is dobozáért nyúlt. Míg friss vacsoráról gondoskodott én mellette voltam a konyhában, a nagy étkezőasztalnál is mellém ült, nem szemben velem. Gondtalan és könnyed volt az egész.
– Töltsd velem az éjszakát – susogta halkan. Velem szemben, és annyira közel ült, hogy lábaink össze értek. –  Bár szerintem egy igazi szépség vagy, nem azért kérlek erre, hogy rögötön meg is kapjalak.
Lenyűgözött ezzel a vallomással. Sokadszor aznap. Bár azért a gondolataim mélyén fel– fel sejlett egy óvatosan Minttu! Nem akartam semmit elkapkodni, de túlagyalni sem. Egy láthatatlan mágnes húzott hozzá, és hiba lett volna, ha továbbra is úgy teszek, mintha ezek az érzések nem lennének bennem.
– Nem szívesen megyek el a közeledből – feleltem mosolyogva. –  Szóval egészen jól hangzik az, hogy szó szerint elalvásig beszélhetünk.

– Komolyan tartottam attól, hogy nem fogsz eljönni – szórakozottan végig húzta mutató és középsőujját térdem fölött. –  Még annak ellenére is, hogy tudtam, hatással vagyok rád.
– Azt még én sem tudtam – nyögtem fel.
– Én igen – vigyorgott. –  Mikor itt voltál a bulin, és kibukott belőlem az a szép dicséret…
– Azért nem akarsz bocsánatot kérni? – belevágtam mondatába.
– Eh, hát mondhattam volna mást is, ez tény – megvakarta fejét, de vidámsága megmaradt. –  De basszus, rögtön ez jutott eszembe, és bár nem akartam a tudtodra adni, így sikerült.
– Pasik – megingattam fejem.
– Úgy láttam kicsit megorroltál érte – folytatta.

– Az túlzás, de tény, hogy nem sokat segített azon, hogy ne egy nagyképű nőcsábásznak gondoljalak – hogy válaszom élét elvegyem szelídebben folytattam. –  Viszont nap közben nagyon sokat nevettem veled, és bár ittál alkoholt, nem is keveset végig udvarias és figyelmes maradtál velem. Ez sokat számított.

– Az elmúlt hetekben arra gondoltam, hogy mindez annyira kibaszottul más és könnyebb lenne, ha én nem lennék az, aki – meglepően szenvedélyesen robbantak ki belőle szavai.
– Miért, szerinted akkor, hogy lenne? Ha csak az egyik helyi kávézó pultosa lennél? – halványan elmosolyodtam Hanna szavait idéztem Kiminek. –  Az elmúlt egy hónapban mi változott volna? Ne aggódj, nem maradtunk le semmiről.
– Hát azért pár találkán túl lennénk akkor – felelte elgondolkodva. –  Mert neked nem lennének előítéleteid, és tulajdonképpen nekem sem. Tudom, hogy ez az egész – körbemutatott nem éppen kisméretű házában – én magam, mindez félelmetes neked. De nekem is az. Ebben a pillanatban sem vagyok biztos abban, hogy ez jó ötlet volt e. Túl sokan árultak már el... – amilyen hirtelen belekezdett, olyan hirtelen abba is hagyta.
– Akkor mi lenne ha, hagynánk egy kis időt magunknak, és a másiknak? – szelíden kérdeztem vissza, mert jelen pillanatban egy riadt gyerekre hasonlított. Aki talán már megbánta, hogy percekkel ezelőtt ennyire megnyitotta magát előttem. –  Ha így találkozunk, együtt vagyunk úgy is minden kiderül. Bízni benned, nem –  elhallgattam, hogy át tudjam fogalmazni mondanivalóm –  ahhoz, hogy bízzunk egymásban akkor is kellene idő, ha nem lennél világhírű. Idővel úgy is minden kiderül Kimi.
– Ez így jól hangzik – felelte egy kis gondolkodás után.
Aznap többet nem beszéltünk a kényesebb témákról. Pár órával később egy óriási, és őrületesen kényelmes francia ágyon feküdtem, a jobb oldalamon, velem szemben Kimi. Eszembe jutott, hogy elméletileg nekem most zavarban kellene lennem, idegesen fészkelődni netán, hiszen ilyen szituációba még nem keveredtem vele. És valójában egy jó ideje senki mással sem. De nem érzetem magam feszültnek, éppen ellenkezőleg, továbbra is könnyed volt az egész, ami körülölel minket. Mikor ezt megemlítettem neki halvány mosoly jelent meg az arcán.

– Nem azért hívtalak el ide, hogy csevegjünk egy sor, majd nyolc óra tájban te bevonulj az egyik vendégszobába, én pedig a sajátomba. Hozzászoktam ahhoz, hogy mindig azt teszem, amit éppen akarok. Még ha ez nagyképűen is hangzik – nem várt módon elnevette magát. 

– Nem nagyképűnek mondanám, inkább csak – én is elvigyorodtam, –  tudod, mi földi halandók nem tehetjük ezt meg. Szóval szokatlan.
– Keményen küzdöttem mindazért, ami most körülvesz – összeráncolta homlokát, de nem úgy, mint aki mérges. – Nem különlegesen, csak másként élem az életem. Viszont, én nem sok mindent tudok a te életedről.
– A tiédhez képest mondhatni unalmas – vállat vontam.
– Minttu! – hangja mérgesnek hatott.
– Akkor úgy mondom, hogy átlagos – tettem hozzá gyorsan. – Azt már tudod, hogy légiutaskísérőként dolgozom a Flybenál, Helsinkiben élek.
– Olyat mondj, amit nem tudok – felelte ismét vidámabb hangon.
– Hát – elgondolkodva csücsörítettem. – Van egy nővérem, imádok sportolni, pontosabban Hanna edzőtermében órát is szoktam tartani.
– Csak nehogy meglátogassalak az egyiken – gonoszkás mosoly jelent meg arcán.
– Figyelmeztetlek, hogy eléggé erős bennem a versenyszellem – válaszoltam kihívóan.
– Azt hiszem, tudom, miről beszélsz – felelte nevetve. –Mondjuk holnap – „véletlenül” épp úgy helyezkedett, hogy egyre közelebb került hozzám – tollasozhatunk. Persze tét nélkül – fűzte hozzá.
– Annak meg mi értelme? – kérdeztem vissza nevetve. – Jó, benne vagyok!           Győzzön a jobbik – közelebb hajoltam hozzá, hogy nyomatékot adjak bátor kihívásomnak.
– Győzzön – felelte elfojtott mosoly mögül. Annyira közel volt hozzám, és talán ez is vezérelte. Hozzám hajolt és könnyed csókot lehelt ajkaimra. Lehunytam szemeim, testem borzongás járta át. Csibészes mosoly jelent meg arcán, mikor könnyed csókja után szemembe nézett. Egy pillanatig sem tudtam volna haragudni rá tettéért, sőt pont hogy imádni való volt. Mint ahogy az egész napunk.
Arra számítottam, hogy nehezen fogok majd elaludni,  mert a tudat, hogy Kimi egy karnyújtásnyira fekszik tőlem, nem igazán könnyítette meg a helyzetem. De valahogy mégis nyugalom áradt szét bennem, és ez egyelőre csak abból fakadt, hogy mellette olyan erős biztonságérzet kapott el, ami más mellett még sosem. Annak ellenére, hogy meglepően könnyedén aludtam el, tudat alattim mégis összeesküvő módjára dolgozott ellenem, ugyanis furcsa, foszlányos álmok között jártam. Nagy részének Kimi volt a szereplője, de annyira kesze kusza volt az egész, hogy csak addig emlékeztem rá pontosan, amíg át nem fordultam egyik oldalamról a másikra, és vissza nem tértem álomföldre.

Reggel, amikor kinyitottam szemeim már tudtam, hogy nincs mellettem. Így nem is ért csalódás, mikor az ágy azon része felé fordultam, ahol feküdnie kellett volna, és az üres volt. Egy pillanatig még el is gondolkodtam azon, hogy az elmúlt huszonnégy óra valóban megtörtént e, vagy csak valamilyen oknál fogva képzeltem az egészet, de nyílt az ajtó, és Kimi lépett be rajta. Egyik kezében két bögrét fogott, és finom kávé illat kúszott be mellette. Képtelen voltam nem mosolyogni az elém táruló kép láttán.

– Úgy gondoltam, jól esne – kezembe adta az egyik bögrét és vissza helyezkedett mellém.

– Nagyon is – feleltem és egy korty után szemébe néztem. – Köszönöm, figyelmes volt tőled.
– Reggelizni szeretnél?
– Esetleg egy kis zabkását – körbe néztem ruháim keresve, de bevillant, hogy az „én szobámban” készülődtem a lefekvéshez. –De egy kicsit később.
– Csak legyen energiád – csúfondáros vigyor mellett folytatta.

– Bízom a képességeimben – válaszoltam hasonló stílusban.

Miután összeszedtem magam, és immár utcai ruhában mentem le a konyhába, egy pillanatra megálltam a lépcsőn, ahonnan pont láttam, ahogy Kimi reggelinkhez készül elő. Volt valami könnyed mozgásában, minden lépése ruganyos volt, mint egy vadászatra készülő párducnak. Még ebben a teljesen átlagos szituációban is.

– Hm, jól néz ki – a pultra pakolt kistányérokra pillantottam, amelyeken bogyós gyümölcsök kaptak helyet. Áfonya, málna, szeder, eper. Utóbbiból csentem is egy szemet.
– A hétvégéd is szabad? – kérdezte, mikor már a pultnál ültünk egy– egy tál zabkása felett.
– Nem – megingattam fejem. – Szombaton délután indul járatom Franciaországba.
– Mmm – halkan felmorrant majd bekapott egy kis falatot, és csak aztán folytatta. – Kár. Nem bántam volna, ha itt töltöd a hétvégét.
– Ahhoz képest, hogy egy kis beszélgetős délutánnak indult, ez lesz a második napom itt – válaszoltam derűs hangon. –Innen nézve egész jó.
– Akkor ma még maradsz? – szinte kisfiús tekintettel pislogott rám. –Holnap reggel pedig visszaviszlek Helsinkibe.
– Szerinted hagynám, hogy vezesd az autómat? – kérdeztem vissza felvont szemöldök mögül.
– Szerinted azzal mennénk? – kérdezett vissza jól mulatva.
– Mi bajod vele? – tudakoltam bosszús ábrázattal. Hülye Ferraris.
– Minttu, értem én, hogy te a nagyjából negyven kilóddal és százhatvan centis magasságoddal tök jól elvagy abban a kis autóban – nevetve folytatta, de belevágtam.
– Szerintem te is tök jól el lennél benne, de a férfiúi egoságod nem engedi – elégedett vigyor mellett dobtam egy szem málnát számba. – Gondolj csak bele, jóval nagyobb, erősebb gépekhez vagy szokva, még akkor is, ha csak a saját kocsidat nézzük.
– Mit tudsz te az én egomról? – kérdezett vissza morcosan, de hangja mutatta, csak bolondozik.
– Úgy általában a pasik ilyenek – vállat vontam.
– De én nem vagyok egy átlagos pasi – folytatta, vállam fölül néztem rá, tekintete és ajkain játszó féloldalas mosolya jókora pajkosságot mutatott.
– Akkor sem vezetheted az autómat – súgtam, ő felnevetett én pedig képtelen voltam ellenállni jókedvének, és vele együtt nevettem.
A tollas kihívást végül elnapoltuk, helyette inkább a tó partján sétáltunk, egyszerűen élveztük a finn nyarat. Kora délután köszöntem el tőle. Teljesen mindegy volt az időpont egyébként, a tudat, hogy nemsokára véget ér a közösen töltött idő furcsa érzessél töltött el…


2013. július. 19.

Péntek

Helsinki – Finnország

Késő este a saját ágyamban álmatlanul pislogtam. Az utcai lámpák fénye bevilágított ugyan, de nem az zavart. A Kimivel töltött majdnem két nap eléggé fárasztó volt, még úgy is, hogy könnyednek éreztem az egészet. Fárasztó, mert én magam sem tudtam, hogy mit akarok tőle. Mellette a nyaralóban könnyű volt arra gondolni, milyen lenne ha…? De itthon, már a bűvkörén túl könnyebben előjött az árnyoldal is, ami kapcsolatunkkal járna. Bármilyen jellegű kapcsolattal. Legyen a barátom csupán? Még egy sört inni is csak otthon tudnánk nyugodtan, hiszen arról is külön számot adnak ki a helyi pletykalapok, ha a városba beteszi a lábát. Vagy annál több? Ha igen, ez hogyan is működhetne? Hiszen őt a munkája, a nem éppen átlagos munkája a világ minden pontjára elviszi. Engem az enyém Európa szerte. Az év nagy részét repülőkön töltjük. És különben is a hírnév a pénz a sztárok, akik körül veszik…– keserűen felsóhajtottam. Miért pont egy finn légiutaskísérő kéne neki, mikor szó szerint világhírű modellek vetnék magukat lába elé? Elég megnéznem ki is volt az ex– felesége.
Hogy érhetnék én fel egy szépségkirálynőhöz? Mit tudhatnék én neki adni, az átlagos kis életemmel, és az átlagosnál is kisebb lakásommal?

Az éjszakai nem alvásom szépen vissza is ütött másnap, amikor a munkába készülődtem. Egyszerűen úgy éreztem, hogy az energiaszintem valahol a Bahamákon van, és egyáltalán soha nem is akar visszajönni. Természetesen nem segített az sem, hogy a gépen is a világ leghisztisebb gyerekei utaztak, és valahogy a felnőttek is olyan ingerlékenyek voltak.
– Vagy csak te vagy túlérzékeny ma – sóhajtott fel Ida, mikor elsoroltam neki panaszaim. –Olyan vagy egyébként, mint aki nincs teljesen itt.
– Fáradt vagyok – lemondóan legyintettem. Szerettem volna pár szót váltani barátnőmmel a hétvégéről, de lemondtam róla. Nem itt, és nem így. És valójában nem álltam készen arra, hogy bárkinek meséljek a csókról, róla, arról, hogy mennyire figyelmes és vicces férfi volt valójában Kimi.
A vasárnap is ilyen zűrzavaros volt, és még az sem dobott fel igazán, hogy reggel kellemesen lefárasztotta magam egy pár kilométeres kocogással. Kora estére volt még egy járatom, és úgy éreztem az előtte lévő időt nem tudom hasznosan kihasználni. Valahogy furcsán kezdett működni a világ, de főleg az a része, amit magam köré építettem.

Sziasztok!

Köszönöm szépen a kommenteket, és a biztató szavakat, igazán örülök anna, hogy elnyerte a tetszéseteket ez a kis"történet" :) Ez a rész már kezd olyan hosszú lenni, mint amilyenket szeretnék majd, de mivel ez nem egy szokványos töri, nem is fogok minden részben arra törtekedni hogy x oldal kijöjjön :) minden az idővonalhoz igazodik :) Azért mostmár kezdenek alakulni a dolgok, szóval lenne tippetek, hogy a következő bejegyzésben - többek között- melyik város fog szerepelni? :D várom a véleményeteket :)

M.

Tovább olvasom