2013. június 30.
Vasárnap
London – Anglia
Vasárnap
London – Anglia
Délután kettőkor szállt
fel a Flybe Helsinkibe tartó járata az angliai Heathrow repülőtérről. Ezen a
járaton nem nekem kellett az utasok felvilágosítását megtartanom, így csendben pakoltam, hogy minél előbb készen legyünk az indulásra. Miután a pilótánk ismertette a tervezett menetidőt, az itteni, valamint az otthoni időjárást elindultam a sorok között, hogy ellenőrizzem az utasokat. Az egyikük éppen arról panaszkodott, hogy lemarad a Britt Nagydíjról. Eszembe jutott Kimi, és az előző hétvége. Így egy hét távlatából kicsit szürreálisnak tűnt, hogy Kimi nyaralójában voltunk. Majdnem elnevettem magam, a gépen utazók nagy része ugyanis finn volt, így a nagydíj szó kimondása utáni percekben már arról beszéltek miért is Kimi Räikkönen a világ legjobb pilótája.

A felszállás után sóhajtva pillantottam ki az
ablakon, Kimi valahol alattunk éppen száguld. Kíváncsi lettem volna, hogy is
áll éppen…
Helsinki – Finnország
Annyira nem volt kedvem semmihez sem, hogy hazafelé
menet beugrottam az egyik közeli étterembe, kértem elvitelre salátát, némi
bolognait, majd otthon bekuckóztam a tévé elé. Egy hosszú zuhany után azért azt
megnéztem Kimi hányadik helyen végzett, majd egy pohár bor mellett neki láttam
vacsorámnak. Halkan csipogott telefonom, jelezve, hogy üzenetet kaptam.
Nézted a futamot? – ennyi állt a kijelzőn. A feladónál pedig: K.R. A porkkalai kaland után így mentettem el számát.
Nem, pont Angliából repültem haza. De hallottam az eredményedről – írtam vissza egy kicsivel később. Bő fél óra múlva válaszolt. Sajnálom, hogy múltkor olyan hirtelen kellett lelépnem.
Ne tedd. Mindenki megértette, hogy dolgod van – válaszoltam.
Bepótoljuk. Ígérem – így a válasz.
Aznap éjjel szerepelt először az álmomban Kimi Räikkönen.

2013. július 07.
Vasárnap
Helsinki – Finnország
Vasárnap
Helsinki – Finnország
Az itthon töltött hétvége nálam nem azt jelentette,
hogy délig heverészem az ágyban. Reggel Johannával elmentünk az edzőterembe, így tíz óra felé csurom vizesen, de jól eső fáradsággal
léptem be a terem egyik zuhanykabinjába.
– Este elmegyünk valamerre? – tudakolt mikor öltöztünk.
– Igen, jó lenne egy kicsit kimozdulni – feleltem őszintén.
– Bulizhatnékod támadt? – mosolyodott el pimaszul.
– Nem, neeem – ingattam fejem. – Nincs az az Isten, hogy még egyszer karaokézzak veled!
– De olyan jó volt! – folytatta gyermeteg kétségbeeséssel. – Na, Minttu – kérlelt. – Különben is, két hete a yachton énekeltél!
– Annyi vodka után csoda hogy nem vágódtam bele a tóba – megforgattam szemeim, annyira tudtam, hogy fel fogja használni ellenem kedvenc barátnőm ezt a kis malőrömet.
– Kimi nem hagyta volna – kuncogott. Rondán néztem rá, de így is vidáman folytatta. – Tényleg, nem jelentkezett azóta?
– Pár üzenetet küldött – vállat vontam, szerintem nem volt annyira lényeges, mint amilyen kikerekedett szemekkel bámult rám Hanna. Mintha azt mondtam volna, hogy megkérte a kezem, vagy nem is tudom.
– Te nem láttad ezt az egészet kívülről – felelte, mintha csak hallaná a gondolataimat. Hiába ennyit tesz a sok éve tartó mély baráti kapcsolat.
– Ne kezd megint.
– Nem kezdem – széttárta karjait, – én csak azt mondom, hogy szerintem felfigyelt rád.
– Nem gondolod, hogy ha így lenne, kicsit aktivizálná magát? – kérdeztem vissza kissé dühösen.
– Egy átlagos pasi ezt tenné igen – bólintott. – De Kimi nem egy átlagos pasi. Te pedig annyira úgy kezeled, mintha a szomszéd kávézó pultosa lenne, hogy nem is gondolsz olyan lehetőségre, miszerint bizalmatlan azok miatt, akik kihasználták a hírnevét, pénzét, őt magát. Szerintem nem sokan kezelik ennyire „csak” egy finn pasinak, mint ahogy te, és ezt szoknia kell még – bölcselkedett. –Legalábbis megtapasztalni, hogy ez nem csak kamu a részedről.
– Erre én is gondoltam a buli után, mármint, hogy mennyi érdekember veheti körül – felsóhajtottam. – De nem akarok ezzel foglalkozni. Megvan a saját életem, munkám, kicsiny lakásom. És azt hiszem, ebbe nem fér bele az ő nagyvilági élete. Maximum barát szinten.

Délután átnéztem a következő heti járataim listáját, és az egyenruháim jó részét is elpakoltam, hogy ne az
utolsó pillanatra maradjon minden. A háttérben a tévé ment, egy– egy
ruhadarabbal kezemben meg– megálltam a készülék előtt, ugyanis a Német Nagydíj ment. Mivel estére úgy is egy kis könnyed bulit
szerveztünk, öntöttem magamnak egy kis bort is, ami még legutóbbról maradt,
ugyanis valahogy leragadtam a kényelmes fotelben. Kimi negyedik lett, és amikor
az arcába tolták a kamerát és a mikrofont, nyomát sem láttam annak a laza,
vicces férfinak, akit akkor láttam Porkkalában. Most hűvös és
távolságtartó volt, gyakran matatott sapkája körül, amit a feszültségnek és a
nem akarok itt lenni és válaszolni a hülye kérdésidre magatartásnak tudtam be.
Tisztán látszott, hogy ezt érzi.
Tíz óra után ültem le az egyik bár teraszán Hanna mellé. Kellemes idő ölelt körül, miközben a finn nyár minden pillanatban lüktetett. Talán a harmadik pohár italnál járhattam, amikor megrezzent telefonom. A kijelzőn Kimi monogramja villant fel. Gyorsan meggyújtottam a cigit, amit előtte vettem ki a dobozból és poharamat magamhoz véve felvettem a telefont.
– Szia – mondtam majd kifújtam a füstöt.
– Minttu – sóhajtotta fáradtan. Levegőt is elfelejtettem venni attól, ahogy kiejtette nevem.
– Mi a baj Kimi? – kérdeztem vissza rögtön.
– Én, csak… – ismét felsóhajtott. – Nemsokára visszautazom Finnországba – mondta végül, és én arra gondoltam, hogy eredetileg nem ezt akarta közölni. – Szeretnélek látni.
– Nem is tudom – ajkamba haraptam, szerettem is volna találkozni vele, és ugyanakkor mégsem.
– Nem harapok – jött a felelet.
– Egy újabb bulit akarsz? – folytattam tétován.
– Nem – vágta rá.
– Átgondolom, rendben? – súgtam, majd felsóhajtottam és témát váltottam. – Belenéztem a futamba.
– Rendben – válaszolta, és belemet a játékba. – És mi vett rá erre téged? Tudtommal nem szereted.
– Kíváncsi voltam, hogy szerepelsz – vallottam be. – A dobogózást megnéztem volna azért.
– Nem is rossz – mormogta. – Jó verseny volt, de semmi különös – fűzte hozzá.

– Ahogy hallom nem sok nyomot hagyott benned –
jegyeztem meg.
– Azt már te megtetted – felelte halkan.
Ritka alkalmak egyike volt ez a mostani. Mégpedig azé, hogy elakadt a szavam. És a levegő is tüdőmben. Nem voltam felkészülve arra, hogy valaha is ilyent mond nekem. Mint ahogy a saját reakciómra sem. Melegség járta át a testem, ahogy azon az őrületesen egyedi hangján ezt mondta. Nekem. Pontosan ezzel a melegséggel párhuzamban elöntött a pánik is.

Sziasztok!
Sokat godolkodtam, hogy hozzá tegyem e a következő "jelenetet" is, de egy kicsit húzlak még titeket :D Eleve az hosszabb is, és hát, olyan események szerepelnek benne, "aminek sorsdöntő és szép következményei lesznek"* :) ennek fénylben remélem elnézitek nekem, hogy ez a mostani bejegyzés rövidebb :) A történethez felállított idővonal szerint a 2013-as év ősz - leírások lesznek már jóval hosszabbak, szóval két, három rész múlva. Nem is akarom elkapkodni, mert tényleg olyan klassz kis idővonalat lehetett felállítani, nem akarnám a huszadik rész után azt mondani, hogy na már vége, mert 2019-ben tartunk :D Remélem ezek a felvezető bejegyzések kellően kíváncsivá tesznek benneteket a folytatásra, hiszen mostmár nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy kedvenc finn pilótánk végleg "aktív szereplővé" váljon :)
Kitaláljátok hol fog játszodni a következő bejegyzés? :)
Kellemes olvasást,
M.

*Idézet, Kari Hotakainen: Az ismeretlen Kimi Räikkönen című könyvéből

Na ne ez most komoly?! Annyira vártam már a következő részt és erre csak egy picit morzsát kapunk ��
VálaszTörlésMinél hamarabb szeretnénk az új részt ��
Jó volt, jó volt csak ne lett volna vége ilyen hamar. Már alig várom a következő részt.
Kriszti
Szia Kriszti!
TörlésTudom, hogy nem a megszokott hosszúságú, de az első bejegyzések direkt ilyen kis rövidek. Hogyha egy bejegyzésbe bepakolom az elmúlt 2 hónap eseményeit, rögtön a másodikban pedig már minden rendben és együtt élünk boldogan' eseményeket mutatok be, akkor nem lett volna hiteles sem. :) de leírtam a bejegyzés alatt, hogy miért történik ez így :)
Szia! Teljesen mindegy, hogy milyen rövid, minden mondata nagyon jó. Izgalommal olvastam, és várom a folytatást! A történet érdekessége számomra az, hogy akár így is történhetett, hiszen sok szálon kapcsolódik a valósághoz. A Kimiről szóló könyvet egy délután alatt kiolvastam, mert nem tudtam letenni. Valószínűleg a Te történeteddel is így lennék. Ezért jó, hogy különféle hosszúságú részekben, heti egyet hozol! Nagyon jó folytasd! Üdv.: Mea
VálaszTörlésCasino 2021 - Mapyro
VálaszTörlésFind all Casino 2021 - Mapyro. Browse a wide 광주 출장마사지 selection of Casino 전라남도 출장안마 and Games. 순천 출장마사지 Best 하남 출장마사지 Slots, 전라북도 출장안마 Live Dealer, Roulette, Video Poker, and Craps. Rating: 2.9 · 6 votes
Making Money - Work/Tennis: The Ultimate Guide
VálaszTörlésThe way https://deccasino.com/review/merit-casino/ you would expect from betting kadangpintar on the tennis communitykhabar matches of https://febcasino.com/review/merit-casino/ tennis is to bet on หารายได้เสริม the player you like most. But you also need a different