2019. április 22., hétfő

Negyedik bejegyzés


2013. július. 18.
Csütörtök
Porkkalanniemi – Finnország

Míg kicsi Fiatom száguldott a finn autópályán volt időm átgondolni mindazt, ami ide vezetett. Pontosabban hozzá. Ugyanis éppen úton voltam Porkkalába, Kimi villájába. 
Szinte pontosan egy hónappal ezelőtt kezdődött minden. Azzal az ominózus bulival, aminek a végén olyan hirtelen és hűvösen távozott, valami miatt. Aztán néha– néha keresett, miközben mind a ketten keresztül kasul utaztunk Európán a munkánkból kifolyólag. Szórakozottan doboltam mutató ujjammal a kormányon, annyira szürreális volt az egész. Felbukkant a semmiből, mint egy titokzatos lovag. Jéglovag. 
Kimi pár nappal ezelőtti hívás járt fejemben.

– Szeretnélek meghívni Porkkalába, ismét – mondta könnyedén. Legalábbis jól álcázta, ha mégis zavart lett volna.
– Újabb buli? – kérdeztem kissé ijedten. Azok után, amiket mondott, nem tudtam volna olyan könnyedén félvállról venni jelenlétét. Főleg nem akkor, ha vodka is van a képben.
– Nem.
– Azt ne mond, hogy egyedül vagy – felnyögtem, Kimi körül mindig tömeg volt. F
őleg ha itthon volt a lüke haverjai mindig mellette voltak.
– Hát, ha eljössz, akkor már ketten leszünk – felelte.
– Minttu, csak veled lennék most szívesen.
– Jó – súgtam. Ezzel valahogy kezdtem én is így lenni.
– Szerdán reggel érek haza Dublinból.
– Elmegyek érted – vágott bele.
– Ne, szeretnék a saját autómmal menni – gyorsan leh
űtöttem. Jobb ötletnek tűnt kocsival menni, arról nem is beszélve, hogy ezzel egy menekülő utat is hagytam magamnak. Biztos, ami biztos.
– Csak nem félnél mellettem ülni? – k
érdezte vidáman.
– Nem –
őszintén felnevettem, ez egy pillanatra sem jutott eszembe. – Csupán így jobb lenne nekem, és szerintem neked is. Komolyan megkockáztatod, hogy te Helsinkibe gyere?
– Jó, legyen úgy, ahogy akarod – sóhajtozására elvigyorodtam.

Na, hát valahogy így jutotta én ide.
A villához vezet
ő szerpentin elején megálltam, csak kellett még egy perc.
Mert valahol mélyen legbelül tudtam, hogy ez sorsdöntő találkozás lesz.
És ha el
őre sejtettem volna, hogy mennyire az lesz…


Órák óta ültem Kimi mellett a kanapén, de valahogy pár pillanatnak tűnt csupán az egész. Azt a képet, amit a cikkek és videók alapján titkon felállítottam magamban eddig is igyekeztem a tudatom legmélyére száműzni. Most viszont olyan szinten kezdett megsemmisülni az a mélyen elrejtett kép, amiről álmodni sem mertem volna.
– Érdekes most kettesben lenni – sóhajtottam halkan.
– Legutóbb tömeg volt, és zaj.
– Most csend és nyugalom – folytatta gondolatmenetem.
És mi. Ketten.
– Nem voltam egészen biztos abban, hogy jó ötlet idejönni – vallottam be
bűnöm.
– Tudom – bólintott.
– Meg is értelek. Nyilván van egy alap véleményed rólam.
– Kár lenne tagadnom. Viszont nem ítélkezem el
őre – megvontam vállam. – Vannak dolgok, amiket látok benned, hogy mennyire nem úgy van, ahogy azt állítják. Szóval úgy döntöttem, inkább azt a Kimit ismerném meg, akit te mutatsz be, nem azt, akit az újságok.
– Örülök, hogy ezt mondod Minttu – felelte.
– Pontosabban annak, hogy így gondolod. A buli alatt úgy éreztem, mintha feszélyezne a jelenlétem.
– Lehetséges, hogy úgy volt, de nem azért mert te te vagy – elmosolyodtam, ez egy érdekes mondat lett!
– Szóval érted. Nem hiszem, hogy létezik olyan ember itthon, aki ne tudná, hogy ki vagy, én sem akartam úgy tenni, mintha nem így lenne. De én inkább úgy mondanám, hogy idegen voltál számomra, és ennyi.
– Hát akkor ismerj meg – válaszolta.
– És ezt te csak úgy hagyod? – méregettem.
– Minden előítélet nélkül? És ha nem vagyok jó kislány, és rohanok valamelyik szennylaphoz a sztorimmal, miszerint voltam a házadban?
– El
őször is, már megtehetted volna, hiszen jó egy hónapja voltál itt. Másodszor, ha szennylapnak hívod, nyilván elítéled. És azért azt ne felejtsd el, hogy vannak közös barátaink, olyanok is, akiknek adok a szavára.
– Ezt úgy értsem, hogy infót gy
űjtöttél rólam? éreztem, ahogy felugrik szemöldököm döbbenetem miatt.
– Azért nem teljesen – halkan felnevetett.
–De Kimmo nagyon jó barátom, és ő régebb óta ismer téged is. Harmadszor pedig – telefonja után nyúlt majd felém fordította azt. Egy üzenetet láttam, amit Pikinek írt.
„Kockáztatok, és leviszem Minttut a nyaralóba.”
A kijelzőről Kimire pillantottam, pislogás nélkül hosszan néztem a zöld több árnyalatában pompázó íriszébe. Csak abban lehettem biztos, hogy szívem másabb ütemben kezdett verni.
– Én is kockáztatok – súgtam.
–Azért is vacilláltam annyit, hogy eljöjjek e ide most.
– Miért nem akartál jönni? – kérdezte gyengéd hangon.
– Nem az, hogy nem akartam jönni – zavartan babrálni kezdem az egyik párna sarkát, ami a kanapén hevert.
– Csak nem világosak a szándékaid előttem. Miért hívtál ide?
– Mert veled akartam lenni – felelte egyszer
űen.
– És ilyet gyakran csinálsz? – folytattam felbátorodva válasza miatt.
– Soha. Nem sok embert engedek közel magamhoz – k
özölte, majd egy kis szünet után folytatta. – De neked nem tudok ellenállni.
– Ez jól hangzik óvatos mosolyra húztam ajkaim, és ő követte a példámat.
– Azt hiszem, ránk férne némi kis ital – sóhajtotta és a h
űtőhöz indult. – Mit innál?
– Mik a lehet
őségek? – követtem, és a pultnak támaszkodva figyeltem őt.
– Vodka – vigyorogva fordult felém, megingattam fejem.
– Uh, most nem kérek Räikkönen féle csodakoktélt.
– Micsodát? – kérdezett vissza nevetve, míg a hűtőben matatott.

– M
ég múltkor neveztem el így, mikor a kezembe nyomtál egy poharat „ezt most idd meg ”mondattal – magyaráztam. –Egyébként nekem a sör megfelel – az ajtóban sorakozó üvegekre pillantottam.
– Jó választás – dics
ért, és két üveget vett elő. – Én is ezt néztem ki – mondta, míg kinyitotta őket. – Eh, pohár? – kérdőn pislogott, elnevettem magam és kivettem kezéből az egyik üveget.
– Illetlenség, ha nem kérek?
– Egyáltalán nem – ismét elvigyorodott és felém tartotta üvegét. Azok halkan összekoccantak, s míg italába kortyolt végig fent tartotta a szemkontaktust
.

És ez így ment egész délután. Szinte minden pillanatot együtt töltöttünk, kint ültünk a teraszon, hatalmas párnákkal bélelt napozóágyakon, ha rágyújtottam ő is dobozáért nyúlt. Míg friss vacsoráról gondoskodott én mellette voltam a konyhában, a nagy étkezőasztalnál is mellém ült, nem szemben velem. Gondtalan és könnyed volt az egész.
– Töltsd velem az éjszakát – susogta halkan. Velem szemben, és annyira közel ült, hogy lábaink össze értek. –  Bár szerintem egy igazi szépség vagy, nem azért kérlek erre, hogy rögötön meg is kapjalak.
Lenyűgözött ezzel a vallomással. Sokadszor aznap. Bár azért a gondolataim mélyén fel– fel sejlett egy óvatosan Minttu! Nem akartam semmit elkapkodni, de túlagyalni sem. Egy láthatatlan mágnes húzott hozzá, és hiba lett volna, ha továbbra is úgy teszek, mintha ezek az érzések nem lennének bennem.
– Nem szívesen megyek el a közeledből – feleltem mosolyogva. –  Szóval egészen jól hangzik az, hogy szó szerint elalvásig beszélhetünk.
– Komolyan tartottam attól, hogy nem fogsz eljönni – szórakozottan végig húzta mutató és középsőujját térdem fölött. –  Még annak ellenére is, hogy tudtam, hatással vagyok rád.
– Azt még én sem tudtam – nyögtem fel.
– Én igen – vigyorgott. –  Mikor itt voltál a bulin, és kibukott belőlem az a szép dicséret…
– Azért nem akarsz bocsánatot kérni? – belevágtam mondatába.
– Eh, hát mondhattam volna mást is, ez tény – megvakarta fejét, de vidámsága megmaradt. –  De basszus, rögtön ez jutott eszembe, és bár nem akartam a tudtodra adni, így sikerült.
– Pasik – megingattam fejem.
– Úgy láttam kicsit megorroltál érte – folytatta.
– Az túlzás, de tény, hogy nem sokat segített azon, hogy ne egy nagyképű nőcsábásznak gondoljalak – hogy válaszom élét elvegyem szelídebben folytattam. –  Viszont nap közben nagyon sokat nevettem veled, és bár ittál alkoholt, nem is keveset végig udvarias és figyelmes maradtál velem. Ez sokat számított.
– Az elmúlt hetekben arra gondoltam, hogy mindez annyira kibaszottul más és könnyebb lenne, ha én nem lennék az, aki – meglepően szenvedélyesen robbantak ki belőle szavai.
– Miért, szerinted akkor, hogy lenne? Ha csak az egyik helyi kávézó pultosa lennél? – halványan elmosolyodtam Hanna szavait idéztem Kiminek. –  Az elmúlt egy hónapban mi változott volna? Ne aggódj, nem maradtunk le semmiről.
– Hát azért pár találkán túl lennénk akkor – felelte elgondolkodva. –  Mert neked nem lennének előítéleteid, és tulajdonképpen nekem sem. Tudom, hogy ez az egész – körbemutatott nem éppen kisméretű házában – én magam, mindez félelmetes neked. De nekem is az. Ebben a pillanatban sem vagyok biztos abban, hogy ez jó ötlet volt e. Túl sokan árultak már el... – amilyen hirtelen belekezdett, olyan hirtelen abba is hagyta.
– Akkor mi lenne ha, hagynánk egy kis időt magunknak, és a másiknak? – szelíden kérdeztem vissza, mert jelen pillanatban egy riadt gyerekre hasonlított. Aki talán már megbánta, hogy percekkel ezelőtt ennyire megnyitotta magát előttem. –  Ha így találkozunk, együtt vagyunk úgy is minden kiderül. Bízni benned, nem –  elhallgattam, hogy át tudjam fogalmazni mondanivalóm –  ahhoz, hogy bízzunk egymásban akkor is kellene idő, ha nem lennél világhírű. Idővel úgy is minden kiderül Kimi.
– Ez így jól hangzik – felelte egy kis gondolkodás után.
Aznap többet nem beszéltünk a kényesebb témákról. Pár órával később egy óriási, és őrületesen kényelmes francia ágyon feküdtem, a jobb oldalamon, velem szemben Kimi. Eszembe jutott, hogy elméletileg nekem most zavarban kellene lennem, idegesen fészkelődni netán, hiszen ilyen szituációba még nem keveredtem vele. És valójában egy jó ideje senki mással sem. De nem érzetem magam feszültnek, éppen ellenkezőleg, továbbra is könnyed volt az egész, ami körülölel minket. Mikor ezt megemlítettem neki halvány mosoly jelent meg az arcán.
– Nem azért hívtalak el ide, hogy csevegjünk egy sor, majd nyolc óra tájban te bevonulj az egyik vendégszobába, én pedig a sajátomba. Hozzászoktam ahhoz, hogy mindig azt teszem, amit éppen akarok. Még ha ez nagyképűen is hangzik – nem várt módon elnevette magát. 
– Nem nagyképűnek mondanám, inkább csak – én is elvigyorodtam, –  tudod, mi földi halandók nem tehetjük ezt meg. Szóval szokatlan.
– Keményen küzdöttem mindazért, ami most körülvesz – összeráncolta homlokát, de nem úgy, mint aki mérges. – Nem különlegesen, csak másként élem az életem. Viszont, én nem sok mindent tudok a te életedről.
– A tiédhez képest mondhatni unalmas – vállat vontam.
– Minttu! – hangja mérgesnek hatott.
– Akkor úgy mondom, hogy átlagos – tettem hozzá gyorsan. – Azt már tudod, hogy légiutaskísérőként dolgozom a Flybenál, Helsinkiben élek.
– Olyat mondj, amit nem tudok – felelte ismét vidámabb hangon.
– Hát – elgondolkodva csücsörítettem. – Van egy nővérem, imádok sportolni, pontosabban Hanna edzőtermében órát is szoktam tartani.
– Csak nehogy meglátogassalak az egyiken – gonoszkás mosoly jelent meg arcán.
– Figyelmeztetlek, hogy eléggé erős bennem a versenyszellem – válaszoltam kihívóan.
– Azt hiszem, tudom, miről beszélsz – felelte nevetve. –Mondjuk holnap – „véletlenül” épp úgy helyezkedett, hogy egyre közelebb került hozzám – tollasozhatunk. Persze tét nélkül – fűzte hozzá.
– Annak meg mi értelme? – kérdeztem vissza nevetve. – Jó, benne vagyok!           Győzzön a jobbik – közelebb hajoltam hozzá, hogy nyomatékot adjak bátor kihívásomnak.
– Győzzön – felelte elfojtott mosoly mögül. Annyira közel volt hozzám, és talán ez is vezérelte. Hozzám hajolt és könnyed csókot lehelt ajkaimra. Lehunytam szemeim, testem borzongás járta át. Csibészes mosoly jelent meg arcán, mikor könnyed csókja után szemembe nézett. Egy pillanatig sem tudtam volna haragudni rá tettéért, sőt pont hogy imádni való volt. Mint ahogy az egész napunk.
Arra számítottam, hogy nehezen fogok majd elaludni,  mert a tudat, hogy Kimi egy karnyújtásnyira fekszik tőlem, nem igazán könnyítette meg a helyzetem. De valahogy mégis nyugalom áradt szét bennem, és ez egyelőre csak abból fakadt, hogy mellette olyan erős biztonságérzet kapott el, ami más mellett még sosem. Annak ellenére, hogy meglepően könnyedén aludtam el, tudat alattim mégis összeesküvő módjára dolgozott ellenem, ugyanis furcsa, foszlányos álmok között jártam. Nagy részének Kimi volt a szereplője, de annyira kesze kusza volt az egész, hogy csak addig emlékeztem rá pontosan, amíg át nem fordultam egyik oldalamról a másikra, és vissza nem tértem álomföldre.
Reggel, amikor kinyitottam szemeim már tudtam, hogy nincs mellettem. Így nem is ért csalódás, mikor az ágy azon része felé fordultam, ahol feküdnie kellett volna, és az üres volt. Egy pillanatig még el is gondolkodtam azon, hogy az elmúlt huszonnégy óra valóban megtörtént e, vagy csak valamilyen oknál fogva képzeltem az egészet, de nyílt az ajtó, és Kimi lépett be rajta. Egyik kezében két bögrét fogott, és finom kávé illat kúszott be mellette. Képtelen voltam nem mosolyogni az elém táruló kép láttán.
– Úgy gondoltam, jól esne – kezembe adta az egyik bögrét és vissza helyezkedett mellém.
– Nagyon is – feleltem és egy korty után szemébe néztem. – Köszönöm, figyelmes volt tőled.
– Reggelizni szeretnél?
– Esetleg egy kis zabkását – körbe néztem ruháim keresve, de bevillant, hogy az „én szobámban” készülődtem a lefekvéshez. –De egy kicsit később.
– Csak legyen energiád – csúfondáros vigyor mellett folytatta.
– Bízom a képességeimben – válaszoltam hasonló stílusban.
Miután összeszedtem magam, és immár utcai ruhában mentem le a konyhába, egy pillanatra megálltam a lépcsőn, ahonnan pont láttam, ahogy Kimi reggelinkhez készül elő. Volt valami könnyed mozgásában, minden lépése ruganyos volt, mint egy vadászatra készülő párducnak. Még ebben a teljesen átlagos szituációban is.
– Hm, jól néz ki – a pultra pakolt kistányérokra pillantottam, amelyeken bogyós gyümölcsök kaptak helyet. Áfonya, málna, szeder, eper. Utóbbiból csentem is egy szemet.
– A hétvégéd is szabad? – kérdezte, mikor már a pultnál ültünk egy– egy tál zabkása felett.
– Nem – megingattam fejem. – Szombaton délután indul járatom Franciaországba.
– Mmm – halkan felmorrant majd bekapott egy kis falatot, és csak aztán folytatta. – Kár. Nem bántam volna, ha itt töltöd a hétvégét.
– Ahhoz képest, hogy egy kis beszélgetős délutánnak indult, ez lesz a második napom itt – válaszoltam derűs hangon. –Innen nézve egész jó.
– Akkor ma még maradsz? – szinte kisfiús tekintettel pislogott rám. –Holnap reggel pedig visszaviszlek Helsinkibe.
– Szerinted hagynám, hogy vezesd az autómat? – kérdeztem vissza felvont szemöldök mögül.
– Szerinted azzal mennénk? – kérdezett vissza jól mulatva.
– Mi bajod vele? – tudakoltam bosszús ábrázattal. Hülye Ferraris.
– Minttu, értem én, hogy te a nagyjából negyven kilóddal és százhatvan centis magasságoddal tök jól elvagy abban a kis autóban – nevetve folytatta, de belevágtam.
– Szerintem te is tök jól el lennél benne, de a férfiúi egoságod nem engedi – elégedett vigyor mellett dobtam egy szem málnát számba. – Gondolj csak bele, jóval nagyobb, erősebb gépekhez vagy szokva, még akkor is, ha csak a saját kocsidat nézzük.
– Mit tudsz te az én egomról? – kérdezett vissza morcosan, de hangja mutatta, csak bolondozik.
– Úgy általában a pasik ilyenek – vállat vontam.
– De én nem vagyok egy átlagos pasi – folytatta, vállam fölül néztem rá, tekintete és ajkain játszó féloldalas mosolya jókora pajkosságot mutatott.
– Akkor sem vezetheted az autómat – súgtam, ő felnevetett én pedig képtelen voltam ellenállni jókedvének, és vele együtt nevettem.
A tollas kihívást végül elnapoltuk, helyette inkább a tó partján sétáltunk, egyszerűen élveztük a finn nyarat. Kora délután köszöntem el tőle. Teljesen mindegy volt az időpont egyébként, a tudat, hogy nemsokára véget ér a közösen töltött idő furcsa érzessél töltött el…


2013. július. 19.
Péntek
Helsinki – Finnország

Késő este a saját ágyamban álmatlanul pislogtam. Az utcai lámpák fénye bevilágított ugyan, de nem az zavart. A Kimivel töltött majdnem két nap eléggé fárasztó volt, még úgy is, hogy könnyednek éreztem az egészet. Fárasztó, mert én magam sem tudtam, hogy mit akarok tőle. Mellette a nyaralóban könnyű volt arra gondolni, milyen lenne ha…? De itthon, már a bűvkörén túl könnyebben előjött az árnyoldal is, ami kapcsolatunkkal járna. Bármilyen jellegű kapcsolattal. Legyen a barátom csupán? Még egy sört inni is csak otthon tudnánk nyugodtan, hiszen arról is külön számot adnak ki a helyi pletykalapok, ha a városba beteszi a lábát. Vagy annál több? Ha igen, ez hogyan is működhetne? Hiszen őt a munkája, a nem éppen átlagos munkája a világ minden pontjára elviszi. Engem az enyém Európa szerte. Az év nagy részét repülőkön töltjük. És különben is a hírnév a pénz a sztárok, akik körül veszik…– keserűen felsóhajtottam. Miért pont egy finn légiutaskísérő kéne neki, mikor szó szerint világhírű modellek vetnék magukat lába elé? Elég megnéznem ki is volt az ex– felesége.
Hogy érhetnék én fel egy szépségkirálynőhöz? Mit tudhatnék én neki adni, az átlagos kis életemmel, és az átlagosnál is kisebb lakásommal?

Az éjszakai nem alvásom szépen vissza is ütött másnap, amikor a munkába készülődtem. Egyszerűen úgy éreztem, hogy az energiaszintem valahol a Bahamákon van, és egyáltalán soha nem is akar visszajönni. Természetesen nem segített az sem, hogy a gépen is a világ leghisztisebb gyerekei utaztak, és valahogy a felnőttek is olyan ingerlékenyek voltak.
– Vagy csak te vagy túlérzékeny ma – sóhajtott fel Ida, mikor elsoroltam neki panaszaim. –Olyan vagy egyébként, mint aki nincs teljesen itt.
– Fáradt vagyok – lemondóan legyintettem. Szerettem volna pár szót váltani barátnőmmel a hétvégéről, de lemondtam róla. Nem itt, és nem így. És valójában nem álltam készen arra, hogy bárkinek meséljek a csókról, róla, arról, hogy mennyire figyelmes és vicces férfi volt valójában Kimi.
A vasárnap is ilyen zűrzavaros volt, és még az sem dobott fel igazán, hogy reggel kellemesen lefárasztotta magam egy pár kilométeres kocogással. Kora estére volt még egy járatom, és úgy éreztem az előtte lévő időt nem tudom hasznosan kihasználni. Valahogy furcsán kezdett működni a világ, de főleg az a része, amit magam köré építettem.


Sziasztok!

Köszönöm szépen a kommenteket, és a biztató szavakat, igazán örülök anna, hogy elnyerte a tetszéseteket ez a kis"történet" :) Ez a rész már kezd olyan hosszú lenni, mint amilyenket szeretnék majd, de mivel ez nem egy szokványos töri, nem is fogok minden részben arra törtekedni hogy x oldal kijöjjön :) minden az idővonalhoz igazodik :) Azért mostmár kezdenek alakulni a dolgok, szóval lenne tippetek, hogy a következő bejegyzésben - többek között- melyik város fog szerepelni? :D várom a véleményeteket :)

M.



5 megjegyzés:

  1. Uuuu ez annyira jó. Lehet valóság és úgy érzem hogy igazi annyira jól írod meg ��

    VálaszTörlés
  2. Szupi ez a történet, már alig várom a folytatást :) Remélem, hogy hamarosan érkezik a következő rész :)
    A

    VálaszTörlés
  3. Megint nem kommentelek, ne haragudj, kissé megöl az egyetem...

    Lassan, de biztosan alakultak az események, haladt kedvenc párosunk egymás felé. Esküszöm, annyira jól le tudod írnia dolgokat, hogy néha elgondolkozom, hogy nem e voltál elbújva valami bokorba vagy ruhásszekrénybe, hogy kihallgass és megfigyelj minden eseményt.

    Remélem jól vagy és most nem történt semmi rendkívüli az életedbe, várjuk türelmesen a többi részt bármelyik platfromra...
    Perla

    VálaszTörlés
  4. Nagyon örülök hogy visszatértél és a történet maga nagyon jónak tünik��

    VálaszTörlés
  5. Nagyon örülök, hogy ujra itt vagy es szuperebbnél szuperebb történeteket írsz nekünk!!
    Csal így tovább!
    Nagyon varom már a folytatást! :)

    VálaszTörlés